Akkumulátor és ajtóteleszkóp csere

Gyakorlatilag minden komolyabb előzmény nélkül, azt mondta az akkumulátor, hogy nyekk...  s nincs tovább.
Gondolkodtam, hogy kiszerelem, felviszem, feltöltöm, de lássuk be, hogy idén 4. éves és napihasználatban lévő autóról beszélünk, amivel nem 3 km-eket szaladunk. Kvázi, ha ez lemerült, akkor gyakorlatilag vége van, hiszen a töltése rendben van a kocsinak, így nem is nagyon van miről beszélni. Csere.
Mindezt csak amiatt jegyeztem fel ide, hogy nyoma legyen ennek is. Hiszen most is fiatalabbra datáltam az akksit, ám visszakeresve hamar kiderült, hogy 2 évet tévedtem ;)
A lényeg, hogy ma új akkumulátort kapott, mivel meg sem akarta mozdítani gyakorlatilag már az önindítót. Semmi extra, semmi varázslat, a legegyszerűbb 45Ah-ás Electric Power akkumulátor került bele, amit mi is forgalazunk, ár/érték arányban teljesen jó,garancia épp annyi, mint az Excide-ra, Varta-ra, stb, csak olcsóbb.
Valamint miután lassan 4 éve minden télen minimum 3-szor szétfejelem a csomagtérajtót (nem azért mert ennyire kemény vagyok, hanem mert az a sunyi ajtó, mindig olyankor enged vissza amikor elfordulok bepakolás közben, majd vissza.... ugyanis elvannak már fáradva az ajtónyitó teleszkópok)
Megvan már egy ideje a szándék, de mire rászántam magam a sok fejtörés után, mindig kitavaszodott, és mivel kitavaszodott s melegebb lett, elmúlt ez a probléma, s mivel jók olyankor a teleszkópok, akkor ugyan minek cserélném ki... :D
Nos, miután megjött a nagykerből, kb 2 perc alatt sikerült kicserélnem a parkolóban mindenféle szerszám nélkül. Azóta megváltás a csomagtérben pakolászni, a fejem sem fájdul meg és Milla sem tanul meg új cifra jelzőket közben tőlem :D

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!