Holtponi jeladó és turbócső csere

 Sajnos egy ideje dobálta a motorhibát az autó már, de nem nagyon volt vele alkalmam kísérletezni.
Persze mikor a Tátrában csak 2-ben 50-el tudsz felmenni ott egy 1.6-os turbós autóval, ahol a Polski 3-ban 90-el repül felfelé, akkor kicsit átértékeled, hogy mire is van időd, vagy mire nincs...
 Kijutottunk, igaz kalandosan, de kijutottunk. Kint volt időm arra is, hogy felpattintsam a motorháztetőt és belenézzek alaposabban, kb 20 másodperc alatt meg is lett, hogy mi okozhatja az erőtlenségét az autónak. A turbócső gyakorlatilag tőben elvolt hasadva a turbón, így nem tudott kellő nyomást gyakorolni, sőt gyakorlatilag semmilyet sem... Nyílván kint nem volt nálam semmi, amit tudtam volna hasznosítani, így a helyi Biedronkában vásároltam kábelkötegelőt, meg különböző méretű dobozos üdítőt és energia italt, hogy ha esetleg útközben szükség lenne a csőtoldásra, akkor legalább valamivel tudjak javítani a cső folytonossági hiányán mint "MekkGájer".
Szerencsére erre nem volt szükség, a kábelkötegelő-tuning is kellően hatékonynak bizonyult. ;)
Miután hazatértünk, első dolgom volt megrendelni a szüséges alkatrészeket, amiben most a Kovács Autó volt segíségemre, nekik voltak a legjobb áraik, így mindent egy helyről igyekeztem beszerezni.
 Mint említettem a motorhibát az elején már, dobott gyakran olyan hibakódot, hogy P0016, ami kb annyit jelent, hogy szögeltérés van a főtengely és a vezérműtengely poziciója között. Nyílván minden szervízes, szerelő azt javasolta, hogy vezérlés csere....  Én meg úgy voltam vele, hogy szerintem egy Hall-os érzékelő is elromolhat egyszer, ráadásul ennek a beszerzési ára nem 250.000.- , hanem csak vagy 5.000.- . Így én első körben inkább erre tettem a voksom. ;)    A turbócső már zsebbenyúlósabb sajnos, ott csak dárga és még drágább létezik, akárhol is kerestem...   :(
 Gyakorlatilag 1,5 nap alatt megérkeztek a rendelt dolgok, még annak ellenére is, hogy a turbócső nem volt beszerezhető így hasonló árban keresett nekem az ügyfélszolgálatos egy helyettesítő alkatrészt, és azt postázták.
Még aznap délután ki is cseréltem a vezérműtengely jeladót, valamint a turbócsövet, s hazafelé úton már lehetett próbálgatni a technikát. A P0016-os hibakód nem is tért vissza, tehát nincs már szögeltérés a vezérlésben. Ellenben jött helyette egy P0299-es hibakód ami turbónyomás veszteségre utal, ami lehet cső, csatlakozás, levegőszűrő, westgate szelep is. Következő körben ennek a felderítése fog következni, remélem sikerrel járok és nem kell szervízbe vinnem emiatt. Majd kiderül, de kísérletezni én is tudok, csak így legalább nem olyan költséges ha minden jól megy. ;)
Ja és hamarosan ebben is olajcsere...  :o 

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!