Olajcsere

 Kicsit elmaradtam mostanság a blogolással, pedig történések mindig vannak, csak időből jut picit kevesebb, hogy ezeket rögzítsem a blogon.
 Eltelt egy újabb olajcsere periódus, sőt egypicivel túl is szaladtunk, mert kikssé figyelmetlen voltam, de többek között ezért is nagyon jó dolog a blog írás, valamint az okostelefon, mert így rögtön utána tudtam nézni annak, hogy mikor is esedékes az olajcsere.
 Mikor máskor is tettem volna ezt, ha nem épp a nyaralásra indulás reggelén, mert akkor jött meg az a bizonyos hatodik érzék...
Olaj szerencsére volt a garázsban, így csak olajszűrőt és levegőszűrőt kellett beszereznem, ami szerencsére volt az autósboltban a polcon.
Így 200411-es km óra állásnál kapott egy újabb adag Mobil Super 2000 10W-40-es olajat az autó, Armafilt szűrőkkel együtt, s remélhetőleg újabb 10.000-12.000 km-ig nem lesz velük gond.
 Hátsó futómű szilenekre, első toronycsapágyakra, valamint esetleg gátlókra kell majd egyébként lassacskán ránézni, de szerencsére egyébként minden rendben van.
:)

Kommentek

barnapolski

Én mindig egészkor cserélek olajat.(110 000 km, 120 000 km, stb ) Így könnyen tudom mikor válik esedékessé a csere. Ez kb 1 éves futás.

Marczin Róbert

barnapolski #56232:
Elvileg en is. ;)
De tobbnyire nem az ossz km-et nezem hanem a napi szamlalot. ;) :) Igy szaladt most egy kicsit tul, kb 7 honappal ezelott volt csere talan.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!