Címke: sila (4)

Tevékenységtérkép

Újabb kalandos nyaralás...

 Nem kis szíváson vagyunk túl, s megint mikor, amikor a leginkább nincs szükséged rá, hiszen épp kikapcsolódni szeretnél, meg kipihenni kicsit az egész évet...  legalább egy pár napig...  békében...  dührohamok nélkül...  - Aham, persze...  mesehabbal...
 A nyaralást idén sikerült úgy összehangolni, hogy legalább látogatóként részt tudjunk venni a Nyári találkozón, ami nagyon hiányzott már.
Gondolván arra, hogy előzzük meg a bajt inkább ha lehet, még indulás előtti napon gyertyacserét és szelepdekli tömítés cserét eszközöltünk az autón terv szerint. A gyertyák kb 2 évesek és kb 40-50.000 km van bennük, s elvileg 60.000-nél elegendő lenne ránézni. Akkoriban BOSCH gyertyák kerültek bele, még arra is emlékeztem, ahogyan arra is, hogy Platinum, vagy Iridium.
Nos... hogy is mondjam...  Nem bántam meg, hogy ránéztünk indulás előtt, hiszen kb egy pin@-nyira voltunk attól, hogy az érintkezők teljesen elégve becseppenjenek esetleg az égéstérbe, ami nem hangzik jól még elvi síkon sem...
Kiszedtük Gyuszi barátommal és kb nem értettük, hogy miért néznek ki úgy a gyertyák, ahogyan kinéznek, ennyi megtett km alatt. :o
 S ha már ott voltunk, akkor ránézünk a szelepdekli tömítésre is, mert sajnos hiába kicseréltettem anno, valamiért egy kicsit mindig könnyezett, szivárgott, csepegett.  :(   Elszomorított, ráadsául párszor kellemetlen szagot is okozott az utastérben.  Kapott új tömítést miután megtakarítottuk a deklit, valamint a hengerfejet a szennyeződésektől. És megállapítottuk azt is, hogy eleve nem lehet túl okos az a mérnökcsapat, akik egyébként tradicionálisan csigát zabálnak....    Szelepdeklit műanyagból?!?!?!?!   :o   Nyílván nem sérülékeny, nem vetemedik cseppet sem, és nagyon jól tűri a hideg-meleg szélsőséges váltakozását a motortérben  - ja nem...
 Na mindegy, kapott új tömítést, és új gyertyákat, ezúttal NGK-kat. Szintén Iridiumokat, hogy ne kelljen 10.000-enként kiszedegetni a hengerfejból őket.   Szerelést követően hazatértem, elégedetten. Akkor még....
Másnap reggel korán ébredtem, s úgy gondoltam, amíg a lányok alszanak én elmegyek rendberakom a belső teret az utazás előtt. Ez sajnos hamar megborult, ugyanis az autónak esze ágában sem volt indítania, csak kattogott de nem tekert...  vasárnap reggel 6-kor... Ami ugye azért jó, mert ilyenkor baromi könnyű akkumulátort keríteni egy autóba, főleg ha nem túl gyakori a mérete...    Szerencsére a régi VDF -es kollégimra számíthattam, és egy telefonhívást követően Marci kinyitotta az üzletet és megmentett egy akksival. Ezúton is köszönöm mégegyszer!  ;)   
Miután ez megvolt, gondtalanul vághattunk neki a nyaralásnak.  Legalábbis ekkor még ezt hittük...   A lefelé úton nem is volt semmi gond, az autó szépen tette a dolgát, falta a kilómétereket. Meg persze egy kicsit az olajat is, de ez nem fontos...
Mikor megérkeztünk sem volt semmi gond azon túl, hogy iszonyatosan meleg volt és én nem bírom sem a meleget, sem a melegeket... :D ;)    Kipakoltunk, elfoglaltuk a szállást Zamárdiban, ahol tavaly is jártunk, stb.   Másnap terveztünk kicsit csavarogni, s induláskor szembesültem azzal, hogy a kinti 36-38°C sajnos az utastérben sem lesz kevesebb, ugyanis nem akar levegőt fújni az utastér ventillátor.  :o   Tehát nem a klíma lett a bajos, hanem a ventillátor volt az ami eleve el sem indult. Hangsúlyozom ezt csak amiatt, hogy érezhető legyen, hogy  nem csak 18°C-os utasteret nem tudtam csinálni, de még a 38°C-os levegőt sem tudtam fújatni még csak egyetlen testrészemre sem...  Ez, ott, abban a helyzetben minden volt, csak elviselhető nem. :(   Igyekeztem feltérképezni a biztosítékokat, reléket, csatlakozásokat, stb. Kb mindent igyekeztem megnézni ami csak eszembe jutott, de nem kerültem előrébb, mert minden rendben volt. A ventillátor azonban mégsem indult el. Még az akksi sarut is levettem, hátha valami múló elmezavar van csak nála, de sajnos ez sem hozta meg a várva várt javulást. Hibakódot sem adott még csak véletlenül sem, ami bármire is engedett volna következtetni.   Így csak álltam ott minden áldott indulás előtt, mint az a bizonyos testrész, abban a bizonyos rendezvényben.
És sajnos így teltek el a napok, hogy a közel 40°C-os hőségben kínlódva utaztunk, bárhova is mentünk.  Persze, értem én, hogy régen sem volt klíma az autókban. De nem volt perzselő 40°C, volt legalább ventillátor (akár gyári, akár szélvédőre tapasztható...), arról nem beszélve, hogy ha az ember leengedte az ablakokat, akkor jött be levegő az utastérbe. Na ez napjaink ergonomikus autóinál egy nem jellemző tulajdonság. Mindegy, hogy résnyire húzod-e le az ablakot, vagy tökig lecsavarod, megmozdul ugyan a levegő egy kicsit, de nincs az a légbeáramlás, mint egy pillangóablak nyitásnál.  :(   Szóval így teltek a napok a Balaton parton. Akit lehetett felkerestem, ráírtam, fórumokon a kérdést feltettem. Aminek kapcsán legalább arra rájöttem, hogy kár volt annak idején mindenkihez bekötni az internetet...   na mindegy...   
A találkozóra ellátogattunk csütörtök este (köszönet LOSI-nak, hogy rám írt és unszolt!), pedig ekkorra már kellően fáradt, feszült és zilált voltam, ahogyan a lányok is. Megviselt minket (is) ez a hőség, valamint az autóval kapcsolatos bosszúság. A lényeg, hogy bementünk a kempingbe szépen csendesen s körbesétáltunk. Kicsit senki nem ott volt, mint ahogyan én emlékeztem még sok évvel ezelőttre. Sötét is volt már, este fél 10 körül járt az idő, mikor odaértünk a rendezvény sátorhoz és ismerős arcokra leltünk. Majd jöttek a hallható észrevételek és felismerések: "Te! Azok ott Marczinék!!!:) Nem vagyok egy érzelgős típus, de bevallom férfiasan, hogy elérzékenyültem a rég nem látott arcok kapcsán. Kézfogások, puszik, ölelések... és bizony küszködtem a könnyeimmel. Amik végül kicsordultak, mikor  P. Péter széksesfehérvári lakos futás közben a hátamra ugrott. :)    És közben jöttek az Anikók, Dórák, Gáborok, Gyula, Balázs, stb. Szépen lassan mindenkivel sikerült szinte a találkozás, ami nagyon megdobogtatta a szívem. Jó volt újra részesének lenni a csapatnak! Losi úgy ugrott a nyakamba, hogy még azt is elfelejtettem egy pillanatra, hogy fáj a hátam mióta Piszkor rámugrott....   De ki bánta?!?!?! Én nem!  Hiszen ez egy olyan, de olyan ölelés volt mindkettőnk számára, hogy még a Föld is beleremegett!!! ;)    Nagyon hiányoztak a barátok, ismerősök, klubtársak már.   Végül akkor törött el a mécses nálam, amikor Ricsinél is. Összetalálkoztunk, (szemmel láthatóan nem volt szomjas - EGÉSZSÉGÉRE! Ennek volt itt az ideje) szóval összetalálkoztunk, köszöntünk, majd összeborultunk mint kocsma előtt a biciklik és sírtunk, mi vén f@szok... és örültünk egymásnak, a másiknak, mindenkinek! Annak hogy itt vagyunk, hogy megvagyunk, együtt vagyunk, MINDENNEK!!!
Gyerekek, több mint 20 éve járunk össze, az úgy megvan???    2004-et írtunk akkor Fóton, majd Tokajban is, mikor a mostani öregekkel megismerkedtünk.   Persze, hogy ugyanolyan FIATalnak érezzük magunkat, mint akkoriban, mert mi nem öregedtünk egymás szemében egyetlen napot sem, de sajnos eltelt 20 év... Viszont vannak élményeink, emlékeink, közös pontjaink az Életben, melyek megéltünk együtt! És ezeket már senki sem veheti el tőlünk! ;)
Este 11-kor hagytuk el a kempinget, nagyon nehezen az érzelmek miatt. A lányom rátett még egy lapáttal az autó felé haladva, hogy "ha így szeretitek egymást, miért nem találkoztok gyakrabban?"      :)
Nem volt kérdés, másnap, és harmad nap is jönnünk kellett. :) Ami nagyon jó volt, feltöltött rendesen. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, strandoltunk, közös programoztunk.   Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, óriási élményt adtatok számomra, amire nagy szükségem volt már. :)

 Vasárnap a hazafelé vezető út már sajnos nem volt ilyen felhőtlen és boldog. Eleinte a 40°C volt ami rombolt, majd Pesten áthaladva az M3-asra érve a felhősödést követően 4-szer úgy leszakadt az ég, hogy kb 18-20°C-ot esett be a hőmérséklet, aminek során eleinte a jég miatt álltunk le a pihenőbe, majd ezt követően meg amiatt, mert pillanatok alatt telt meg az utastér párával ami le is csapódott minden üvegfelületen..  :(    Esélytelen volt az esőben történő tovább haladás, sőt az eső elállta után is átkellett szellőztetni rendesen az utasteret, hogy vezetés közben kilássak az első szélvédőn...   nagyon nem volt jó így vezetni.

 Hazaérve egyeztettem Gyuszival, aki elmondta ugyan, hogy nem autóvillamosság-szerelő, s alapvetően ilyen hibákat nem is vállal el, velem kivételt tett, amit ezúton is nagyon szépen köszönök neki! Több napon keresztül próbálkoztak a hibafeltárással, sajnos sikertelenül. Mivel digit klímás az autó, így sem a használt, sem pedig az új alkatrészek beszerzése nem túl egyszerű. Járt az autóban összesen szerintem vagy 8 fűtőventillátor, 5 előtétellenállás, ezek legalább 3 beszállítótól,  melyek során többször tapasztaltuk, hogy nem megrendelt terméket szállították, vélhetőleg adminisztrációs, vagy rendszer hiba miatt... A lényeg, hogy sok esetben nem volt egyezőség, de ha volt sem oldotta meg a fennálló problémát, így csütörtökön abban maradtunk, hogy hozzam el az autót, mert ehhez már sem türelme, sem kedve nincs. Amit sajnos teljes mértékben megtudok érteni. :( Köszönöm ezúton is, hogy legalább megpróbáltatok vele foglalkozni.

 Ez az idő arra is jó volt egyébként, hogy ismét rájöjjek kire lehet számítani, s kire nem...  Ki az aki megkeres, megtalál, ha bajban van, de visszafele ez nem működik sajnos, mert " A HÍVOTT FÉL JELENLEG NEM FOGAD HÍVÁSOKAT! "  Semmi baj, jön még kutyára teherautó...  ;)   Nem szoktam senkinek semmi rosszat kívánni, de veled kivételt teszek. Amibe abból a palackból töltessz, mind legyen garanciális problémás, akár többször is!

 Éjjel még szétkaptam a klímavezérlő panelt is, hátha találok rajta valamiféle hibát, elváltozást. Ugyanis a vezérlőpanel üzemel azóta is, van hőfok beállítás és zsalumotor vezérlés is, csak fűtőventillátor működés nincs. Ja és persze motort rendeltünk 23.000-ért és 85.000.-ért is, de mivel egyikkel sem indult el, s közben a gyáriját is szétszedtem, kitakarítottam, portalanítottam, szénkeféket kifordítottam s rámértem, valamint 12V-al megtáplálva 20-ból 20-szor indult, így nem láttam értelmét az új motor és az új előtétellenállás beszerelésének, így visszakerültek bele a gyáriak.

 Ma eszembe jutott hazafelé menet, hogy Sipivel nem beszéltem még erről a SilaFrontCar-nál, akik sokszor segítettek már a bajomon. Nagyon ráéreztem, mert jövő héttől szabin vannak, így meginvitált gyorsan a szervízbe, s felajnálotta, hogy ránéz géppel, hátha lát valamit az agyában. Így is lett, de sajnos nem kerültünk előrébb, mert a diagnosztika teszt során nem adott a hibát, ugyanakkor a teszteket sem tudta maradéktalanul elvégeztetni az autóval, így az ő javaslatára felkerestem a BSI AUTÓ-t.
 Jelzem csendesen, ekkor péntek van, és kb 1/2 12. Nyílván a legideálisabb időpont arra, hogy ismeretlenül beess egy BSI szervízbe...
Mikor beléptem, 3 ember épp az ebédidőre készült.
Miután elsoroltam a bajomat...
Gyerekek! Ez a 3 ember gyakorlatilag egyszerre mászott bele az autóba és kezdte feltérképezni a dolgokat, majd felvátva, majd együtt. Indultak a kályhától és GONDOLKOZTAK!!! Nem csak rendelgettek. Elvi síkon végigmentek a dolgokon, majd fizikálisan megvizsgálták az adott részegységet, és amíg nem zártak ki minden eshetőséget, addig nem nyúltak bele a következő részbe. Nagyon jó volt ezt látni számomra, ahogyan azt is, hogy nem az volt a válasz, hogy majd jöjjek már vissza majd szeptember végén időpontot egyeztetni... Szépen lassan kizárták a motort, az előtét ellenállást, a vezérlőt, a biztosítékokat, a reléket, a BSI-t, a BSM-et, gyakorlatilag végigmentek mindenen amivel csak kapcsolatban állhat a történet. Lekerültek a burkolatok, kifordultak a panelek, a relé és biztosíték táblák és lassan körvonalazódni látszott, hogy az A-pontból elindul ugyan az áram, de a B-pontba már nem érkezik meg. Így végigzongoráztak mindent, s találtak egy olyan (felesleges) gyári csatlakozást a kormányoszlop alatt, ami gyakorlailag még a gyári kapcsolási rajzon sem szerepel. És nem elég, hogy csatlakozik feleslegesen, még színt és ér-pár darabszámot is vált...  A csatlakozót széthúzva hamar világossá vált, hogy itt lesz a hiba, mert a csatlakozóban található saruk eléggé absztrakt módon és helyzetben állnak... tisztítás, majd kontakt spray, majd összedugás után lett légbefúvás az utastérbe   :o   igaz lett mellé még vagy 8 hibakód is, amit nem is értettünk, de a legjobb helyen voltam ennek orvoslására is, ami nyílván nem fizikálisan felmerült problémákat jelentett, hanem egy kis zavart az autó elméjében.
A hiba feltárása és azonosítását követően teljesen korrekten jelezték, hogy ők már enni szerettek volna ezelőtt 1,5-2 órával, ha nem lenne baj, akkor megebédelnének, és innen folytatják. S gyorsan fel is hatalmaztam őket, hogy ne várjunk a gyári csatlakozó megérkezésére 8-14 napot s ne fizessek arany árat érte, hanem forrasszák direktre majd, mert stabilabb mint egy sarus csatlakozás ami kirázkódhat szemmel láthatóan. Szóval a legegyszerűbb és legtartósabb csatlakozási módot igyekeztem kiválasztani, minek után eddig sem akartam szétszedni a kábelköteget sem ezen a részen, sem máshol...
Az ebéd elfogyasztása után kaptam egy finom kávét is tőlük, nagyon jót beszélgettünk a javítás közben, nem kellett a váróteremben üldögélnem ezidő alatt, hanem konzultáltunk, hogy mi az amiket én/mi már kizártunk, mi az amiket tapasztaltunk, stb.

 Sikerült egy olyan csapatot megismernem ezalkalommal is, akiket nyugodt szívvel ajánlok bárkinek is ha esetleg egy jó és megbízható szervízre van szüksége. Nagyon alaposak, rutinosak, földönjáróak, józan ésszel gondolkodóak!
BSI AUTÓ, ezúton is nagyon szépen köszönöm a segítséget, a javítást, a kávét, a beszélgetést, egy szóval MINDENT! ;)

 Az autó azóta ismételten rendben van ilyen téren. Jó idő van benne ismét! ;)

Szelepfedél, szelepfedél tömítés, gyertyacsere...

Egy ideje sajnos tapasztalható volt némi olajszivárgás a motorblokk felső részében, aminek oka nem volt nyílvánvaló, ugyanakkor sokat engedett sejtetni magáról egyre inkább. Főleg mikor esedékessé vált a gyújtógyertyák cseréje, ugyanis az 1-es henger gyertyapipája kellően olajos volt. :(
Ezért hát úgy döntöttem, hogy szelepfedéltömítés cserét fogunk eszközölni.
Egyeztettem a manőverről Sípos Lacival a Sila Front Car-nál, aki rögtön megtudott vígasztalni...  ugyanis tapasztalatai szerint ilyenkor nem a szelepfedél szokott tönkremenni, hanem maga a szelepfedél ennél a típusnál...    Nem volt őszinte a mosolyom (vagy inkább kínomban röhögtem?)
Ugyanis az említett alkatrész, szemben az eredeti elképzeléssel, ami kb 6.000.- Ft-ból megúszható lett volna, szóval a szelepfedél ára a 100.000.-es kategória :D :D :D :D :D
Ismerve a szerencsés formámat, megrendeltem a tömítést, és biztos ami biztos alapon megrendeltem a szelepfedelet is, hogy ha szétszedésre kerül a dolog, akkor ne álljon az autó napokat szétszedve, ha esetleg valóban nem a tömítés a problémája az olajszivárgásnak.
A szelepfedél egyébként ennél a típusnál valamilyen okból kifolyólag műanyagból van, gondolom leginkább amiatt, hogy ne tartson örökké... mert ha laikusként végig gondoljuk, más autók esetében, főleg a régebbi keletieknél még a fémből készült szelepfedél is sérülni, deformálódni tud szerelés közben. Nos egy műanyag legalább el is tud törni.
Igen így jártam én is ezzel, miután levételre került a szelepfedél, hamar megmutatta magát a valódi probléma, mely szerint nem tömített a fedéltömítés abból az okból kifolyólag, hogy a szelepfedél már volt javítva valamilyen sérülésből kifolyólag. A műanyaghegesztést követően az egyik rögzítőcsavar alsó síkpontja magasabbra került, melynek következtében a tömítés nem tudta maximálisan ellátni a feladatát és ezáltal tudott szivárogni az 1-es henger gyertyafurata felé. Azonban sehol máshol nem volt olajnak nyoma, aminek örültem. Így nyeltem egy nagyot, és felszerelésre került a vadonat új szelepfedél a tömítéssel együtt. Apróságnak tűnhet, de számomra nagy dolog, hogy sikerült ezt a részét probléma mentessé tenni az autónak. ;)
205.000 Km-nél tartunk.

Fékdobok cseréje

Közeledünk a 300.000 km-hez, így ennek köszönhetően, valamint a műszaki vizsga miatt és saját épségünk érdekében jobbnak láttam megválni a hátul még gyári fékdoboktól és cserélni azokat újra. Igazság szerint hamarabb is illett volna ezt már megtenni, de mivel elbírt még 2 felszabályozást, így igyekeztem kicsit mindig halogatni a cseréjüket. Ugyanis ezeknél a csapágyazás a dobban van elhelyezve, s az ilyen összetettebb fékdobok sosem az olcsóbb kategóriába tartoznak sajnos. :(  Most viszont már nem tűrt halasztást, így megrendeltem a fékdobokat, fékpofákat, kerékcsapágyakat, kerékcsonkanyákat, valamint előre a toronyszilenteket amiknek egy ideje már hangjuk volt.
A cserére pedig a Sila Front Cart kértem fel, ugyanis sem az időjárás sem a derékfájás nem kedvezett ezek otthoni körülmények közötti cseréjéhez. És nem is bántam meg.  ;)
Sipiékhez reggel levittem az autót, majd ezt követően 17 év után buszra szálltam és tömegközlekedtem munkába menet. Dél körül pedig már csörögtek, s kaptam extra szolgáltatást is, mert az autót kiszállították így nem kellett nap végén rohannom a műhelybe. 
Ezer köszönet a szervizért Sipi!
;)

Olajcsere

Egy újabb periódus ismét eltelt (sőt egy picit túl is szaladt), így amint tudtam beütemeztem az időszakos szervizt.
De ezúttal a váltóban is cserére került a hajrtómű olaj. Tekintettel arra, hogy ez némileg egyszerűbb, ha nem otthoni körülmények között kerít rá sort az ember, így egyeztettem Laci barátommal és péntekre beütemeztük a szervízében az olajcserét, mondván, hogy egyszerűbb lesz ha nem gravitáció által folyatjuk be az olajat a váltóba, hanem felküldjük nagy nyomással. De persze túl egyszerű lett volna, ha minden rendben zajlik, ugyanis az olajszint ellenőrző furat csavarja nem igazán akart kijönni a helyéről... így végül mégis csak a lassan becsorgatós módszer játszott a levegőztető nyíláson keresztül. Ami ezáltal nem 10 perces munka volt, hanem kb 1 órás.
Motorolaj Eneos Premium 10w-40 mellé kapott K2 Militec-es adalékot a motor, a váltó pedig Xado Stage1-t, ezek legutóbb is jól beváltak és csendesebbé tették.
Továbbá cserére ítéltem a termosztátot is az autóban, mivel még gyári volt benne. Ez szintén egy nagyon finom kis munka ezen a motoron, ugyanis a szívósort frankón le kell bontani róla ahhoz, hogy hozzáférj a termosztát házhoz. Ehhez pedig gyakorlatilag le kell bontani az injektor sort is, valamint a fojtószelepházat, a levegőszűrő házat, az összes érzékelőt és szenzort a felső részről. De ez csak elsőre tűnik rettenetes melónak, valójában 1 óra alatt megvan az egész (szét és összeszerelés is egyben a hűtőfolyadék feltöltéssel együtt).

Motorolaj: Eneos Premium 10w-40
Olajszűrő: Armafilt
Levegőszűrő: Japan Parts
Pollenszűrő: Japan Parts
Km-óra állása: 292409
Hajtómű olaj: 75w-90 Gulf