Címke: szabályozás (3)

Tevékenységtérkép

Hátsó fék

 A napokban egyre furcsább lett az indulás az autóval, sikerült elég hamar rájönni arra, hogy a hátsó fékkel van némi probléma, annak ellenére, hogy nem húzgálom a kéziféket feleslegesen csak rögzítésre használom, bizony ott lett valami gebasz. Télen már érezhető volt a jelenség egyszer-egyszer, de akkor a nagy hidegnek tudtam be a dolgot s annak hogy befagyott biztosan a kézifék bowden.
Lássuk be, 11-12 éves gyári alkatrészről beszélünk, így talán nem olyan nagy meglepetés ez, hogy csere érett lett a rendszer ezen része. A VDF-nél utánakérdeztünk mindennek, hogy a szerelés alkalmával majd ne érjen meglepetés minket, ha esetleg hirtelen kell beszerezni valamit. 
Pénteken végül olyan szinten beszorult a fék a bal hátsó tengelyen, hogy gyakorlatilag hazafelé haladva már nem volt értelme 3-fokozattól fentebb kapcsolni, mert az már csak kínlódás volt s nem haladás...  Gyakorlatilag szinte teljesen megállt, megfogta valami, mire hazaértem vele teljesen felforrósodott, sistergett amikor nedvesség érte. :\( Túl sok jóra nem számítottam ekkor már. Beszereztem gyorsban a hátsó fékpofákat, a kézifékköteleket, mert elsőkörben ezekre tippeltem, ugyanis az feltünt, hogy a kézifékkar szinte ellenállás nélkül felhúzható, kvázi nem feszít semmit sem szinte.
 Laci barátommal neki is ugrottunk ismét féket szerelni szombaton, mint egy héttel ezelőtt, csak most nem a Polskin, hanem a Suzukin.
Bakra tettük a bal hátsó részt, levettük a kereket, ami kézzel nem nagyon volt körbeforgatható. :\( Levettük a tengelycsonk anyát, s próbáltuk levenni a fékdobot. Nem nagyon ment, konkrétan nagyon nagyon nem. Megfelelő méretű csapágylehúzó hiányában, a nyers erő és a drasztikus behatás mellett szólt az érvem, feltettük vissza a kereket, s elkezdtem a belső oldalról lerugdosni az egészet. Nem túl hamar, de megadta magát, ugyanis a pofák is feszítették a dobot a kézifék bowden feszítettsége miatt, amit hiába kötöttem ki az utastérben, semmit sem változott a lazasága. A drasztikus behatás miatt azonban sikerült lenullázni a fékpofákat, a ferrodol rétegek letörtek a feszülés miatt. Sebaj, mennek majd fel újak úgy is, ez legyen a legkisebb baj, de az agyban található csapágy is széttört a jobb lábamnak köszönhetően. :D  
Kb ekkor szakadt el a cérna, s lett az SOS szerelésből inkább alapos szervíz, s döntöttem el hogy akkor a jobb oldalt is atomjaira szedjük, csapágyat cserélünk, pofákat cserélünk, dobot szabályoztatunk, bowdent cserélünk, egy szóval mindent. Szombaton... délben...    Kicsit merész elhatározás volt, de Veres András barátom volt ezúttal a megmentő szintén, ugyanis nem találtunk sehol sem olyan embert aki hajlandó lenne szombaton délután fékdobot szabályozni. Neki volt erre kapcsolata, így megbeszéltük, hogy amint letudjuk szedni a jobb oldalt is, útnak indulunk az esztergályoshoz. Természetesen a jobb oldalival még nagyobb szívás volt, mert nem adta egy könnyen magát, kellően kifárasztott minket mire levarázsoltuk egy kölcsönkért "hokizóval" (kerékagyra csavarozható fém, mely merőlege irányban egy tengellyel van ellátva, ezen egy mozgatható súly mely a végén nagyot koppan s ezzen feszíti szépen fokozatosan lefelé a kívánt alkatrészt - biztosan van megfelelő neve is: CSÚSZÓKALAPÁCSOS CSAPÁGYLEHÚZÓ ;) Szóval végül ezzel a célszerszámmal sikerült lerángatni a hátsó fékdobot a jobb oldalon. Elmentünk Andráshoz, elvittük esztergályoshoz a fékdobokat, beszereztünk közben hátsó hátsócsapágyakat SKF-et, és NTN-t, KOYO-t és KANACO-t komplett szettben inkább, ami minden gyártónál mást jelent. Egyiknél csak csapágyat, másiknál seeger gyűrűt is, harmadiknál tengelycsonk anyát is.
Miután minden meglett, visszatértünk, a régi fékpofákat ledobáltuk, a bowdent kikötöttük, a fékalaplapot portalanítottuk, az utánállítót visszaállítottuk, hogy fel tudjuk tenni az új fékpofákat majd.
Továbbra is fent tartom azt az állításom, hogy a Polski Fiat 126 fékrendszere a maga egyszerűsége miatt a legjobb a világon, mert  a Suzukin Ignisen pl nincsenek fékpofa rögzítő és tartó tüskék, visszahúzó rugók csak egy Omega tartó rugó, gyakorlatilag minden alkatrész a másikat tartja, ami kellően meg tud szívatni az összeszerelésnél mert valami mindig lehullik az utolsó pillanatban az egészről...   De végül sikerült megoldanunk szerencsére, felkerültek az új fékpofák, beállítottuk az utánállítót, beköttük a bowdeneket, feltettük a fékdobokat, rögzítettük a tengelycsonk anyákat, Laci alulról bevezette a bowdeneket, én meg bekötöttem a helyükre az utastérben, s gyakorlatilag készen is voltunk, már csak a kerekek felszerelése, valamint a romeltakarítás volt hátra, s este úgy 8 körül végeztünk is az egésszel...   Egyikünk sem gondolta hogy eddig el fog tartani a történet. :)
 Hatalmas köszönet Lacinak a segítségért, a VDF-nek az alkatrészekért, Andrásnak a megmentésért, a feleségeknek meg a türelemért. ;)

2010.04.17. Szombat

 Volt egy kis időm, módom, lehetőségem, kedvem, stb tegnap, így bütykölgettem egy kicsit a kicsin. Részben sikerült részben nem sajnos, de idővel orvosolni fogom ezt a problémát is.
 Először is köszönet Bálint Karcsinak a tippért, blogért a lámpa búra festés kapcsán, így sikerült végre megvalósítani azt, amire eddig sajnos nem sok sikerrel vadásztam, a felemás felállású Bis hátsó lámpa búrát. Igyekeztem úgy eljárni, ahogyan a blogon olvastam, hellyel-közzel szerintem sikerült is. :) Természetesen én már csiszolással kezdtem, ahogyan a mester ajánlotta, majd tisztítás után kapta szépen sorban az összesen 5-6 fedőrégetet egymásra, hogy elérjem a kívánt eredményt. Szerintem sikerült, mert valami ilyesmit szerettem volna, tehát hogy ne legyen sem túl sötét, sem túl világos. Nekem tetszik, elégedett vagyok vele, Jani szerint is jól sikerült.
 Ezen felbuzdulva fogtam neki a búra cseréknek, majd ezt követően miután megcsapott a benzingőz, nekiláttam a szelepdekli tömítés cseréjének is, mert a motorfelújítás óta kb nem volt hozzányúlva, most viszont itt-ott már kicsit taknyos volt, nem tömített kellően, így csere érett lett. Ehhez természetesen a gyújtáselosztót el kell távolítani, ellenben a szelepdekli fedelét nem lehet levenni. Ezen kicsit mindig elmosolyodok, hogy miért kell egyszerű tömítés csere esetén megszopatni magunkat egy gyújtással is. :D :D :D :D :D
Na mindegy, kiszedtem, letisztogattam azt is, majd levettem a szelepdeklit, himbasor kb olyan állapotú, mint amilyen állapotban felszerelésre került annak idején, ennek örültem. Annak már kevésbé, hogy a parafa tömítés kicsikét rá volt sülve a hengerfejre, de egy sniccerrel mindent meglehet oldani, így ezt is sikeresen eltávolítottam, letisztogattam, majd ment is fel az új tömítés, remélem az is ki fog bírni majd minimum ennyit. ;)
Majd jött a játék határok nélkül a gyújtással, mivel volt annyi eszem hogy nem jelöltem össze, csak megjegyeztem, hogy mi merre, hogyan áll kiszereléskor. Így tisztogatás közben persze hogy elmentek a dolgok nem is kicsit, de értelemszerűen hamar össze lehet hozni a dolgot. Csak hogy még sem akarta az igazat, indulni nem igazán akart. Kiszerelés, állítás, beszerelés, ellenőrzés, próba, nem jó, kiszerelés, állítás, beszerelés, ellenőrzés, próba, nem jó, kiszerelés, állítás, beszerelés, ellenőrzés, próba, nem jó, kiszerelés, állítás, beszerelés, ellenőrzés, próba, nem jó...
Kb ennyiszer futottam neki, mire sikerült észrevenni, hogy az egyik gyertyakábel elhasalt sajnos tőben, konkrétan a csatlakozó fele a fedélben marad kihúzáskor. Meg igazából a fedél is csere érett lett, mivel elkopott a középső érintkező már benne elég rendesen, így bekerült abból is az új, a régi meg ment a csomagtartóba tartaléknak. Egy ilyen tartalékból került bele a gyertyakábel is, ami ugyan használt, régi volt de működött, és ugyanilyen szilikonos volt mint a többi.
Beszerelés, ellenőrzés, próba, beindul, de nem az igazi, picit beledadog, így állítgatás előre, hátra, jelenség ugyanaz sajnos egy adott gáznál, kb 3000-es fordulaton már hallható, hogy ki-ki hagy, bele-belepofázik, így időszerű lesz a gyújtáselosztó komplett felújítása is sajnos megint, bár az utóbbi 1,5 évben igazából szerintem ahhoz sem nyúltam, így elnézem neki. ;)
Így elvittem egy kicsit megjáratni, megtankolni, csak útközben vettem észre, hogy elég WRC-sre sikerült, mert azt tudtam ugyan hogy 3000 körül kicsit dadog, de azt nem, hogy 5500 körül tilt, és durrog. Eleinte kicsit meglepett, főleg előzésnél, hogy mik ezek a durrogások, de így legalább hamar felfogták, hogy erőgéppel nem vitáznak, elengedtek. :) Később lámpánál állva már kifejezetten mókás volt, mikor meg-meg kínáltam, hogy nem kis robajjal dolgozik a gép. :) :) :) :) :)
Bármennyire is mókás a dolog, így nem maradhat, ezt meg kell oldani minél hamarabb, mert szerintem nem csak a zsebemnek nem hasznos, de a motornak sem hiszem.

2010.01.13. Szerda

Eljött az idő, hogy féket javítsunk egy kicsit Ignácon.
Tekintettel arra, hogy lassan 6 éves lesz, így időszerű volt a fékrendszer újbóli vizsgálata. Főként amiatt, mert kezdett hangot adni fékezéskor. Utólag nem is meglepő, hiszen mikor legelőször leszedtük, már akkor látható volt, hogy van egy nem túl szép pereme a fékdoboknak, ami sokkal inkább korrodáció, mint sem kopásból eredő. Lényeg, hogy birkózni kellett vele, mire letekertük, lecsavartuk a fékdobokat, ugyanis a peremek akadtak a pofák szélein.
 Ennek az előzőleg már észlelt hibának mostanra amiatt lett hangja, mert a pofák elkezdték a peremet koptatni az asszimetrikus kopásuk miatt. Igazából a pofák kopása még abszolút nem volt vészes, hiszen az újonnan vásárolthoz képest talán 0.5 mm-rel voltak elmaradva, ami abszolút nem számottevő, azonban nem egyenletes kopás volt ez, hanem jóformán félköríves. :O
 Így tegnap gyorsan utánajártunk, hogy tudunk-e fékpofát rendelni, és hol, és mennyiért, valamint hogy a fékdobokat lehet-e szabályozni. Ma reggelre megérkezett a csomag a VDF-KER-be, ahol a fékpofákért, valamint egy olajszűrőért családi kedvezménnyel persze 6500.- Ft körüli összeget fizettem, ugyanis a legutóbbi olajcserénél felrakott olajszűrő elkezdett haloványan gyöngyözni. :\( Így inkább csere, mint olajpótlás, bár minimális volt a veszteség.
A dobokat is felszabályozták szerencsére a leszereléstől számított 1,5 órán belül már megint a kezünkben volt, s 1500.- Ft-ot kértek a munkáért, ami szerintem abszolút nem vészes. Főleg egy ABS jeladós dobnál, ami egyben van az aggyal, és a bolti ára 15.000.-től indul, de tudtak volna hozni 22.000-ért is. :) Szerencsére nem volt rá szükség, így ezt meghagyom későbbre talán. :)
 Összességében kb 12.000.- Ft-ban fájt a mai kis móka, de úgy voltam vele, hogy napi használatos autón, legyen rendben a fék, ráadásul 4-ik hónapban megy műszakizni is, legalább addigra bekopik remélhetőleg.
 Érdekes egy rendszere van a hátsó féknek, bár leginkább a Polskiéhoz tudok viszonyítani, mégsem látom a 20 év kapcsán jelentős fejlődést, leginkább az előre haladást nem. :) ;) Vicces a pofák rögzítése, valamint az önállító rendszere is. Engem legalább is megmosolyogtatott.