Rendszámtábla világítás upgrade

 Gondoltam ha már úgy is működik egy ideje rendesen a hátsó rendszámtábla világítása, pontosabban a hiba fel lett tárva s kijavítva, akkor akár megpróbálhatnánk nem izzókkal megvilágítani a táblát, hanem LED-ekkel, hiszen mégis csak takarékosabb s remélhetőleg hosszabb élettartamú is.
 A művelet szintén nem túl egyszerű az adott márkánál, típusnál, de nem kivitelezhetetlen. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ezeknek az izzóknak a cseréjét alapvetően nem az én kezeim méretéhez méretezték, hanem valószínűleg Yakamoto Szusimusi-éra. Aki ismeri (mármint a típust, s nem Yakamoto-t) az tudja, hogy miről is beszélek. Az izzókon van egy búra értelemszerűen, ami bajonett-záras rendszerrel záródik a foglalatokra. Ezzel alapvetően nem is lenne semmi különösebb gond, ez így még rendben is lenne. De ezket az izzókat, foglalatokat, búrákat elrejtették, elhelyezték a csomagtartó nyitó, kapaszkodója alá. Ráadásul úgy, hogy nem sokat hagytak rá a búrák magasságára alapból sem, így kissé nehézkes alányúlni egy magamfajta kezű embernek, elfordítani vagy 10°-kal a búrát, majd leemelni az izzóról mindezt, s kiforgatni a fül alól, hogy ezt követően kicserélhessük az izzót.
Az egészet tetézi vélhetőleg az is, hogy én annak idején igyekeztem megelőzni a gyakori típushibát, mely szerint sokan letépik idővel ezt az említett műanyag fület a csomagtartóról amiatt mert a műanyag is elfárad, az emberek is sietnek... Szóval annak idején mikor első jeleit láttam annak, hogy bajok lesznek hamarosan vele, elvittem a cimborához aki meghegesztette műanyaggal szépen. Tény hogy akkor nem méregettünk, így lehet hogy ezalkalommal is sikerült veszítenünk néhány tizedmillimétert ebből.  Valamint az is nehezítette egy kicsit a történetet, hogy a beszerelni kívánt T10-es CAN-BUS-os LED valamivel magasabb mint elődje az "üveglábas" izzó. Így csak abban az esetben tudom cserélni, ha az említett műanyagfület vagy leszerelem, de legalább is kellő mértékben meglazítom. Nem volt más opció, így a csomagtérajtó belső burkolatát eltávolítottam (2 db kereszthornyos csavar, valamint vagy 10 db pattintó bolha), majd meglazítottam a műanyagfül rögzítési pontjait (4 db 6-os csavar), és elvégeztem a cserét, majd szépen visszaszereltem mindent a helyére.
A műtét sikerült, a paciens is jól van. ;)

T10-es LED-ekkel Izzó és LED Izzóval Izzó és LED LED-ekkel

Kommentek

Marczin János

:)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!