Címke: kuplung (11)

Tevékenységtérkép

Kuplung szett csere

 Az igazat megvallva, már gyakorlatilag akkor sem volt 100%-os szerintem a kuplung, mikor évekkel ezelőtt megvásároltam az autót. Nos, azóta sem javult, sőt inkább romlott, mivel került bele pár km s kopott az elmúlt évek alatt rendesen. Komolyabban kb 2 évvel ezelőtt lepődtem meg, mikor utánfutóval kellett tolatgatnom némi súllyal megpakoltan, mert kb akkor vált érezhetővé, hogy már nem annyira fasza.
 Lengyelországi turnén is feltünt hogy vissza 3-nál előzéskor egy ideig csak a motorhang jön meg, a lendület nem annyira, így kellően időszerűnek és komplettnek tünt a probléma, tehát nem csak tárcsa kopás, hanem szerkezet gyengülés is.
 Megrendeltem tehát a VDF-KER-ben a Valeo kuplung szettet, gyorsban és jó árasíva, más opció nem is nagyon jött szóba, neve nincset, megbízhatatlant, vagy gagyit nem szerettem volna, hiszen állandó napi használatban van, s ahogyan eddig sem így ezt követően sem szeretnék meglepetéseket.
 Egyedül az volt számomra szokatlan, hogy előle van a motor és elől van a hajtás, nem úgy mint az eddigi kuplung cserék során. :)
Gábor barátommal egyeztettem időpontot, mivel van csápos emelős lehetősége, s az némiképp egyszerűbbé teszi a történetet, ugyanis úgy kezdődik hogy kerekek le, féltengelyek ki, váltó a motorról leköt, motor felköt, kábelek és kuplung bowden elköt, majd váltó le. Mindezt aknából is meg lehet oldani, de csáposon egyszerűbb az autót emelgetni, mint az autó alá ki és bemászkálni.
Csavarok bontogatása közben azért sokszor felmerült bennem, hogy aki ezt, ezeket tervezte az vajon nem csinált-e túl sok flikk-flakkot, nem biztosította-e túl a történetet, ugyanis a motort-váltót kb 15 csavar rögzíti egymáshoz míg a Polskinál ez kb 6 db-al megoldott. :D    
Csavarok nem nagyon jöttek egyszerűen, tekintettel arra, hogy az elmúlt tíz év során nem voltak megbontva, ráadásul vannak olyan helyeken is, amihez legegyszerűbben úgy lehetne hozzáférni ha mondjuk kivennénk a hűtőt, de legalább is a vízcsöveket. Na mindegy, a lényeg hogy lejött, levettük, cseréltük a szerkezetet, a lapot, valamint a nyomcsapágyat is. Mindegyikben volt még vagy pár ezer km, de nem bánom hogy nem úgy indultunk neki a télnek hogy vagy kibírja vagy nem.
 Szerelgetés közben gondoltam vessünk egy pillantást a hosszbordás szíjakra is, mivel a kezdetek kezdete óta előjött az átmeneti párás időszakban a csúszó ékszíj hangja. Nos, nagy  meglepetés nem ért, mikor láttuk, hogy kissé kopottak, de leginkább elvannak öregedve és ki vannak keményedve.
Így telefonon gyorsan odaszóltam a VDF-be, majd mentünk személyesen is, végül Jani segített rajtam és elhozta nekünk a szíjakat hogy mi addig is tudjunk haladni a szereléssel.
 Kb reggel 8-kor álltunk neki kényelmesen, délután 1/2 5 körül gurultam is ki az autóval a műhelyből. Biztosan van aki gyorsabban csinálja, nekünk ennyi időbe tellett, de elkészült s közben nem nagyon álltunk meg igazából.
 A különbség? Nos, szembetűnően másabb most, mint volt. Az új kuplunggal érezhető az, hogy valójában mindig volt egy kis csúszása az elődjének. Most határozott, dinamikus, nem gondolkodik a fokozatok között, csak megy, amikor mennie kell, így ki kellett próbálnom, hogy hol van most a vége. ;) Óra szerint 180 felett egy picivel, GPS szerint 177. ;)

Nyeles tengely vezető persely, és váltó csere

 Szombatra volt tervezve egyébként is, hogy megnézzük a kocsi alatt a váltót. 
Aláfeküdtünk, megnéztük, ott volt...

 Félre téve a viccet, csörgött két esztergályos is, hogy elkészült egy-egy darabbal, ugyanis több szálon igyekeztem futtatni az eseményeket, biztos ami biztos alapon. Az egyik helyre egy gyári 650-es perselyt vittem hogy szedjék le a külső átmérőjét, a másik helyre pedig András barátom javaslatára egy "önindító és szénkefe alkatrész boltban" vásárolt bronzperselyt, aminek megközelítőleg azonos méretű belső átmérője volt, így azt csak max dörzsárazni kell és a külső átmérőjét csökkenteni. Utóbbinak azonban a hossza kevesebb, mint a gyári méret, ami nem feltétlenül baj, főleg ha nincs más.
 Kimentem a garázsba a kis autóért, összeszedtem az alkatrészeket, valamint elugrottam az esztergályosokhoz, s máris ott tartottunk, hogy kb 11 óra volt, így a korai kezdést ki is lőttük Lajos bácsival, aki mindig segít szervízelni. Elkezdtük szépen szétbontani a váltót a motortól, majd levettük a váltót, és szedtük tovább, mert a persely cseréhez le kell venni a kuplungot is. Már ekkor elég egyértelművé vált, hogy beigazolódni látszik a tippünk, mely szerint a már említett persely van kikészülve. Nos ahogyan a képen is látszik, elég rendesen ki volt készülve... Ennek a kiszedéséhez nem is volt szükség kenyérre sem, mivel nem csak a belseje hanem a külseje is el volt fogyva egy kicsit sajnos. Most már tudjuk, hogy ez bizony kopó alkatrész. Kicsréltük, beletettük az új készítményt, de előtte azért méregettünk egy kicsit, hogy a legközelebbi gyártásnál már pontos méreteket tudjunk adni az esztergályosnak. Így némi méregetést, és matekolást követően abban maradtunk, hogy ez a persely lehet egy kicsit hosszabb is a mostani 17,8 mm-eshez képest. Ennyit mértünk Gyulinhoval, mert ez biztosan elfér a főtengelyben ugyanis ez a legkisebb mélysége a furatnak, de a közepén eléri a 22,6 mm-t is. Azonban mikor a kocsi alatt feküdve méregettünk rájöttünk, hogy a lendkerék közepe ugye gyárilag ki van szedve, így a rögzítő csavarok fejének vonaláig végül is kiérhet a persely hossza, mert még akkor sem lesz útban semminek sem. A váltó nyeles tengelyének a hossza egyébként 31,0 mm ami a bordázott rész után a kuplung tárcsát elhagyva a főtengely furatába illeszkedik. A főtengely furatának peremétől mérve a lendkerékrögzítő csavarok fejének vonala pedig 7,6 mm
Tehát a főtengely furatba készítendő nyeles tengely vezető persely maximális hossza 22,6+7,6 mm, --->    <25,4 mm.
A nyeles tengely vezető persely belső átmérője 12,4-12,5 mm
így a 12-es tengelynek már bőven van helye.
A nyeles tengely vezető persely külső átmérője 17,0-17,1 mm így a főtengelybe már passzosan megy bele és szorul meg.
 Ennek cseréje és méregetése, méretezése hamar meg is volt, a szokásos szívásos rész csak ezután következett...
Ugyanis a kopott vezető perselynek köszönhetően a váltóban megint szétment a váltóharangban található vezető persely, így az összes olaj megtalálható a motoron, az alvázon, de a váltóban hozzávetőlegesen kb 1 dl maradt. Némi hangja is volt a váltónak ahogyan megforgattuk a csoportkerekeket, így abban maradtunk, hogy a megtalálható alkatrészekből, váltókból hozunk össze egyet. Ráadásul ugye a levett váltónak a nyelestengelye felejtős volt, mert bár puhább anyagból van a vezető persely, mégis csak csökkentette a nyeles tengely átmérőjét forgás közben. Így az is kuka, pontosabban eltettem kuplung központosítónak. Az egyik bontott váltónak (amiben a diffi hullott szét annak idején diffi hézagolás hiánya miatt) viszont a szinkron gyűrűje volt elkopva kissé, és széthullva, így azt átmentettük a frissen leszerelt váltóból. Valamint a nyeles tengelyt, és a tengely vezető perselyt egy harmadik váltóból építettük át a felszerelendő váltóba. Azért nem a komplett váltó csere mellett döntöttünk, mert azt a bontott váltót abszolút nem ismerem, kipróbálni sem tudtam, így nem tudtam mi van esetleg szétesve benne.
 A komplett szereléssel valamikor 20:15-körül végeztünk, ekkor már kellő vakoskodás és némi fagyoskodás is társult a szereléshez, meg némi nyűgösség a fáradtság miatt, de összeraktuk, és ez a lényeg. Ezúton is hatalmas köszönet az újbóli segítségért Lajosnak, nélküle nem ment volna ilyen szaporán, mert sokszor szimultán, párhuzamosan dolgoztunk. Viszont a próba körön hamar beugrottak az emlékképek, mely szerint ezt a váltót annak idején a  fokozatok hiánytalan állapota miatt tettem csak el, ugyanis a szinkron gyűrű a 3-as, 4-esfokozatról kb teljesen el van fogyva. :\(  Nem baj, ez már így marad, megy amíg megy, sajnos 3-ba 4-be felfelé is, lefelé is hallat egy minimális reccsenést, de a vissza 2-őt jól veszi s hang nélkül, így télre épp ideális lesz ez a váltó. :) Meg majd gyakorolunk s idővel hátha sikerül megszokni a szinkron nélküli váltást mint régen, még mielőtt szétesik a váltó teljesen. Az biztos hogy az eddigi vészjósló búgás, cicergés, ciripelés, csörgér megszünt, így ez a hibajelenség kizárható, s remélem hosszú távon is az marad, mivel a kopott alkatrészt kicseréltük.
 Majd kiderül. Vigyázni fogok rá, ahogyan szoktam... ;)

Kenyér kontra nyeles tengely vezető persely

 Meglepő volt számomra, de valóban működik. :)
A lényeg hogy gyártatnom kell egy nyeles tengely vezető perselyt a 903-as blokk főtengelyébe, mert vélhetőleg ugye ez kopott el, s emiatt zabálja a váltókat a kis autó. Ennek méretezésében Gyulinho kolléga volt nagy segítségemre, aki talán az egyik legfrissebb 903-asító. Szerencsére neki még rémlett valami az építésből, mert ugye nekem 2006-körül volt, tehát nem tegnap. Meg voltak a méretek neki amiket megosztott velem, ezúton is köszönet érte.
Nem volt más hátra, mint esztergályost keríteni, aki legyártja SOS-ben lehetőleg, mert holnap jó lenne neki állni. Az összes létező cimborát megmozgattam, hogy kinek van esztergályos spanja, s igyekeztem felkeresni mindet, de sajnos mind tele is van munkával. 10 % esélyét látták annak, hogy tudnak foglalkozni a problémámmal szombatig. Igen, ma péntek van. :\( Jó eséllyel csak következő hét végére készül el az alkatrész.
Jani segített nekem egész nap, mert semmi kedvem nem volt egyedül kendácsolni, meg rohangálni.
 Amit tudtam tenni a dolog érdekében, csupán annyi, hogy a még meglévő 650-es régi motoromból kiszedtem a perselyt, még pedig egy elég érdekes, de működőképes technikával. Amit annak idején Csík Andrástól hallottam évekkel ezelőtt, nem régiben a nővérem említette, s a napokban KG szintén hogy a papája javasolta ezt a módszert. Ez amolyan "régi nagy szakik" kulisszatitkainak egyike vélhetőleg. Lényegében arról szól, hogy a passzossan, szorosan illesztett perselyt úgy lehet könnyedén kiszedni a furatból, ha a furatba összegyúrt kenyeret tömködünk amennyit csak tudunk. Majd a furat átmérőjével közel azonos méretű tengelyt kezdünk beleütni a teletömött furatba, aminek következtében a kenyeret préselni fogja maga előtt a tengely. Mivel azonban a kenyér nem tud merre távozni, így maga előtt kényszeríteni fogja kifelé a furatból a perselyt. 



Ennek a technikának segítségével szedtem ki a furatból a perselyt, tehát működik a dolog. ;) Ajánlani merem mindenkinek.

Nyari talalkozo

 Kicsit elmaradtam a blogolassal ido hianyaban.
Tul vagyunk a Nyari talalkozon, kisebb-nagyobb nehezsegek aran ugyan, de tul vagyunk rajta.
Ezuttal is ket autoval indultunk utnak Miskolcrol a Velencei to partjara, kenyelmes nyugodt tempoban autozva vegig, hogy kimeljuk a nagy melegben a kis autokat. 
Osszessegeben a talalkozo jol sikerult, szep szammal voltak resztvevok kis hazankbol, es a kornyezo orszagokbol is. Az ido is kegyes volt hozzank, igy egy szavunk sem lehet, s ezuttal is szep helyeken jartunk.
 Ami azonban nem a legjobb dolog, hogy az Andi autojanak a motorjat valoszinuleg meg kell bontanom, mert valami nem klappol. Jelentos mennyisegu olajat juttat a kartergaz csovon keresztul vissza a karburatorba, ami azonban sajnos megoldodott, ugyanis kb a Velencere erkezes elott par km-rel leszakadt a legszurohaz a ventillator hazrol. :\( Ugy latszik csak ido kerdese volt a trotenet mint utobb kiderult, Gyula legjobb informacio szerint ugyanis tipus hibaja ennek a tipusu motornak ez a jelenseg. :\( Sajnalom, mert egyedi, de egyre inkabb azon torom a fejem, hogy vissza fog alakulni a motor hamarosan gyarira, mert ezzel csak a gond van. Ereje sem nagyon van a gepnek, mint utobb megtudtam ezen sem kell meglepodni, mert a gyari kialalkitasu hengerfej nyomatekosabb mint ez az exporots kivitel. Nem csorog, nem csattog, igy nem tartom valoszinunek hogy gyjtas beli problema lenne, szepen is indul, de egyszeruen nincs ereje, meg a bejaratasi idoszakban is jobban ment a kis auto, tehat valami tortenhetett. Lehet hogy osszeforogtak a gyuruk, vagy ennyire nem tudok szelephezagot es gyjtast allitani, egyelore nem tudom, de amint lesz egy kis idom es energiam, valamint amint nem lesznek 40 fokok, bele kell nezni, hogy miert nem kerek a tortenet, miert gyenguska annak ellenere, hogy 0 km-es hengereket, dugattyukat, gyuruket, hengerfejet, sport vezermu tengelyt, elegant gyujtast, fotengelyt kapott a felujitaskor. Meg az igazat megvallva a motor hutesevel sem vagyok elegedett miota az Abarth olajtekno es szelepdeki felkerult. Kuplung bowdent is cserelni fogom, ugyanis teljesen a vegere van mar allitva, s meg sem emel ki rendesen, megis nehezkes es vagylagos a valtas a kis autoval, akarhova is pozicionalom a valtot.
 A kis kekseg szepen teljeseitette a tavot, bar valto problemam ezen is akad, ugyanis erezheto hogy valoszinuleg el van billenve a gumibakoknak hala, nehezen veszi a 3-ikat. Gyujtas gondom akadt vele meg itthoni teruleten, ugyanis egy az egyben szetverte a rotor az eloszto fedelet, ami nem tul jo dolog, valoszinuleg a gyjtas elosztot lentebb kell helyeznem, hogy ne lehessen ennyire kozel a motorter fedelhez, mert szerintem kanyarodas kozben ha elbillen egy picit  motor, akkor hozzaerhet es megfeszul. Ezt csak amiatt gondolom, mert temposabb jobb kanyarban jelentkezett ez a problema tobbszor is.
 Minden esetre koszonet a kis autoknak hogy elvittek es haza is hoztak minket.

https://plus.google.com/photos/111403175907967885376/albums/5905547335956670817?authkey=CM6n4NaXy5HujQE

Alvázvédés

 Ugyan nem szerdán fejeződött be a móka, de fogjuk rá, hogy sikeresek vagyunk. Legalább is remélhetőleg.
Szerdára megérkeztek a porvédő gumiharangok is, köszi a segítségért KeMának, akivel telefonon egyeztettünk elég sokat az ügy érdekében, valamint a VDF-eseknek, hogy még nem küldtek el a picsába az állandó variálások miatt... A lényeg, hogy megérkeztek a porvédők, így a repedezésnek indult régieket le tudtam cserélni még időben szerencsére.
 S ha már aknán van az autó, úgy döntöttem itt a legjobb alkalom arra, hogy megkapja az alvázvédelmet a kis autó.
Mindig nehezen szánom rá magam, mert nagyon sok idő elmegy a maszkolással, kitakarással, amikhez képest maga az alvázvédőzés csak pár perces munka szinte. Szépen elmaszkolgattam az éleknél a kis autót, előkészítettem a kompresszort, a szórópisztolyt, valamint a szóróanyagot. Továbbra is a Body termékcsaládnál maradtam, HB BODY 950 került fel az alvázra, potom 4,5 dobozzal jó bőven. Reméljük sikerült ezzel húzni a kis autónak még az éveit egy kicsit.
 Pénteken vagy szombaton még vár egy olajcsere a kis autóra, s elviekben a szervíz végére is értünk kényelmesen.
Addig továbbra is aknán pihen, hogy kellően ki is száradjon a felhordott alvázvédő az alján.

VALEO - SACHS (SUCKS!!!)

 Szeretem a kis autót, azon egyszerű oknál fogva, hogy ritkán van meghibásodása. Ellenben ha van neki, akkor az többnyire nem kis meglepetést, s annak javítása nem kis fejtörést okoz. Nos, most sincs ez másként, így 4 napja a C-vágányon pihentetve a vasat...
 A történet eleje ugye a legutóbbi blogban volt olvasható, hogy kuplung problémára gyanakszunk.
Így hát mivel valamivel egyszerűbb a váltó kiszerelése, mint a motor komplett elkötése, majd kiemelése, a váltó kiszedése mellett tettük le a voksot.  Szerencsére már menet közben tapasztaltuk, hogy a gömbcsuklós hardy porvédő gumija vélhetőleg ennyit bírt, s szépen lassan kezd elfáradni a 2007-es beszerelés óta azért megtett pár km-t, s megélt pár szervízt is. Így ennek pótlásáról gondoskodni kell.
 A váltó leszedése után már tisztán látszott, hogy a váltó hol nem tiszta, s nem értettük egy ideig, hogy miért van olyan furcsa lógása a nyelestengelynek... Hamar kiderült az oka ennek. Nem igazán tudom felfogni, hogyan történhetett, a lényeg, hogy a nyelestengely szimmeringjét a házba szorító bronzpersely külön utakat járt be valamilyen oknál fogva. Aki szerelt már váltót, cserélt ilyen szimmeringet, annak van arról fogalma, hogy ezt kb több kalapács ütéssel kell a helyére küldeni. Így nem igazán értem, hogy jött az ki onnan, s hogyan csúszott fel a nyelestengelyen annyira, hogy a differenciálmű szépen elkoptassa azt, nem kis mérétkben. Némi keresgélés után szembesültem azzal, hogy nincs csere alkatrészem, így csörgettem meg Plósz kollégát, hogy segítsen ki ha tud. Megtette ezúttal is, hozott csere darabot, később kiderült, hogy abban pedig el van repedve az előzőekben említett bronz gyűrű... Így elmentünk egy másikért, mert szerencsére volt neki még egy.
 A lényeg, hogy a nyelestengely mivel nem volt megvezetve, így ez verhette szét a szimmeringet, ami által a hajtómű olaj bőségesen bejárta a kuplungtárcsát, így lett csere érett. Be is szereztem elvileg mindent amire szükségem lehet, pontosabban csak azt hittem. Ugyanis hiába volt SACHS kuplung tárcsám, hamar szembesültünk a ténnyel, hogy az nem összehozható a VALEO szerkezettel... De persze ehhez előbb bele kellett szakadnia minmum 3 db 6-os csavarnak a lendkerékbe, hogy elagyaljunk azon, mi is az ami nem jó. Szombat este volt ekkor, amikor elég esélytelen bármit is beszerezni, s már a látással is gondok voltak, ugyanis ránk sötétedett, így az autó maradt az aknán, a váltó meg a földön, a kuplung meg majdnem elrepült a picsába... Vasárnap feltöltöttem olajjal a váltót, kicseréltem még a szimmeringeket a féltengely-porvédő gumikban, valamint a kapcsoló rudazat házában. Szerencsére kiderült az is, hogy az utas oldali féltengely ereszti az olajat, így az az alatti gumi gyűrű is cserés lett. Kisebb bűvész trükkökkel karöltve kicseréltem azt is, mivel már fel volt töltve olajjal a váltó. Sikerült.
 Hétfőn reggel telefon a kézben, hívtam a VDF-ker-t, és rendeltem kuplung tárcsát újra. És olajszrőt. És levegő szűrőt. És porvédő gumiharangokat...
Délutánra megérkezett az alkatrész 2 kivitelben. VALEO tárcsa 17 ropi, GST tárcsa 7 ropi. (?) Elhoztam mindkettőt, majd méricskéltem, hasonlítgattam, s hamar kiderült, hogy az annak idején beszerelt VALEO tárcsa szinte teljse mértékben azonos a GST tárcsával, így ezúttal emelett tettem le a voksot, mivel nem tünt gyengébbnek a minősége a VALEO-tól, s most sem amiatt cseréltem mert tönkrement a ferrodol, vagy a rugók, vagy bármi, hanem mert kb 35000 km után olajos lett a tárcsa. 
 Tegnap estére addig sikerült eljutni, hogy felkerült a lendkerékre a kuplung tárcsa, valamint a kuplung szerkezet, mert ismét besötétedett.
 Ami vicces, hogy találtam egy hibátlan SACHS szerkezetet az alkatrészeim között, de egymás mellé téve a VALEO-val szembesültem azzal, hogy a két szerkezet különbőző vastagsággal rendelkezik, ami gyári autónál nem okoz gondot, ellenben nekünk a válót a szerkezethez kell faragni egy kicsit. S emlékeimben még tisztán él, hogy a SACHS szerkezet bele ért a váltó házba, emiatt nem erőltettem  ennek felszerelését.
 Ha minden jól megy, szerdán folytatom a szervízt, s ha minden jól megy, szerdán szeretném be is fejezni ezt a mókát, remélem már nem jön közbe semmi.

Kuplung gyanús

 Hosszú napok óta garázsban pihen a kis kékség, így ma elő vettem, hogy lemossam a legutóbbi túrák bogarait a homlokáról, s orráról.
KGST Party után részt vettünk egy meghívásos találkozón az NTC jó voltából, ahol a kis autó mint utóbb kiderült, épített kategóriában első helyezést ért el. (meg van a márciusi meghívás is már ebből kifolyólag immáron két autóval. )
Ezen a találkozón Drift nap is volt, így miért ne rúgtam volna kia  hámból, s miért nem ültem volna be egy Drift Taxiba magam is. ;) Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert hatalmas feelingje van. ;)
 Nem sokkal később csináltam vele egy Mátra turnét, ahol már többször szembesültem azzal a bajjal, hogy a kuplungnak hamarosan reszelni fognak... érdekes módon nem alacsony fokozatban csúszik el, ahenm mikor 100 körül 3-ból húzom 4-be... ;)
 Ma ismét előhoztam, kicsit megjárattam, s már jelentkezett 1-es fokozatban is a csúszás, természetesen a legjobb helyen, a villamos síneken... délelőtt.... csúcsforgalomban...  
Nincs mese, hétvégén motor ki, váltó le, kuplung tárcsa fel, nyeles tengely szimmering csere, főtengely szimmering csere. Remélem a szerkezet még jó, mert elvileg még nincs benne csak vagy 35000 km.

2011.11.29. Kedd

 Kb ott tartok most, hogy az egyszeru, s gyorsnak mondhato vezermulanc cserenek indulo service szepen kezd elhuzodni, az osszegek pedig az eg fele rugni termeszetesen, s sorra jonnek azok a szituaciok, hogy: ^ha mar ezt leszedtem, akkor leszedem ezt is megnezni...^ Igy van az, hogy soha nem latja az ember a szereles veget, meg hogy lehet felesleges volt lehomokolni, szintereztetni a teli felniket ha tavaszra fogom tudni csak osszerakni a motorkat...   De mint  tudjuk,  a ^lepenyhalmegutoljara^ ;)
 Ezt az utobbi nezetet vallva, szepen elkezdtem tisztogatni a blokkot belulrol, ahogyan azt illik, kiszedtem az olajpumpat, a vezermutengelyt megnezegettem szerencsere nincsenek megkopva, bemarodva. Eltavolitottam a maradek tomitopasztat a blokkrol, kiszereltem, pucoltam amit csak lehetett, egy szoval kozel a 0-rol indul megint az osszeszereles, ha mar szet kellett boritani. Szemmel lathato volt, hogy sok helyre eljutott a vezermudeklibol lemart aluminium por sajnos, de szerencsere a hengerekben nem volt nyomva, ellenben a nem tul tokeletes egesnek igen, mivel a dugok teteje kormos volt erosen, valoszinuleg a nem megfelelo pillanatban torteno robbanas miatt. Igy azokat is felpucoltam, a hengerfej sorsa tovabbra is nagy kerdes. Pucolva mindenkepp lesz az is, csak nem tudom, menjen-e gepmuhelybe, sikoljunk-e meg belole, valamint az egyik gyertyamenet nagyon gyanus sajnos, amit mar evekkel ezelott sem nagyon eroltettunk, mert akkor is gyanus volt mar. A gyertya kiszedesekor is vegig hajtatta magat sajnos, lehet hogy most lenne inkabb celszeru megnezetni, hogy kesobb ne okozhasson meglepetest.
 Felkerult a modositott olajpumpa-gyari olajpumpa kombo, remeljuk mukodni is fog majd megfeleloen, valamint elkezdtem az aluminium olajdeklit is felszerelni, majd hamar szembesultem a tennyel, hogy rovidek a gyari csavarok ehhez a megoldashoz, igy delben meg el kell majd mennem csavar boltba is, de remeljuk ettol nagyobb bajunk nem lesz vele majd. ;)
 Kozben beszereztem az uj gyertyasort igy valamivel tobb mint 30.000 km utan, a motorolajat (Castrol Magnatec 10w-40 meg mindig), az olajszurot, a fagyallot, a desztvizet, a Weber 30 DICA-s karburatis felujito keszletet annak erdekeben, hogy kanyarban se uruljon le a karbi ahogyan eddig tette, hiszen ez mar nem keresztiranyu uszohazzal van ellatva, hanem hossziranyuval, kimondottan farmotoros modellhez. ;) Vettem tomiteseket, szerelopasztat, egy szoval kisebb vagyont sikerult ott hagynom a VDF-ben, meg igy is, hogy jelentos kedvezmenyt adnak a sracok. Ezuton is hatalmas koszonet erte. ;)
 Kozben Gyula is meglatogatott minket a garazsban, amig Janival butykoltunk, mivel o segit nekem ebben, valamint noverunk is a keresztgyerkoccel. Kozben meg futogetunk a reszben mar leszigetelt garazsban, s egyelore ugy nez ki bevalik a szigeteles is, a futes is szerencsere.

-- Robi --

2011.08.22. Hétfő

KGST PARTY - A talalkozo

Kepek hamarosan!!!

 Iden is megrendezesre kerult a Pocsi fiverek es segitoik altal a KGST Party, igyekeztunk hat reszt venni rajta szep szammal, hiszen a meghivasuknak is igyekeztunk eleget tenni, valamint erdeklodes is volt a program irant a multja miatt.
 Szerencsere az utolso pillanatban a kerekcsapagy csere is megoldodott, igy semmi sem alhatta utjat a turnenak. Janyboyekkal hosszasan egyeztetve vartuk az indulas idopontjat, mivel jottek Postiek is, nem csak videkiek. ;) A gyulekezot a garazshoz hoztak ossze, majd innen indultunk utnak, majdnem mindannyian a kozos cel fele. Az ido nem volt egyszeru, mert eleg meleg volt. Olyannyira hogy az indulast kovetoen meg kellett allnunk, mert nem voltam biztos benne, hogy elegendo hutesem lesz az uton, Plosz kolleganak, meg az ero fogyott el a gepbol. De ezt megelozoen volt meg egy kis moka a belvarosban. Szerencsetlensegemre lemaradtam Janiektol a sorban vagy 2 keresztezodessel, igy gondoltam, hogy sietosebbre veszem azt a par szaz metert, valamint azt a ket keresztezodest. Nos, Ok lattak, amit en nem, hogy ket rendor motoros allt a keresztezodesben... En itt csak arra torkedtem, hogy jo tempoban kapjam el a jobbos 90 fokos ivet ki a foutra. Jonak jo volt, szepnek is szep... Meg a motoros rendor is megdicserte mivel utanam jott... Igazabol csak az tunt fel, hogy a semmibol ott termet ket motor, akik 49 km/h-val jottek mogottem 1.5 m-re ugyanugy ahogyan en. Ha lassitottam, lassitottak, ha gyorsitottam gyorsitottak... ekkor mar nyilvanvalo volt, hogy ebbol beszelgetes lesz, csak kerdes hogy mennyire nagyon. Sokat nem kellett varnom erre, mivel hamarosan bekoszont az oldal ablakon a rend eber ore, s dicserte hogy szep volt a kanyar sebesseg, jo az utfekvese az autonak, neki tetszett is nagyon, de az autoban ulo kollegainak nem annyira, mert szerintuk nem igy kell kikanyarodni... En termeszetesen nem emlekeztem az esemenyre... Ok annal inkabb. Nekem inkabb az ugrott be, hogy ismeros a rendor bacsi nagyon. Persze hogy az volt, hiszen O akarta elvenni a jogsimat, forgalmimat vagy 1.5-2 evvel ezelott, mikor ket egymast koveto napon mentem elotte keresztben... Probaltam megtorni a jeget, hogy emlekszem ra, mert talalkoztunk mar, majd jelezte, hogy O is emlekszik ram hatarozottan, s hogy biztosan fogunk meg talalkozni. Ebben ugy minden benne volt... igy jobbnak lattam meghinyaszkodni s jo utat kivanni. Szerencsere Ok is igy tettek, elbucsuztunk, s beertuk Janiekat, akik jot rohogtek a sztorin. Majd haladtunk tovabb a cel fele.
 Ata baratunknal megalltunk egy kavera, par szora, mivel nagyon ritkan talalkozunk manapsag sajnos. Majd par perc utan elbucsuztunk, mondvan hogy masnap ugy is talalkozunk, mivel lejonnek Andrissal es a Polskival Ok is.
 Megerkezve a celhoz beregisztraltunk, majd elfgolaltuk a helyunket a tobbiek mellett, s elindultunk felmerni a terepet. Mar ekkor sok szep auto volt a kempingben.
Bejelentkeztunk a szallasra is a Motelben, majd vissza mentunk a tobbiekhez, s indultunk bevasarolni. Utana elbucsuztunk, Ok mentek Andrei-ekhez aludni, mi errol sajnos lecsusztunk, igy kulon ejszakaztunk a tobbiektol, de masnap megbeszeltuk hogy a kampingben talalkzunk  ugy is.
 Szombatra meg tobb auto lett, s meg tobb ember. Elokerultek a Trabis haverok is szerencsere, igy egyutt foglaltunk el egy kisebb placcot az arnyekban, s egyutt bandaztunk a felvonulasig, amit mar nagyon vartunk, mivel ez mindig jo buli.
El is jott az indulas pillanata, felsorakoztunk szepen, majd elindult a kigyozo kocsisor Nyiregyhaza belvarosaba. Sokan voltunk, hosszu sor volt, sokan vartak minket. Es persze hogy itt is kifogtam egy rendort.... :) Ezen mar kinomban rohogtem en is...
Tudni illik egy korforgoban fordult vissza a kocsisor itt is, mint Velencen. S mikor odaertem, keson vettem eszre Kemat, hogy Ok mennek +1 kort, igy gyorsan merlegeltem, hogy ha megallok, akkor hatulrol is megtolnak, s Kemaval is talalkozni fogok kozelebbrol, igy inkabb menekulo 2-ot valasztottam uveg hangon. Szepen elkezdte szedni a labait a kisauto, majd hirtelen el is kellett venni, mivel a rend eber ore, kiallt elem a korforgoban. Akkor azt hittem azert integet hogy lassitsak. Utolag a videot elnezve, inkabb azt jelezhette, hogy uvegeljem neki vegig... Szerintetek???



 A felvonulas a mar megszokott helyen ert veget a muzeum faluban, itt volt az eredmenyhirdetes is. A polskisok innen sem tertek haza ures kezzel. ;) Miutan megvolt az eredmenyek kihirdetese, mindenki szepen vsszavonult a kempingbe, a polskisok meg maradtak, hogy kozos fotokat keszitsenek, majd szinten elvonultunk mi is. Kiruccantunk meg egy kicsit Andreiek szallasanak kornyekere, haraptunk egy keveset a kozeli talpon alloban, majdelbucsuztunk, s nyugovora tertunk.
 Vasarnap meg osszefutottunk KG-ekkal, hogy megnezzunk egy kollegat, annak autojat, s elado holmijait. Igy vasaroltunk is ezt-azt, majd a kozeli benzin kuton osszefutottunk Kemaekkal is, meg meg egy par keleti autossal, vegul elkoszontunk, s mindenki elindult valamerre. KG-ek hazafele, mi meg vissza a szallasra, mivel itt is maradtunk meg par napot a talalkozo utan, a jo idot, s a szabadnapokat kihasznalva.
 Osszessegeben nagyon jo kis buli volt, jo tarsasaggal, jo idovel, jo kedvvel, egyszoval minden igy volt jo, ahogy volt.

2009.07.21. Kedd

2009. 07. 20. Hétfő
Ismét tudok kesztyűbe dudálni... :)


Megérkeztek ugyanis a csere kesztyűk a SABELT START-ok helyett, most végül MOMO PRO RACER CLUB lett. Kényelmes, hosszú szárú (ötujjas), belső varrott, varrásoknál erősített, tenyérnél és az ujjaknál hasított bőr erősítéssel ellátott verseny kesztyű. Reméljük be fog válni a dolog ezúttal talán jobban, hosszabb távon, mint legutóbb. ;) Egyenlőre azt tudom elmondani róla, hogy kényelmes kialakítású kesztyűk, bár a száruk nekem már-már hosszúak, hiszen szinte már pólót sem kell hordanom miattuk, de ettől nagyobb problémám soha ne legyen. :)

Ha minden jól megy, és jól jön össze, akkor a mai napon végre 2 év után talán eltudom készíttetni a tehermentesítő gyűrűket a felnikbe, hogy ne csak a négy csavar tartsa őket ezentúl, mint ahogyan eddig. Bár bajom nem volt velük soha, de lássuk be nem a legjobb ha a négy felni csavar vesz fel minden terhelést.

A hétvégén kicsit befeküdtem a kocsi alá is, ugyanis az utóbbi időben néha előfordult, hogy kanyarok után nem mindíg vette szépen a fokozatokat a váltó. Első körben tartó bakokra, második körben váltó összekötőre gondoltam. Levettem egyiket is, másikat is, egyiknek sem volt semmi baja, de azért inkább tettem újyakat helyettük, meg egy picit megemeltem a váltót az eddigi magasságához képest, és el is fordítottam minimálisan (haladási irányt tekintve) a jobb oldalra. Így most némiképp egyszerűbben veszi a fokozatokat, de vélhetőleg a kuplung is kopott már valamicskét az elmúlt 10.000-12.000 km alatt, így Velencére indulás előtt még azon is állítanom kell majd egy kicsit, hogy megszünjenek a reccsenések. Valószínűleg a váltó is fog kapni egy kis olajat is, hogy inkább több legyen benne, mint hogy semennyi... :)

Valamint ha minden jól megy, akkor ma befut Baz barátunk is, és neki esünk egy újabb garázs, kocsibeálló építésének kint a telkünkön, hogy rossz idő esetén is lehessen majd "szögelni a vasat", nem úgy mint eddig. :)

2008.04.30. Szerda

Aztatat modják, hogy úgy jó az élet, ha zajlik.
Hát nekem zajlik ám rendesen. :\(
Első körben észrevettük, hogy a kuplung már nem egy százas, mert meg-meg csúszik váltások után, így csere érett vagy a szerkezet, vagy a tárcsa. De mivel ehhez ígyis, úgyis ki kell venni a motort, így azt
gondoltam, nem tökölök, cserélem komplett mindkettőt.
Szettben a gyári VALEO kuplung tárcsa-szerkezet-kinyomó csapágy a legnagyobb baráti kedvezménnyel került 20-22.000.- Ft-omba, cserébe megjött 2 órán belül, és át is vehettem rögtön. Miután kivettük a motort, kiderült a szerkezet leszerelése után, hogy jó ideje csúszhatott már, mert el van színeződve keményen a lendkerék, meg a szerkezet tapadó felülete is. Így a lendkereket elkellett vinnünk szabályoztatni, hogy ne nyírja szét az új szettet idő előtt.
 Nagyon pofás az új kuplung szerkezet, annyira megtetszett, hogy lehet veszek egyet itthonra is a  TV mellé, hogy gyönyörködhessek benne mindíg.... :) :) :) :) :)
 A próba kör elég jól sikerült, 2-ben még nyikkant, ahogyan KG mondaná, így ezek utn neki álltunk átfúvókázni a karburátor kettes torkát.  Ami szintén elég jól sikerült, mert 6000-ig szinte azonos nyomatékkal húz végig az autó kigyorsítás közben. Így most nagyon jól megy, szép a hangja, nem torpan meg, és nem is csúszik a kuplung sem.