Címke: macikaukázusi (2)

Tevékenységtérkép

2010.11.06. Szombat

Így 4,5 év elteltével jobban láttam kicserélni a gumi vízcsöveket, mivel a szélsőséges hőhatás miatt egyre inkább láthatóvá váltak a gumicsöveken a repedések.
Csodát akkor sem vártam tőlük, minden esetre még így is elégedett vagyok velük, hogy ennyit is kibírtak. A régiek helyére ugyanazon típus új csövei kerültek be, a 353-as Wartburg 90°-os vízcsövei.
Kisebb módosítás is végbe ment a vízrendszerben, melyről egyenlőre nem tudok nyilatkozni, még teszt üzem van. Bekerült ugyanis egy hátsó légtelenítő megoldás, ahogyan azt Attila autójáról ellestem, valamint a fűtőradiátor kimeneti ága át lett kötve a hűtőradiátor alsó ágából a felsőbe, így nem a hűtő által hűtött vízbe ömlik be a fűtés még meleg vize.
A vicces az, hogy volt fent olyan gumi cső, ami az elmúlt 4,5 évet úgy húzta ki, hogy nem megfelelően volt rögzítve, hiszen az 1/4-e ki volt fordulva a bilincs alól. De tartott, és nem eresztett. :) Minden esetre most igyekeztem ezekre még jobban ügyelni.
A szomorú, hogy a Yokohamák már teljesen halálra vannak ítélve, kopás jelzők kint vannak, a tapadás, pedig meg sem közelíti a kiindulásit már sajnos. :\( Persze ha ezt az ember észben tartja, akkor még autózható, de rá kell számolni a féktávra, és a kanyarsebességre is, tehát csak ésszel. (Na ez utóbbi nem megy még nekem mindig. :D )
Közben vettem 4 db téli gumit felnivel a Duenről, amolyan kihagyhatatlan félét annak ellenére, hogy nem szeretem a használt gumikat, 145/70 R13-as Debica Frigo-k, 4,5 x 13-as Fiat lemez felniken. 20.000.-re voltak hirdetve, 18.000-ért hoztam el, enni nem kérnek alapon. ;)
Ha minden kötél szakad, és nem fér el sehogyan sem, akkor Janinak van négy téli gumija, nekem meg négy lemezfelnim, amin kíváncsian várom, hogyan fognak állni a 175/50 R13-as Yokohama A539-ek, hiszen egyenlőre még el nem dobom őket.
Meg persze a vízcső cserékkel egybekötöttük a fagyállózást, a Polskin is, hiszen már időszerű volt.

2010.08.17. Kedd

Vettem akksit, mert az jó...
Igazából vicces szitu volt, mert reggel indult pöcc-röff, beszaladtunk céghez, ott Andival helyet cseréltünk ő ment tovább, én meg szépen lassan elkezdtem kiállni az ideiglenes helyéről a kocsival, ahova a betonozási időszakra letettem.
A lényeg, hogy egy 30 perc elteltével Andi csörgött, hogy nem tudja beindítani a kocsit, csak kattog, de nem is forgat. Bika-kábel kocsiba be, nyél gázon át a városon tankolás nélkül. Végül is nehezen, de sikerült bebikázni némi 6000-es fordulaton tartás után vett annyi töltést, hogy indítható legyen, ne csak az áramot vegye fel. Majd mindenki ment a dolgára, én meg inkább akksit venni, mert már csak 6 éves volt benne, így valahol az is csoda hogy eddig is bírta a jó kis gyári Delhi akksi. Jobb ötlet és árukészlet hiányában végül a BERGA márka mellett döntöttem 52 Ah-ás kivitelben (ilyenről eddig nem is hallottam) miután az eladó közölte, hogy hiába veszek ugyanakkorát, mint a gyári, az esetek 90%-ban megközelítőleg sem egyformák, mert más eljárással készítik állítólag.
Na mindegy, BERGA lett véve, majd belerakva és indult pöcc-röff, potom 19830.- helyett akciósan a VDF-ben 17500.-ért.
Azért még annyi kanyart belevitt az életembe az autó, hogy pár órával később elfelejtette az alapjáratot mint olyat, amit nem tudok mire vélni. Egyszerűen csak leállt ha megálltunk a lámpánál, többször egymás után, de nem tudom mi válthatta ki ezt belőle. Minden esetre kikaptam belőle a levegőszűrőt, ami nem volt poros sem szinte, de lefújkáltam kompresszorral tuti ami biztos alapon. Meg utána persze összerakás után meg-meg kínáltam 2-ben, 3-ban  tiltásig húzatva, de nem jött elő azóta a gond. Remélem nem is fog.

A kutya meg sajnos ma reggelre rosszul lett, aminek nem igazán tudjuk az okát, de még az orvos sem. :\(
Reggel még lent volt, piszkolt rendesen, majd miután feljött, nem sokkal később elkezdte rázni a fejét, elkezdett csaholni, vonyítani, majd behányt, bepiszkolt, és remegve elfeküdt. :\(
Miskolcon sajnos 2-3 órán keresztül nem lehetett orvost találni, csak olyat, aki majd bent lesz a rendelőben, majd vigyük be... remélem őket is így látják el majd sürgős esetben... Így jobb ötlet hiányában, valamint mert minden rendelő 9-kor kezd, vittük oda, ahol oltáson is volt, hogy ne 8 ember kezelje.
Vizsgálatokat követően sem volt egyértelmű, ahogyan még most sem az sajnos, hogy mi váltotta ezt ki nála. Lehet sajnos epilepszia, étel mérgezés, veszettség, extrém gyomorrontás. Igazából mindenből volt egy kis tünet, de egyik sem egyértelmű. Ami a legrosszabb volt, hogy nem volt magánál a csöppség, a pupillái meg be voltak szűkülve, ami a leginkább eltartott nála még akkor is, mikor kezdett jobban lenni. Kapott infúziót, izomlazítót, görcsoldót, egy kis harapást az asszisztensből is... és eltelt vagy 3,5 óra mire kezdett jobban lenni, és reagálni kezdett a pupillája is. A láza is elmúlt szépen, 40,3°C-kal kezdtünk, 38,7°C-al jöttünk el, ami már normális. Egyenlőre tanácstalanok vagyunk az orvossal együtt, mert semmi nem egyértelmű. Amit tudunk, hogy az elődeinek nem voltak epilepsziás tünetei, valamint hogy az alom többi tagja jól van. Most már szerencsére ő is, egyenlőre szigorú diétán van, csak főtt rizs, főtt csirke hús bőr nélkül csont nélkül, natúr joghurt, natúr kefír 4-5 napig. Holnap délelőtt meg visszavisszük kontrollra, de szemmel láthatóan jobban van, jó a kedélyállapota, van életkedve, étvágya.
 Csak reménykedünk, hogy nem lesz több ilyen gondja a csöppségnek, akármi is váltotta ki ezt nála.
:\(