Címke: féktárcsa (4)

Tevékenységtérkép

Szezon előtti átnézés - Olajcsere

 Kicsit sikerült sajnos túlszaladni ezúttal ismét az elképzelt és tervezett olajcsere perióduson, de ez most sajnos megint így alakult. :\(
Készültem már rá egy ideje, de sajnos valahogy mindig úgy jött össze a dolog, hogy ez elhalasztódott egyéb okok és munkák miatt.
Meg volt már minden szükséges hozzávaló az olajcseréhez, viszont Laci barátommal úgy határoztunk, hogy rászánunk egy délutánt a témára, s egyúttal átnézzük a fékeket is az autón, hiszen jön a nyári szezon, a jövés-menés nagyobb ilyenkor, így nem baj az ha tudjuk mire lehet számítani.
 Szombaton így is lett, rászántuk az időt, valamint magunkat is és nekiláttunk. Az olajcsere hamar megvolt, míg az utolsó csepp is lecsepegett, addig kicserélgettük a levegő valamint a pollenszűrőt, majd megkapta az új "nedűt" a motorka. Hosszas tanakodás után ezúttal az ENEOS Premium 10w-40 motorolajra esett a választás, szűrők terén megmaradtam a már megszokottnál.
 Az olajcsere után jött a fékek átnézegetése. Az elejénél kezdtük a dolgot, mert egy ideje fékezésnél megjelent már az úgynevezett "jelző" hang, amit azonban elég korainak éreztem. Hamar szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a legutóbb beszerelt fékpofák rezgő fülei valahogy hosszabbak a megszokottnál, s még félig sem elkopott állapotnál már jeleznek. Bár megvolt ugyan az új szett, valamint tudom hogy a féken sem szokás spórolni, azért valahogy úgy voltam vele, hogy a félig sem elkopott betéteket még nem venném ki s dobnám el ha nem muszáj, inkább polcra teszem az újakat s legközelebbi alkalommal még a műszaki vizsga előtt kicserélem őket egy kalap alatt a tárcsák szabályoztatásával. Így visszapakolgattuk őket, s lekaptuk a hátsó fékdobokat. Ezekkel egy kicsit mindig meggyűlik a bajom, legutóbbi alkalommal pl két csapágycsere is társult a fékpofák cseréjéhez, ugyanis megfelelő célszerszám és időhiányában félig a kocsi alá fekve csak lerugdosni tudtam a kerékkel együtt a fékdobokat miután a tengelycsonkanyákat levettem, aminek következtében a csapágyak sajnos összetörtek. :\( Hiába a kocogtatás, kopácsolás, feszegetés, stb. egyszerűen annyira megfeszül a fékpofa a fékdobban még akkor is ha csak pár század milliméternyi a válla a fékdobnak, hogy egyszerűen nem enged. :\(
Ezúttal kicsit több türelmet szántunk a dolognak, de főleg Laci, s így nem kellett cserélni a csapágyakat (köszönet érte ;) ), mert én már megoldottam volna ezúttal is :D Viszont a hátsó fékekkel s úgy jártunk, hogy abszolút nem volt indokolt a csere, inkább csak a tisztogatása, valamint egy kicsit a felületek megcsiszolása, és az önbeállítók kis mértékben történő visszaállítása (ez utóbbi csak amiatt, hogy a felszerelés is görsülékenyebben menjen, s ne legyen vele kínlódás. A fékdobok csere érettek lesznek azonban az biztos, mert már határon vannak a falvastagság tekintetében, tehát majd ez lesz az ami szintén egy kisebb beruházást igényel ugyanis darabáron valahol 15-25.000 Ft körül mozognak.

Motorolaj:  ENEOS Premium 10w-40
Olajszűrő:   Armafilt
Levegőszűrő:  Japan Parts
Pollenszűrő:   Japan Parts
Km-óra állása:  237411

Kötelező cserék!

 Vásárlást követően saját használatban volt a kis autó, ugyanis nem sok mindent tudtunk az autó előéletéről. Így jobbnak láttam ha én tapasztalom, ismerem meg elsőnek, hogy ha ne adj isten baja van, akkor az nálam jöjjön elő inkább. Nos, jelentem a két hét intenzív használat alatt, nem sok semmi probléma jött elő, és ennek örülök. Azt sikerült megtudnom már, hogy a motor olajfolyása teljesen természetes és elkerülhetetlen egy dolog, így arra felesleges is törekednem. :)
Picit gyenguskának éreztem eleinte, szokatlan volt a szervó hiánya, és a fék is hagyott kívánni valót maga után. Így a kötelező cserék során kapott egy olajcserét ROWE 10W-40, olajszűrő cserét, levegőszűrő cserét, üzemanyagszűrő cserét, gyertyasor cserét, első féktárcsa cserét, első fékbetét cserét, hátsó fékbetét cserét, izzó cseréket vezetékekkel együtt mert elvoltak égve (?), vezérműszíj cserét görgőkel együtt, vízpumpa cserét,  bordás-szíj cserét. Első körben kb ennyit cseréltünk le rajta Lajossal, mert ezek elkerülhetetlenek voltak a vásárlást követően.
Az autót egyébként egy kereskedésben sikerült megvásárolnunk Kazincbarcikán.

Fék-szerviz (tárcsa, betét csere)

 Mit mondjak, nem volt egy egyszerű feladat annak ellenére, hogy jó formán a kerekek leszerelése után 4-6 db csavart kell csak eltávolítani a komplett cseréhez.
Gyártó ugyanis lenni okos, gyártó nem szeretni hogy te szerelni otthon, gyártó szeretni ha te vinni autó szervizbe, hogy szervizben sok kis csavart kiszedjenek nem occccóért...
 A betéteket könnyen ki lehet cserélni, el lehet távolítani, miután a kereket leszedi az ember csak két db hatlapfejű csavart kell kicsavarni, a fék dugattyú házát már le is lehet a nyeregről venni, ezt követően pillanatok alatt ki lehet fordítani a fékbetéteket. S ha már kint van, lehet vetni rá némi pillantást, hogy milyen lett, s milyen is lehetett anno...

Ezt követően kétség nem fért hozzá, hogy el vannak kopva a betétek. Valamint ahhoz sem, hogy a kopás jelző is jól teljesített, mert hallhatóvá vált miután a lemez, a tárcsával érintkezett forgás közben. Egyszerű, de egyben okos kis megoldás is.

 Ez után jön a kellemetlenebb rész, de persze csak azoknak, akik nem kellően felkészültek. Nos én közéjük tartozom... Ugyanis a következő fázishoz már elkerülhetetlen a TORX készlet, hála a gyártónak. Konkrétan E18-as TORX fej kellene hozzá, de ilyenem sajnos MÉG nincs. Így némi rohangálás után maradt a régi orosz krova szem, ami nem hatlapos kialakítású, hanem sokkal inkább csillagkulcs jellegű, és a 14-es méret épp megfelelő. Ebből a csavarból is kettő található, ezek eltávolítása után nincs más teendő, mint a féktárcsát rögzítő két db csillagfejű csavart eltávolítani, s kis szerencsével a tárcsa könnyedén lejön az agyról. 

Ha nem, akkor sem kell megijdeni, mert gondoltak erre is, így két db 8-as csavart kell csak betekerni a tárcsa menetelt furataiba, melyek 90 fokkal vannak elfordítva a rögzítési pontjaihoz képest, s a csavarokat befelé tekerve, lefeszítik a tárcsát az agyról.
A tárcsa elfogadott utolsó mérete 15 mm mely alatt vastagságot értünk.
Feltétlenül érdemes felpucolni:
                                                         -az agy felfekfő felületét a fékportól, esetleges rozsdától
                                                         -a fékbetétek tartófüleinek az útját a nyeregnél
                                                         -a dugattyú környékét óvatosan
Ha ezek meg vannak, akkor mehet összefelé az egész.
A csavarokra, valamint a fékbetét füleinek járataiba érdemes véknyan egy kis zsírt kenni összeszerelés előtt, mi így tettünk, hogy a csvarok ne rohadjanak be, a betétek pedig szabadon mozoghassanak, ne rágódjanak be.
Alapvetően nem nagy ördöngősség az egész történet, ellenben a TORX kulcs hiánya jelentősen hátráltatni tudja az embert.
Köszönet Lajosnak a segítségért, Ata kollégámnak a dugókulcsért, a VDF-KER kft-nek az alkatrészekért!

+ 1 kis extra: Láttam ma egy érdekes rendszámot, érdekelne mi van a forgalmijában... :O

Fééééééééék!

 A mai napra is meg van azért a program, nehogy unatkozzak már, vagy esetleg elmenjek koszorúzni... :)
Megszólaltak ugyanis az első fékek így 133.000 km után. :)
Az Ignis ugyanis nem elektromos, sokkal inkább akusztikus jelzőrendszerrel van ellátva, s egy bizonyos mértékű kopás után már hangot ad.
Tekintettel arra, hogy állandó napi használatban van az autó, így szinte csak hétvége, vagy ünnepnap jöhet szóba a szerelés kapcsán. S ilyenkor persze esélytelen esztergályost keríteni, aki esetleg megszabályozná a féktárcsákat is egyúttal... Így jobb ötlet hiányában nem csak fékbetétekre ruháztam be, hanem egy pár fék tárcsára is, hogy ha méreten aluliak lennének, vagy félre vannak kopva, akkor se kelljen lehetőség szerint a régiekkel összeszerelni, majd egy másik alkalommal újra szét szedni az egészet.
Ha minden jól megy, s ütem szerűen halad, akkor ma vélhetőleg felkerülnek a nyári kerekek is.
Valamint szeretném kicserélni a hátsó ablakmosó csövét is, mivel a nyitogatástól elfáradt. :\(
Ezek a tervek mára.
Az alkatrészeket továbbra is a VDF-KER -nél szerzem be. ;)