Fékbetét csere - 222222km

Egyre gyakrabban fordult elő, hogy intenzívebb fékezéseket követően, mint ha beragadt volna a fék.
Sőt mikor Bazzal kocsikáztunk, akkor konkrétan melegedett is hazafelé jövet, de mivel több ilyen eset nem nagyon volt így nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentősséget.
Pedig illett volna...
Míg egyszer csak eljött a pillanat és rászántam magam a vizsgálatra. S mivel jött a hétvége, ráadásul jó helyen is dolgozom, így igyekeztem előrelátó lenni, s megrendeltem a féknyereg felújító készleteket, dugattyúkkal, tömítésekkel, úszótengelyekkel, légtelenítő csavarokkal, stb együtt, hogy ne érhessen meglepetés.
Eljött a péntek, Lajossal neki is ugrottunk a fékek szétborításának, mondván, hogy 20 éves az autó gyakorlatilag nem csoda ha megszorulnak a dugattyúk valamilyen oknál fogva.
Hát.... volt nagy meglepetés, mikor a nyereg kifordítását követően a külső oldalról gyakorlatilag egy ferrodol nélküli vaslap esett csak ki, és még az is meg volt égve. :( Nem voltam túl vidám, mivel 3 éve volt cserélve kb, s nem számítottam arra, hogy a betétek koptak el, ráadásul teljesen. Így persze fékbetéteket nem is rendeltem, mivel az alap feltételezés az volt, hogy a dugattyú, vagy az úszónyereg csapja van kikészülve. 
Ám ezeknek semmi bajouk sem volt.
Így SOS-ben kellett keríteni hozzá betéteket, amiben Marci kollégám volt segítségemre, mert még feltudta hívni az egyik beszálltónkat zárás előtt, hogy  készítsen elő egyet nekem, mert érte megyek.
Így is lett, nagyon nem válogattam, örültem hogy van elérhető helyben, így Bosch lett a kiválasztott.
Beszerelést követően teszik rendesen a dolgukat, nincsen rájuk panasz, a fékszervíz innentől számítva kb 40 percet vett talán ígénybe.
222222 km Bosch fékbetét ilyen volt - ilyen lesz       erre nem vagyok büszke ilyen volt - ilyen lesz        erre azért nem vagyok büszke Erre viszont büszke vagyok, mert bár megélni nem ebből fogok, de elmondhatom hogy ezt is kipróbáltam és nem lett rossz ;)

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!