2008.12.11. Csütörtök

Vásárlás óta belecsavarodott a (Martina H)Ignisbe a 10.000-ik km a lábam alatt, amin kicsit meglepődtem, mivel nem rég vásároltuk, alig 5 hónap alatt került bele ez a távolság, s mert ha nem lenne az Ignis, akkor mindez a Polskiba ment volna, így jelentős terhet vállal át a hétköznapi használati autónk.
Továbbra sincs egy rossz szavam sem az autóra, mivel maximálisan kiszolgál minket mindenféle probléma nélkül, így továbbra is elégedettek vagyunk vele.
A téli gumik is jól bizonyítanak egyenlőre, nem azért mert nincsen hó, hanem mert volt alkalmam kipróbálni hogyan viselkednek az első havon.
A 10.000-es km-t elérve hamarosan olajcsere következik, ami szerintem a jövő héten meg is lesz a Pesti tali után, mivel oda egyéb okokból kifolyólag sajnos csak azzal tudunk menni, de erről majd írok egy másik bejegyzést, mivel a másik autóval kapcsolatos.
Tegnap járt kozmetikában is az autó, kapott egy külső-belső kézi takarítást, mert ilyen rossz időben nem volt kedvem mellette pancsolni. :( Elégedett vagyok a munkájukkal szerintem ezentúl hozzájuk fogom hordani az autót, mivel lelkiismeretesen rendbe tették, bár tény hogy nem úgy használjuk az autót mint mások (nincs behányva sem a csomagtérbe, sem az utastére. ;) lehetőségeink szerint igyekszünk vigyázni rá is, mint a kicsire.)
Ráadásul megkellett állapítsam a mosóban hogy nem csak nekem vannak beteg ötleteim a matricázások kapcsán. :)
mókás matrica

Kommentek

Lajoska

Mindig tetszettek a béikszek, csak nem értem, miért kell mindegyik alá ilyen brutál ültetés.

Ezt a céget is szépen elfelejtette mindenki... pedig meg lehetett volna gazdagodni a "Kill Ferro" matricákból. :)

Lajoska

Lajoska #26754:
Huh, ez most hülyén jött ki. Csak ezután olvastam a kisautó bejegyzését.
Bocs, nem úgy értettem. :(

Marczin Róbert

Lajoska #26759:
No para. ;) Ez van sajna. Ezek mennek meg a bárány felhõk. ;)

Buszos Petya

Lajoska #26759: Pedig ül a poén. :D :D

Marczin Róbert #26766: Ahogy tanult kollégánk is mondaná: PIFFF. :c) De egyébként meg fogadd õszinte részvétem.

Marczin Róbert

Buszos Petya #26770:
Asztapicsa. :D :D :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!