Címke: eger (4)

Tevékenységtérkép

X- files...

 A kezdeti nehézségeket követően.....
...újabb nehézségek adódtak. Kb minden napra jutott bőven.
Kiszereltem a fent lévő generátort, elvittem villanyosság szerelőhöz. Méregetett, szerelgetett, hívogattam, nem boldogult vele, így én sem. Sebaj, kerítettem gyorsan másikat, mert volt még tartalék. De minek... Ez is ugyanolyan rossz volt, mint a másik, csak ebben nem csak a dióda sor ment el vadászni, ez még csapágyas is volt. Az autó lassan 5-6 napja áll mozdulatlanul, és egyelőre nincs megoldás, a hétvége meg vészesen közeledik. Nagy blama lenne, ha közeli találkozóra nem tudnék autóval eljutni, így minden követ megmozgattam, amit csak tudtam. A következő 1-1,5 napban a generátorok jöttek mentek... Elkerült végül egy polskis cimborához az egyik, valamint egy másik polskis cimbora beajánlott valakinek, aki egyszer csak felhívott a megadott sorozatszámok alapján talált egy helyettesítő BOSCH generátort, és este tudja szállítani. Igen. Számla és szállítólevél nélkül nagyker ár 50 %-on kb, így nem kérdeztem, csak vártam a megbeszélt helyen és időben. Pontosabban a második megbeszélt időpontban és időben, mert úgy alakult, hogy a Téli találkozó szállásadója beszedett valami tudatmódosító szert vélhetőleg, ami erős kihatással volt az elméjére. Kifakadásának és felháborodásának tárgya az volt, hogy ő teltházra számított, s mivel nem lesz az előreláthatólag, így plusz összeget kér, meg nem adja ki az eredeti megállapodásnak megfelelően a 2 ágyas szobákat... ekkor szerda volt.
Kb két telefont ejtettem meg Bogács irányába, ahol egy nagyon kedves hölgybe sikerült belebotlanom, gyorsan felvázoltam a helyzetet, az időpontot, a férőhelyek igényét, majd alkudozni kezdtünk, aminek hamar a végére értünk, és megállapodtunk egy kedvezőbb összegben mint amit az első helyen hirdettek.
Újabb telefon az előző szálláshelyre, újabb siránkozás, többek között az is elhangzik hogy nem tudja vissza adni az előleget, ekkor már kezdtem durcás lenni, és szépen megkértem arra hogy menjen el a bankba, vagy ahova akar, még csak 16:00 óra van, én meg 18:00-ra leszek ott a pénzünkért, tehát 2 órája van lezavarni az ügyet, majd elköszöntem.
Eljött a 18:00 óra, s némi késéssel ugyan de megérkeztünk a Bianka Panzióhoz miután megnéztük az új szállás lehetőséget és maximálisan elégedettek voltunk mind a hely, mind a szállásadó tekintetében.   Nem értem miért de az idős pár nem invitált be minket, ekkor egy világ omlott össze bennünk, zokogni kezdtünk, és Kozsót hallgattunk... az öregnek volt egy két keresetlen szava, ami kb hidegen hagyott, kitolták az előleget, majd további kellemes szép estét kívántunk nekik az üres házhoz, és eljöttünk. Az egész kb 3 percet vett igénybe, és indultunk az új szálláshelyre, az Alabástrom Panzióhoz, megegyeztünk az előlegben, valamint kialkudtam a fennmaradó összeg árába (az előző és az utóbbi szállás árának különbsége) a svéd asztalos reggelit, ami úgy gondolom megint csak nem rossz.
A hölgy nagyon kedves és készséges volt ráadásul ő maximálisan tisztában volt és van azzal, hogy a vendégekből él. Ez a Bianka Panzióról nem mondható el, ők kb 8 bőrt kívánnak lehúzni a szállóvendégekről, a pótágyat is normál ágyak árában számolják szállás szempontjából...
 A lényeg hogy megállapodtunk, és útnak indultunk vissza Miskolcra, de kár volt sietnünk, mert este 21:00-re szállítják a generátort, ameddig még Miskolcra érve volt bő 1 óránk. Kivártuk, emberünk megjelent, a generátor tetszetős volt, az ára maximálisan korrekt, mert ennyiért felújítottat sem sikerülne vennem most már tudom, majd hazaindultunk.
A szerelés másnapra maradt. Garázsban felszereltem a generátort, majd jöttek a próba körök. Első körben az autóvillamosságszerelőhöz, aki rámért, és rendben találta. Majd hosszas kocsikázás késő délutánig, a probléma nem jelentkezett, csak a garázsfelé haladva hagyott ki egyszer egyszer. Végképp nem volt már ötletem.
Eljött a péntek, becuccoltunk a kocsiba mindent amire szükségünk lehet, és elindultunk. Kevés üzemanyag volt az autóban, így annak tudtam be, hogy hirtelen gyorsításnál fulladozni kapkodni kezd az autó, esetleg kicsit leáll, de indítható és megy tovább. Nos a kútra érve sikerült 18,63 L-t tankolnom bele, így bíztam abban, hogy valószínűleg ez lesz a baja.
Végig toltam neki a 3-ason, ami a csövön kifért egészen Bogácsig. Ahova megérkezve áttértünk normális üzemmódba, s kb 300 m után kiszedett egy gyalogos rendőrpáros. :) Nem akartam leállítani, hogy hűljön szegénykém, de elég hosszúra sikerült az igazoltatás, már-már tartottam attól hogy valamibe megpróbálnak belekötni majd. Végül nem így lett, s kb 10-15 perces kiállás után tovább haladhattunk. 
Elsőként értünk a szállásra tekintettel arra hogy nem kellett senkire sem várni, így volt alkalmunk a szobák között válogatni, majd befutott a Pesti különítmény Gyula, Cincin, BEK, Losi, Szudas, Dömi, stb (már nem emlékszem pontosan) kíséretében. Elfoglalták a szállást, majd hirtelen ötlettől vezérelve átugrottunk Egerbe a Palacsintavárba. Nos... nem kellett volna erőltetni, mert az eddigi kellemes emlékek mind szertefoszlottak a pincérnek hála... Valahányszor elhaladt mögöttem belerúgott a székembe. Julinak kb 10 cm-ről engedte el a tányért az asztalra (Miskolciasan - elébaszta...) és sajnos már az ételek sem olyanok mint annak idején... A fokhagyma levesben annyi fokhagyma sem volt, mint jobb helyen a tejbegrízben, a palacsinta tészta pedig túlzottan vastag volt. Pincérünknek az asztalt is csak úgy sikerült leszednie, hogy közben bele-belerúgott a székembe, Kemát meg arrébb tolta hogy neki ne kelljen hajolnia a tányérért... Ennek függvényében a fizetendő 5820.-ra pont annyi borravalót adtam amennyit megérdemelt, konkrétan 0-át. Baromi dühös és elkeseredett voltam, hogy egyre több ilyen ember van, aki nem tudja hogy ki kiért van. Jártunk már olyan helyen ahol finom volt az étel de nem szolgáltak fel kellően kúltúráltan, még sem sajnáltam a borravalót, voltunk olyan helyen is ahol az étel volt majdnem ehetetlen de kb csontig nyalt be a pincér, és el tudta adni a szart is jónak, így szintén nem sajnáltam a borravalót. De itt Egerben a Palacsintavárban most egyik sem volt a helyzet magaslatán.
 Visszamentünk a szállásra, és elkezdtük a csapatépítő tréninget a KAKAS-dombon, ahol jelen volt még R2D2 is többek között. A lényeg hogy a hangulat jó volt ahogyan a JAGER is, kisebb malőrtől eltekintve gond nem volt. 
Másnap reggel a szállásadó azzal kezdett kb a recepción, hogy: "maguk ilyen rendszerető társaság egyébként? Csak mert éjjel egykor még szólt a porszívó, vagy történt valami?" Persze hogy nem történt semmi, csak ne tessék felmenni feleslegesen, igyekeztem megnyugtatni. A többiek is lassan megérkeztek az étterem részébe a panziónak, és megreggeliztünk, majd útnak indultunk Cserépfalura, megnéztük "Kisamerikát" - a sziklafalakba vájt lakásokat, valamint a kilátót, majd a kocsikhoz visszatérve ittunk egy bambit a presszóban, és visszaindultunk Bogácsra, Eszterék letették kutyust, majd indtunk Egerbe, megnézni a várost a város alatt.
Gyorsan megalkudtunk a túravezetővel Gyulával karöltve, majd megállapítottuk, hogy mocsok nagy cigányok vagyunk, de Jani sem panaszkodhat, mert ő meg számolni felejtett el... pontosabban kerekíteni, így hárman jó árasítottuk a belépőjegyek árait, és elindultunk a tárlatra. Nos, engem nagyon megfogott az egész, a hely, a történelme, a kialakulása és kialakítása, egyszóval az egész. Nem bántuk meg hogy része volt a programnak, és örültünk hogy láthattuk. Ezt követően megoszlott a csapat és a belváros felé indultunk, mi megnéztük a tűzoltó múzeumot, haraptunk egy giga-mega hamburgert a belvárosban, majd visszaindultunk a szállásra, nehogy lemaradjunk a csapatépítésről, aminek ezúttal már még több résztvevője volt , viszont nem bírtam olyan jól mint előző nap. Nincs mese, vénülök, be kell látni.
Másnap reggeli ébredés, reggeli elfogyasztás után már búcsúzkodás mert sokan elindultak hazafelé, mi még tettünk egy kitérőt Mezőkövesden végül mi is elköszöntünk, mert sajnos a Dömi kocsis látogató túra már nem fért bele az időnkbe, ráadásul az kb 170 km-es kitérő lett volna.
Amire sikerült rájönnöm közben, hogy az autó Hall-gyújtásának csatlakozójánál lesz valami probléma amit gyorskötözővel fixáltam, és azóta nem állt le egyszer sem. Ha lesz egy kis időm ezen a környéken fogok szétnézni mindenképpen.
 Gyulinhonak hatalmas gratula a megépíthetetlen, és engedélyeztethetetlen 900-as kispolskiért!!!
Király vagy, hogy nem a szád járt, hanem a kezed, és a lábad és talpaltál érte. Hatalmas gratula mivel egy páran tudjuk min mehettél keresztül vele.
 Köszönet mindenkinek aki eljött és megjelent, Geonak és Eszternek a szervezésbeli segítséget, a panziónak a lehetőséget.
Esztertől elnézést, hogy önhibámon kívül majdnem rosszul sült el az élmény autóztatás szombat éjjel egy degenerált Astra-s barom miatt, aki kb 12-15 m-en belül jött ki elénk a Bogácsi körforgó előtt lakott területen kívül, az más tészta hogy mennyivel mentünk, de lehetetlen lett volna megállni bármivel is, remélem a feje beleszorul a k...a édes anyjába a ravatalon. Nem volt mit tenni, gyors mérlegelés után előzésbe kedztem, így én kérek elnézést a szemből érkezőtől, de nem volt jobb lehetőségem, mert jobbról nem fértem volna el. Örülök hogy nem történt baleset, köszi hogy valaki vigyáz rám odafentről.

Karácsony

Hogy mit kaptam Karácsonyra???
AGYFASZT!!!
Hogy mit kértem???
Hát... nem ezt. :)
Produkálja egy ideje magát a kis kocsi. Nem vészesen, csak pont annyira, hogy az a maradék hajam égnek álljon. Üzem meleg állapotban kapdos az alapjárat, lámpáknál megállva pedig 10-ből 3-szor lefullad. Tudom, most az jön, hogy ne álljak meg. ;) Ezen már túl vagyok. Meg ugye ott volt az a fincsi kis gázpedál törés még az ünnepek előtt. Az is hálás történet volt, de lássuk be sok volt az indulat, s ezt nem hálálta meg a már egyébként egyszer meghekkelt gázpedál. Akkor végleg meg is adta magát, annyit tudott húzni csak a bowdenen hogy kb 1400-1500-as fordulattal elcsoroghattam a belvárostól a garázsig.
Középső kardánalagutat kibontva mindig szembesülök azzal a ténnyel, hogy ez nem egy egyszerű történet lesz, hiszen van benne 3 víz cső is. Királyság! Ha jól emlékszem legutóbb is épp emiatt hegesztettem inkább. :) De most nem voltam lusta, hiszen időm mint a tenger, nem hajt a tatár, így szépen komótosan kibontottam a pedált, és kifűztem a vízcsövek közül, amit szerintem  egy gyakorlott nőgyögyász is megirigyelt volna. Főleg hogy én ugyanazon a szűk résen vissza is raktam egy másikat. :D Relatíve könnyen ment a dolog, bavllom jobban tartottam a szívás lehetőségétől, de szerencsére nem volt gond. Kicsit bíbelődős volt, de megoldottam. Annyit sikerült elszúrni, hogy túlzottan előfeszítettem a bowdent, mert ugye a két pedál állása nem volt megegyező, így kb 1/3-os pedál állásnál meg majdnem teljesen nyitott a második torok is, ráadásul kb 800 m után már izomgörcsökkel küzdöttem a próbakörön, mert rendellenes állásban kellett tartani a jobb lábamat a gázpedálnál. Vissza a garázsba, és újra állítás. Ezt követően ezzel már nem volt gondom.
Jött a második felvonás, a karburátor bontás, mert jó esély van rá, hogy szennyeződés van az üzemanyagszűrő ellenére a karburátor úszóházában. Ehhez természetesen ki kell bontani még a kurvák picsáját is, de nem baj. Időm mint a tenger ugye... :)
Hamar boldogultam ezzel is szerencsére, és szinte pillanatok alatt lent volt a karburátor. Szét bontottam, és szemmel láthatóan voltak benne homokhoz hasonlító szemcsék, amik bőven tudják ezt a jelenséget produkálni ha vándorolnak az úszóházban. Kiszedtem az összes fűvókát, gyorsító fúvókát, és venturikat, és szépen elpucoltam mindent először benzinnel, majd féktisztóval, és nagynyomású levegővel kifújtam az egészet. Összeszereltem, és visszapakoltam a helyére a karburátort is, átnéztem a benzin csöveket is egyúttal, hogy nincsenek-e kirepedezve, de szerencsére nincs velük semmi gond. Így összeszerelést követően jöhetett a próbakör, ugyan merre másfele ha nem a Bükkön át, Egernek, majd vissza a 3-ason. Nem is volt gond vele, egészen a belvárosig ahol az első lámpánál kezdődött a történet előről... Igen... I' am happy... naggggyon naggggyon very happy.
Autó vissza garázsba, C-vágányra, és hamarosan folyt.köv.
:\(
:)
De legalább jót autóztam, ami rám fért már. Meg szerintem az autóra is, mert a hegyen nagyon szépen viselkedett, csak itt-ott játszotta meg a picsáját a kanyarokban. :D ;) :)

2009.04.03. Péntek

No!
Először is, megérkeztek a kesztyűim, ahogyan azt vártam is, csütörtökön tudtam elmenni értük. Tetszenek, bár a Sparco után szokatlanok egy kicsit, viszont sokkal-sokkal kényelmesebbek. Már csak amiatt is, mert hogy a hírek ellenére ez bizony egy kívül varrott versenykesztyű, így a varrás sem zavaró vezetés közben. Na meg hát kék is, így eleve csak jó lehet. :D :D :D :D :D
Valamint annak köszönhetően, hogy hosszú hétvégés vagyok a pihenő, tekintetében, úgy gondoltam kicsit ültetek az orrán a gépnek, mivel hátul már beigazodtak a rugók, s picit alacsonyabb volt már hátul, mint elől. Mivel sokat nem kellett lentebb engedni, így annál a megoldásnál maradtam, hogy az első alumínium tartó bakokból (amelyeken a laprugó nyugszik) leszedtem 11 mm-t. Első körben durván letoltam belőle flex-szel olyan 10 mm-t, majd a maradék 1 mm-t szépen reszelővel szedtem síkba, egyenesre hogy csocsi legyen. :) Szerintem az lett. :)
Azonban eléggé megelpődtem, amikor kezdtem visszatenni a laprugót, ugyanis miután feltettem a bakokat, a laprugót, majd felhúztam a két kengyelt, sajnos szem besültem a ténnyel, hogy a két bak közötti szakaszon a laprugó felfekszik a "vonószem" hátsó merevítőire. :\( De ekkor még bakon állt a kiskocsi, s úgy voltam vele, megnézem mi lesz ha kerekeire kerül, s terhelve lesz. Szerencsém lett, ugyanis a terhelés hatására már nem feküdt fel a már említett szakaszon, s ha sokat nem is, de rugózik. ;) Viszont még midig magasnak érzem sajnos, így valamit ki kell majd találnom. Sőt egyre jobban hajlom, a dupla-lengőkaros  első felfüggesztés megvalósítására, ráadásul már nem érem be alapkivitellel, ha csinálom, az alsórészét menetelni fogom, hogy már alul állítható legyen a kerekek dőlésszöge, de erről majd később, ha sikerül rászánnom magam végre, hiszen addig ezek csak szavak a levegőben.
Na meg persze mivel elvileg jön a nyár, úgy gondoltam, hogy feldobom a  nyári kerekeket, hiszen csak pofásabbak. ;) Csak így most nincs összehasonlítási alapom a laprugó tekintetében. :\( Pedig mindig megfogadom, hogy egyszerre csak egy részt bolygatok, nem többet, hogy észlelhető legyen az esetleges változás.
Végül is észlelhető a változás, mert erős go-kart feelingje volt eddig is, de most még inkább az lett, meg többen megnézték a kisautót, amikor vittem vissza a telepre délután. Holnap ha jobb lábbal kelek fel, akkor Eger Rally. Ha ballal, akkor visszafekszek, s felkelek újra jobb lábbal. :D

2009.02.15. Vasárnap

 Tegnap kicsit előhoztam a kicsit. :)
Jó volt újra a kis kékkel autózni, bár az első pár km még leginkább arról szólt, hogy szokni kell a kisautó menettulajdonságait, viselkedését. Újra meg kellett szokni, a féktávokat, a kanyarokat, stb. Így sikerült egyszerű 50-es tempónál majdnem becsúsznom a kereszteződésbe, miután a közlekedési lámpa pirosra váltott, s ezen e taknyos úton ráfékeztem egy izmosabbat, hogyan is viselkedik. A "kedvenc" bevásárló központomnál meg két kört kellett menni, mert első körben, nem úgy ment keresztben, ahogyan szerettem volna. :D Nincs mese. Hosszabb hanyagolás után újra vissza kell szokni a hátsó kerekes autó tulajdonságaihoz, főleg nyálkás úton.
 Ezek után Eger felé utunkat, konkrétan Bogács lett belőle, ahol megejtettünk egy könnyed ebédet O. Gyula pesti, valamint L. Kinga kecskeméti lakossal... :D Ahol is megkaptam a Lengyelből hozatott szarjaimat, meg mellé még egy lemezdarabot is... aminek az lett a vége, hogy Gyuláék eljöttek Miskolcra, mivel erősen esélytelennek bizonyult betenni mindezt a két kagyló-ülés mögé az enyémben. :\(   Így autóztunk egy közöset, csóri Gyuláékkal meg akaratomon kívül basztam ki ezáltal, mert szerintem nekik sem volt tervben egy Miskolci turné. :\(
 Minden esetre jót kocsikáztunk, mókáztunk, beszélgettünk, s rájöttünk, hogy mocskosul meg tud csúszni a kicsikocsi. :D :D :D :D :D :D Röviden ennyi. :)
 Meg annyi, hogy igazából hosszabb útra csak most tudtam vinni a kisautót a hátsó lengőkarok cseréje óta, s most egy kicsit úgyérzem, hogy Aggtelek előtt elkell vinnem majd egy futómű állításra mindenképpen, tuti ami biztos alapon. Mert hogy jobb a béke. ;)