Címke: háttérvilágítás (3)

Tevékenységtérkép

Punto Upgrade

 Mivel tart még a donorautó, gondoltam egy kicsit bíbelődöm mikor időm engedi, s amiket elterveztem azokat szépen lassan kicserélgetem.
Így is lett. Haladtam ezzel is egy kicsit, ami nem volt ugyan könnyű, de nem adtam fel, ráadásul nagy segítségemre volt KeMa. Ezúton is köszönet érte.
 A donor többek között fordulatszámmérős műszerfallal rendelkezik, valamint hőfokmérőssel, ami az alapfelszereltségű S-es Puntoról nem mondható el. Ugyanis abba eredetileg egy órát tettek a fordulatszámmérő helyére, a vízhőfokmérést sem tartották fontosnak, csak dobtak bele egy lámpát, hogy amikor a gőz előjön motorfedél alól, akkor tudd, hogy az nem kipufogógáz hanem a vized forr.... Hogy ennek mi értelme nem tudom, hiszen amikor a lámpa villan, már úgy is késő s felforrt a víz...  Na mindegy, szóval ezt mindenképp szerettem volna kicserélni, csak kellő elszántság kellett hozzá, s némi idő. Annak utánajártam, hogy cserélnem kell a jeladó hőgombát a motorban, hogy már ne lámpát vezéreljen majd hanem műszert, valamint egy szál vezetéket be kell húznom az ECU-tól, mert gyárilag még nem volt a kábelcsoportban.
Megrendeltem a VDF-ben a hőgombát délelőtt, délre meg is jött, el is mentem érte.
Neki is ugrottam a garázsnál a műveleteknek, mikor is rájöttem hogy a feljegyzésemet (mit és hova is kell kötni) sikeresen otthon hagytam....
Nem baj, lelkes voltam, s hittem abban, hogy emlékezni fogok rá. Kicseréltem a gombát a blokkban, különösebb teendő nem volt vele, kúpos, így tömíteni sem volt szükséges. Kiszereltem az óracsoportot egyik autóból és másik autóból is, majd jött a mazsolázás, hogy a nyáklap vajon megegyezik e a lábkiosztások tekintetében. Megegyezett, így a nemrégiben cserélt izzókat átpakolásztam a beszerelendő óracsoportba, hogy ne érjenek meglepetések később, hiszen ezek biztosan működnek. Egyet hagytam ki csupán, de szándékosan, a légzsák visszajelzőt, mivel valamiért jó ideje virított, de mivel lassan műszaki.... Na mindegy.
Ezt követően úgy gondoltam, hogy legyünk alaposak, hiszen az autóban 175612 km van, akkor nem dobom át a 258xxx-es óraállású óracsoportot... Meg hát lassan jön a műszaki... De azt mindig elfelejtem, hogy benyalom így vagy úgy, most sem volt ez másképp. S ilyenkor mindig rájövök hogy mennyire utálok baszakodni a számlálóval, mert 10-szer szétesik, mire összetudom rakni -1szer végre, s akkor is rosszul...    Gondoltam kiveszem a számlálót egyikből is másikból is, s megcserélem csupán. Ki is pattant pikpakk, be is pattant pikk pakk, szemmel láthatóan nem is volt gond vele, öröm volt meg boldogsáőg, összeraktam az órát s betettem a helyére, miután bővítettem a csatlakozók érintkezőjét egyel a fordulatszámmérő miatt, a vezetéket pedig rögzítettem a kábelcsoporthoz s kijuttattam a motortérbe gumidugón keresztül. Óracsoportot vissza is tettem a helyére. S jött a kábel bogarászás, mert rémlett hogy az ECU-nál a Punto fórumon sötétkék vezetéket említettek. Később a hozzászólásoknál meg lilát. Gondoltam semmi gond, majd szétkapom, s meglátom hogy ebben melyik is van. Hát persze hogy mindkettő...
Ekkor hívtam fel KeMát, mert róla feltételeztem hogy valami köze lehet ilyen dolgokhoz ;) hogy ha tud akkor segítsen nekem, mert elakadtam, az autó meg itt van szétborítva. Sikerült kibogarásznia neki is, hogy talán a kék az. Vagy a lila. Vagy a kék. De ez egyáltalán nem biztos, nehogy tönkremenjen valami...   :D Tanakodtunk még egy keveset telefonon beszéltünk többször is, volt hogy kéthívás között belekezdtem másba hogy haladjak azzal is, végül bátor voltam s mondtam Matyinak, hogy én bizony rámegyek erre a kékre és kész, lesz ami lesz. Így is lett, csatlakoztattam a vezetékre a mérőórát, gondosan leszigeteltem s mehetett a próbaüzem. Siker. Fordulatszámmérő üzemel, reagál, mér. Vízhőfokmérés viszont nincs. Ahogyan töltésjelző és olajnyomás sincs. :\( Nem értettem, de gyanítottam hogy valami kontakt és közös gond is egyben, mivel máshoz nem nyúltam.
Mivel kikerült az óra a műszerfalból, azonban a múltkor bekerült a belső tükörhöz egy másik konzol, amiben van óra, így a múltkor lustaságból be nem kötött háttérvilágítását kellett csak megoldanom, hogy éjjel is láthassuk mennyi is az idő. Nem volt annyira vészes feladat, csak ki kellett borítani vissza az óracsoportot, mert onnan vettem le a műszerfal világításról a feszültséget az órának s vittem el a tetőkárpit alatt. Ez relatíve hamar megvolt. Tetszetősre sikeredett.
Kicseréltem  a csomagtér érintkezőjét is, mivel gyárilag nincs benne csomagtérnyitás érzékelő, a donorban viszont volt. Ez is gyakorlatilag 2*2 csavar az ellendarabbal együtt, sarukat pikk-pakk lehetett csatlakoztatni, s meg is volt a művelet. Így, ilyen kis apróságokkal lehet növelni szépen a komfort érzetet.
Hazafelé érdekesnek tartottam, hogy ami eddig 25 km-re volt, az most miért csak 17. Ekkor már tudtam hogy másnap is szerelni fogok. :D
Így is lett, másnap megint kikaptam az óracsoportot, s elhatároztam hogy visszateszem az eredeti számlálót a saját órájába. Jól döntöttem, ugyanis Puntoék úgy döntöttek, hogy a két óra nem rokona egymásnak, s a belsejében variáltak az áttételeken... az egyikben 21 fogú, míg a másikban 16 fogú a fogaskerék, ezért mért ez nekem furcsán.... Így megint jött a nagy kedvencem, a számláló basztatás.... megint szétesett vagy 25-ször mire összetudtam rakni úgy hogy rendesen számláljon is, s ne félállásban ugráljon.
Valamint közben sikerült rájönnöm, hogy mi miatt nem mér a hőfokmérő. Ugyanis én betettem oda is egy izzót, ahova ebben az óracsoportban nem kell, így az bevariált a műszer mérőkörébe, s ezért nem mért. Az izzó eltávolítása után rögtön volt visszajelzés.
A töltésjelző továbbra sem kelt életre, de ennek utánakérdeztem fórumon, s állítólag érzékenyebb ez az óracsoport a testelésre, így majd egyszer még ennek húzok be egy szálat. De nem ma, és nem most. Egyelőre elég volt. :)
Összeségében tetszenek az apró változatások, s elégedett is vagyok.

2009.10.02. Péntek

Folyamatos javulás...


Szavak nélkül...


Meg a f@szom! > ;) :D > ;)


Szóval szépül a kisautó továbbra is, de minimum letisztul itt-ott, amik anno elmaradtak.
Ilyen volt többek között pl a km-óra, ami házgyári volt, hogy ne gyári fekete legyen a Pilot-os fehér műszerek között.
Régóta terveztem a cserét, akárcsak a Himalája megmászását - jelentem ez utóbbi még várat magára - de az előbbivel elkészültem némiképp.
A terv már agyban megszületett annak idején, csak a kivitelezés váratott magára sokat, az is főként saját részről. Ugyanis a számlapot ezúttal Tibor-nál készíttettem el, aki az Ignis kékítését is bevállalta  BENETT kb 5 hónappal ezelőtt. Felkerestem, egyeztettünk, alkudoztunk, kompromisszumot kötöttünk, s ő nekiállt a gyártásnak a saját elképzeléseim, valamint a saját tovább fejlesztett ötletei alapján.
Majd megszületett a végkifejlet, ami már csak a beszerelésre várt. Erre azonban vagy 1-1,5 hónapot, mert nem volt soha alkalmam foglalkozni ezzel a részével. :\(
Most hogy lett egy kis időm, neki álltam a beszerelésnek is, valamint egy kevéske szigetelésnek, és fűtéskorszerűsítésnek is. Ugyanis a tavalyi megoldás nem volt teljes mértékben rossz ugyan, de távol állt a jó megoldástól, meg attól az időszaktól, amikor Február közepén egy szál pólóban vezettem le Bakonybélbe a Téli találkozóra. Igaz akkor még léghűtéses volt, de le a kalappal az akkori fűtése előtt.
Szóval az installáció nem egyszerű feladat, ezért nem is ugrottam neki eddig, mivel az egész műszerfalat ki kell bontani hozzá, mivel nekem egyben van A-oszloptól A oszlopig. Ehhez azonban a kormányoszlopot is le kell bontani, s így tovább... :D
De túl tettem magam a dolgokon, s kiborítottam belőle mindent, ahogyan azt illik.
A km órát itthon faragtam össze, cseréltem számlapot, számlálót, üzemanyag szint jelzőt, háttérvilágítást, valamint az ikonok megvilágító LED-jeit, mivel a számlap olyan eljárással készült, mint a nagyoknál, alap esetben nem látszódnak a jelzések, csak tényleges jelzésnél (ezt jól megfogalmaztam...)
Miután ez megvolt, vittem próbálni a kisautóhoz a garázsba, majd hoztam haza, vittem vissza, hoztam haza, vittem vissza ugyanis a LED-es megvilágításnak köszönhetően vagy 3-szor kellett minden LED-et pozicionálni, hogy pont az ikonra világítsanak. Nem volt egyszer, de számomra megérte.
Valamint a háttérvilágítás is úgy készült, hogy két sor LED került beépítésre egy sor kék, egy sor piros, s ezeket egy potméterrel lehet szabályozni a kívánt szín, és fényerő elérése érdekében. A próbák jól sikerültek, így az óra mehetett a helyére, s hogy az utastér felé ne az eddigi megoldás virítson, esztergáltattam egy alumínium gyűrűt az óra köré, hogy valamelyest egységes legyen a többi órával. (Erről sajnos csak most látom, hogy nem készült kép. :\( )
Ezt követően elkezdtem polioam szivaccsal kibélelni a csomagteret, mivel a hűtő érdekében vágott orrlemez nyíláson nem kevés hűvös szellő tép az orcánkba egy-egy tél alkalmával, hiába le van burkolva a hűtő, mégsem légmentesen zár.
Miután ezzel is megvoltam, jött a nagy dilemma, hogy melyik radiátor menjen bele vissza. Ugyanis eddig egy Skoda 120, vagy Favorit radiátor volt benne, amit egy másik kedves cimborám burkolt be üvegszállal. Azonban időközben szert tettem 2 komplett bis-fűtés rendszerre is, amivel már szintén régóta "játszani" szerettem volna, miel a Bis-tulajok megvannak elégedve vele. Csak ugye mivel a kisautó 1983-as, így ebben nincs kivágva a fűtő ventilátornak a helye a csomagtérben, amin nem is kívántam változtatni, mivel van már rajta vágott lyuk elég így is. :)
Végül hosszas agyalás, mérlegelés után rájöttünk Janival, hogy 2 évvel ezelőtt óriási hibát követtem el, amikor a fűtést kitaláltam bele. Ugyanis én kis balga a radiátor elé tettem e fűtőmotort, gondolván, hogy majd jól átfúj a rostélyokon, s meleg lesz bent akkor is, ha Gyula nem ül bent a kocsiban. Nem így lett, pontosabban nem annyira, mint szerettem volna. S ez a mostani megállapítás igazolni látszik a problémát, hogy a radiátor mögött kellett volna elhelyeznem a motort.
Így bekerült a Bis fűtésrendszerének egy vágott verziója, valamint egy csigaventi, és a fűtés nélküli próba már igazolta is a hibámat. Le a kalappal előtte, hogy mennyivel intenzívebben tolja így a levegőt az utastérbe. Remélem télen is jól fog muzsikálni.
Ugyanis a régivel az is gond volt, hogy nem pont merőlegesen kapta a szelet a ventilátortól, hanem egy közel 30 fokos beesési szögben így inkább visszaverődött a radiátorról, s nem pedig azon keresztül távozott. :\( Sebaj, tanultunk ebből is.
Így bekötöttem a víz rendszerbe, s elindultunk a próbakörökre.
Jelentem a vízzel nem volt gond, a fűtéssel sem, a hűtéssel sem, csak a km-óra nem akart mérni. Így irány a kertbe, be a beállóra, s szerviz, hogy a váltónál nem csúszott-e ki a a bovden. De jelentem igen, ami orvosolva is lett Lajos által.
Szám fülig, jobb lábam a padló aljáig. :D :D :D :D :D
Majd szám csak fél fülig, mivel a számláló nem megy valami miatt, csak a sebességmérő. Azonban ennek már nem álltam neki, mivel éjfélre mennem kell dolgozni, meló után meg reggel 8-kor indulunk Pestre, majd másnap Tatabányára.
Így csak ezt követően tudom a hibát feltárni majd.

2009.05.18. Hétfő

Hétvégén gondoltam egy merészet, szedjük szét az egészet...

Ne nem teljesen, csak a belső részét az autónak. Arra való tekintettel, hogy van egy ilyen kék-betegségem ( mármint hogy vonzódom a kék dolgokhoz ), régóta szemeztem azzal az eshetőséggel, hogy az Ignis gyári piros háttérvilágítását upgrade-eljük kékre.
Szombaton kapta el az agyamat a "na most akkor" tünet, s iziben fel is kerestem egy srácot, aki ebben nagy segítségemre lehet. Felvettük a kapcsolatot, majd 3 órával későbbre már meg is beszéltük, hogy viszem az autót Tiszaújvárosba, és szétborítjuk, átalakítjuk, de leginkább ő, mert nekem csak Weller-pákám, valamint pillanat forrasztóm van, ehhez a munkához azonban javallott a pont forrasztó, hogy ne károsodjanak a panelek, ledek, stb.
Az úriember egyébként nem más, mint a Benett-számlapok készítője. Korrekt, gyors, ügyes kezű a srác, és jó fej is, mert közben nagyon jól elbeszélgettünk.
Összesen kb 3 óra leforgása alatt elkészült a nagyobbik része, s hazafelé, már a kék háttérben gyönyörködhettem. Így megváltozott a számlapok, gyári CD-fejegység, valamint LCD-kijelző háttérmegvilágítása a számomra megfelelő színre.
A fűtéskapcsolók, valamint a világítás kapcsoló átalakítása azonban még várat magára idő hiányában. Minden esetre elégedett vagyok maximálisan, és ez a lényeg. ;)