Címke: vfts (2)

Tevékenységtérkép

2010.07.03. Szombat

 Eltelt egy pár nap ismét, amíg nem volt alkalmam a kis kékséget megmozgatni, így a héten két alkalommal is megragadtam a pillanatot, és adtam az élvezeteknek. :)
 Eközben rájöttem, hogy:
  • át kellene állítani már nyári üzemmódba, hogy a 30°C-os melegben ne tolja az utastérbe a fűtőradiátor a meleg levegőt
  • mióta kicseréltem a gázkar visszahúzó rúgót, olyan mint ha vajat taposnék, már-már szinte túl finom
  • 70-körül nem viseli jól a vissza kettőt, a km-óra hirtelen 0-ra zuhan, majd úgy is marad. :\(
  • Peugeot 206-ot is meg lehet csípni, nem csak az 1,4-es F Astra-t :)
Szóval sajnos lesz mit csinálnom még a Velencei tali előtt, de valahogyan majd csak megoldom, ahogyan eddig is.
 Valamint megleptem a kisautót egy-egy ködlámpatakaróval, nem azért mert annyira az én világom ez, sokkal inkább azért, mert csak. :) Némi változtatás lesz majd rajta, ugyanis nekem a ködlámpákra van akasztva a fénykürt, így ha letakarom, akkor ugye... Tehát az első gondolat az volt, hogy kap majd egy kis mintát, amit szépen kivágok, így kőtől, bogaraktól védi majd, viszont villantani lehet majd vele. És igazából nem is volt második gondolat. Meglátogattuk Rally-s cimboráékat is az elmúlt napokban többször is, melynek során megint rájöttem, hogy az én cimboráim egyikének sem a lába fáj, de így van ez rendjén. ;)
Ricsi: 02:30-tól


2009.02.23. Hétfő

Nos!
 Túl vagyunk a 2009-es év első kispolskis autós találkozóján is. Ez alkalommal Aggteleken töltöttünk el egy (remélhetőleg mások számára is) nagyon jó kis hétvégét. Szerencsére ez alkalommal is voltak új arcok, új tagok akikkel megismerkedhettünk, beszélhettünk, jól jön ez a kis vérfrissítés a kis csapatnak mindig. :)
 Ha olvassák, ha nem, szeretném megköszönni a szállás, és étkezési lehetőséget Veres Andrásnak, Makkainé Bodnár Edinának, az élményt Aggteleknek, Szlovákiának, a Cseppkőbarlangnak, s végül de nem utolsó sorban azoknak akik eljöttek erre a hétvégére! Természetesen mint mindig, ez a találkozó sem telt zökkenő mentesen, de remélhetőleg több a pozitív élmény mindenkinél, mint a negatív, s akkor már elégedetten tekinthetünk vissza erre a hétvégére is.
 A résztvevőknek lehetőségük nyílt megtekinteni az Aggteleki cseppkőbarlang rendszer egyes részeit, a Szlovákiai Betléri kastélyt, a Krasznahorkai várat. Menza jelleggel együtt étkezhettünk, mégha voltak is némi fennakadások annak következtében, hogy nem mindenki azt fogyasztotta, amit rendelt, nekem leginkább gyermekkorom iskolai-menzás időszakát idézték fel ezek az alkalmak. Amit ettünk, szerintem bőven több volt mint finom, és jó, amit pedig ittunk, hát az meg nem kifejezés.. :D :D :D :D :D :D :D
Ami egyre nyílvánvalóbb számomra, hogy ennek a kis csapatnak egyre inkább jól jönnek ezek az együtt töltött esték a beszélgetések okán, gyanánt, így ezeket a későbbiekben sem kellene mellőznünk egyik alkalommal sem.
 Hogy az autóról is írjak ebben az autós blogban, jelentem nagyon jól teljesített a kisautó, minden probléma nélkül.
Tény hogy a benzint továbbra sem termeli, de nem is érdekel, mert az élmény kárpótol, főleg olyankor, amikor pl hazafelé úton egy Suzuki Splash nem tud lenyomni, s végig fogva tartom. :D :D :D :D :D
Vagy amikor az odafelé vezető úton Kurittyánnál az igazoltató rendőrök dícsérgetik a kisautót. :) :) :) :) :)
 Ezt a hétvégét ismét kicsit hosszabbra nyújtottuk, mert KG-ék hamarabb lejöttek hozzánk egy nappal, így időt szakíthattunk a cuccainak megfelelő helyre szállítására. Ezáltal a felnijei elkerültek a gumis cimborához, ahol helyre pofozzák majd őket, majd mennek a következő állomásukra. Valamint az üvegei is elkerülnek (igaz majd csak a mai napon sajnos) a fóliás cimborához, hogy neki is legyenek hivatalos, engedélyezett fóliás ablakai. ;) Ja meg néztünk tegnap velük VFTS-t de sajnos csak kasznit, mert Zsolti barátomékat igen csak elkapta a buzgósak, s a minimális javításból az lett, hogy atomjaira kapták a vasat. :)
 Nagy vonalakban ennyi.