Címke: töltés (1)

Tevékenységtérkép

Leállás :O

Továbbra is elúfordul az a rejtélyes jelenség, hogy fordulatról elejtve a motor leáll, nem áll meg alapjáraton. Akkor sem ha felemelem 8-900-ról 1500-ra sem. Karburátor kb 5-ször szétszedve már darabokra, mert abban bíztam hogy kosz lesz az úszóházban ami vándorol, vagy a fúvókák valamelyikében esetleg. Bőven átnyomattam féktisztítóval, benzinnel, majd levegővel, de újabban nem került elő belőle semmi.
Elkezdtem más irányban keresgélni, bár tippem sincs sajnos. Az tény, hogy előbb áll meg a motor, és ezt követően gyullad ki a töltés jelző lámpa s nem pedig fordítva. Mert ez utóbbi esetleg adhatna okot arra hogy érintkezési probléma után keresgéljek valamelyik csatlakozónál.
Ráadásul a leállás után közvetlenül ha indítok rögtön elkapja és be is áll alapjáratra rendesen, minden gond és prüszkölés nélkül.
Többszöri nekifutással indultam próba körökre, de javarészt visszatért a probléma.
Utolsó alkalommal ránéztem még a gyujtáselosztóra, ennek a teteje fel volt lazulva, de nem hiszem hogy innen indul a leállási probléma, minden esetre meghúztam a tetején lévő két csavart és összeraktam.
Majd irány ki a fő útra, és sok mazsola kerülgetésével kb Mezőkövesdtől tudtam haladni úgy jobban nyél gázon. Már már kezdett elforogni újra 7-7500-ig a motor, s mivel leginkább ezzel voltam elfoglalva hogy leáll-e a motor, és húz-e rendesen, valamint hogy ne ússzak fel a vízen, így fel sem tünt, hogy az ablaktörlőlapátok olyanokat csapnak, hogy majd lerepülnek a szélvédőről, valamint a fűtőmotor is lelkesen tolja a levegőt. Kiszálltam, megnézni hátul mi újság, és olyan érdekes állaga volt a töltés szálnak... olyan nem volt kemény, sokkal inkább puha és képlékeny, a szigetelése leginkább... :\( Jobb ötlet hiányában megfordultam és szakadó esőben indultam hazafelé, ekkor már vagylagos volt a töltése sajnos, de 3000 alatt nem is kapcsolt a fesszabályzó.
Miután hazaértem, lebontottam a generátort a blokkról, és betettem a Suzi csomagtartójába, hogy ha lesz időm hétfőn elviszem autóvillamossági szerelőhöz, hogy nézzen rá, van-e vele gond. Mert esetleg ezt tudom még elképzelni, hogy halódott már a fesszabályzó, vagy a generátor maga, és alapjáratra visszaesve nem adott már akkora szikrát a gyujtás, mint kellett volna. Ha nem, akkor nincs ötletem ismét. :\(