Balesetes Punto

 Sajnos úgy látszik a Punto sem maradhatott ki az autó törésből. 
Ezúttal is szenvedő alanyai lettünk mások hibájának, figyelmetlenségének, felelőtlenségének. Így alakult. Persze már csak hab a tortán az a része a sztorinak, hogy ebben az esetben sem lesz egyszerű a biztosítós része a történetnek, ahogyan eddig egyszer sem volt az.
Hiszen minden autónál, és minden esetnél volt egy flikk-flakk kanyar a történetben. A kicsinél az elsőre ajánlott összegek a kora és állapota miatt, a nagynál a pótszemlék és avultatási procedúrák miatt, most úgy alakult, hogy az okozó egy Skóciai Magyar akinek a biztosítása nem annyira....   Fogalmazzunk úgy, hogy sem a saját biztosítónk, sem a MABISZ nem tudta lekövetni, felvenni a biztosító társasággal a kapcsolatot, mert hogy az ő rendszerük szerint nincs olyan cég ami fel lett tüntetve...
Napokkal és telefonokkal később sikerült végre kideríteni hogy egy alkuszi cégről van szó.
 Az esetről nagy vonalakban annyit, hogy védett útvonalon haladva tartottunk hazafelé teljesen nyugis és hétköznapi tempóban hiszen nem egyedül ültem az autóban, hanem várandós feleségemmel. Táblával biztosított kereszteződéshez közeledve láttuk, hogy az elsőbbségadásra kötelezett megáll a kereszteződésnél, így minimálisat lassítva az autó sebességén haladtunk tovább egészen addig a pillanatig, míg pár méter volt már csak a kereszteződésig, mikor is a másik autó orra szemmel láthatóan emelkedni kezdett az indulása miatt. Ekkor már nem sok esélyünk volt elkerülni a koccanást, próbáltam minimálisra redukálni a várható eseményt, de nem nagyon volt választásom. Szemből érkezett ugyanis egy másik jármű, így nem tudtam a szemközti sávot menekülésre használni, csupán csak bentebb húzódni minél inkább, s miközben ráfeküdtem a kürtre s lassítani próbáltam, másik kezemmel a biztonsági öv és a "pocak" közé nyúlva igyekeztem óvni az esetleges sérüléstől Editéket. Elkerülni sajnos nem tudtuk teljes mértékben a koccanást, de szerencsére nagyobb volt az ijedtség, amiről a kiérkező Mentősök és Rendőrök is meggyőztek, megnyugtattak. Szerencsére nem történt személyi sérülés, inkább csak lelki trauma, ami nem túl jó 1,5-2 héttel a szülés várható időpontja előtt. Az autó szerencsére megvédett minket, összetört cserében, ugyanakkor ha minden jól megy, akkor javítható a történet.
Az okozó is elismerte hibáját az első felindulását követően, mikor is természetesen mi voltunk a hibásak szerinte... Igaz ő indult el a jelzés ellenére, igaz ő ült rossz oldalon... na mindegy.
Meg volt a helyszínelés, meg volt a vizsgálat a Mentőben, volt korrekt segítőnk is aki az okozó mögött érkezett egy Passattal (mint utóbb kiderül egy ismerősöm ismerőse és szintén rendőr), korrektek voltak a szemből érkezők is, akikkel nem akartam koccanni szintén de ők is vissza szaladtak hogy tudnak e bármiben is segíteni, szóval mindenki nagyon korrekt volt, s ezúton is köszönet nekik érte.
A fekete leves része másnap kezdődött, mikor papírokkal a kezemben igyekeztem elintézni a biztosítós procedúrát, természetesen nem ment. Sem saját biztosítónk, sem a MABISZ nem ismert olyan céget akit az okozó tüntetett fel a kárbejelentőn. Így indult a nyomozgatás több szálon, több telefonálásba került a történet, valamint a rendőrségről is kikértük a folyamatban lévő ügyről az állásfoglalást, miközben az autó után jártam a várost, hogy esetleg leadták-e valamelyik nagy szervízbe javítani hiszen napokon belül indulnak vissza Skóciába. Az autót nem találtam meg ugyan, de pár nap múlva kaptam visszajelzést mindkét biztosító társaságtól hogy megtalálták az okozó biztosítóját, s annak Magyarországi képviseletének Budapesti levélcímét...    Abban maradtunk, hogy szívességi kárfelmérés során kalkuláltatunk saját biztosítónkkal s ha ez meg van akkor elkezdjük a javítást, helyre állítást. Pár napon belül jelentkezett is a kárszakértő, s kb fél héttel később kiértesítettek e-mail és postai úton is a javítás várható értékéről, magáról a kárról. Ami sajnos Gazdasági Totál Kár kategóriába esik mivel a javítás mértéke meghaladja a gépjármű piaci értékének 60%-át ha jól értettem. Túlzottan nem voltam boldog, de ha ez van, akkor sajnos ez van. Eleinte az sem volt tiszta hogy ilyen esetben mia a teendő, mivel menet közben sok mindent hall az a ember, így inkább levél formában utánajártam a teendőknek.
A lényeg hogy az autó megtartható, helyreállítható, használható stb, ez csupán egy összegekkel eláátott magyarázat az ügyfél felé hogy miért csak annyit tudnak fizetni a káresemény kapcsán, amennyit.
 Ott tartunk most, hogy számított értéket elfogadtuk, erről nyilatkoztunk a biztosító társaság felé, s kezdenénk a javítást ha érkezne végre valami szponzoráció az okozó biztosítójától....
Kíváncsian várjuk a fejleményeket, de egyelőr ez is a kabaré kategória...
:(

Kommentek

Miszory Béla

úúúú bakker!ez így valóban elég necces, de a lényeg, hogy jól vagytok!! Ahogy néztem a képeket "szakértő" fotósotok volt :)

Marczin Róbert

Inkább a biztosítós része az ami necces, az autót nem érzem menthetetlennek, csak foglalkozni kell vele majd.
Első sorban engem akkor is az érdekelt, hogy az utasoknak ne legyen baja, az autó sokad rendű pontja volt csupán számomra a történetnek akkor.
Igen, mint megtudtuk ugyan azt a hírcsatornát hallgatják ezek a fotósok, amit a rendőrség használ, kb egy időben is érkeznek meg.

szembenaforgalommal

Övterelőt nem vettetek? Ha nem is veszel, kb 1000Ft-ért lehet kölcsönözni majd ez később levásárolható minden bébi áruházban. Az övet elhúzza a hastól és mivel széles, jóval nagyobb felületen oszlik el az esetleges terhelés, nem egy vonalban.
A GTK annyiban van hatással az autódra, hogy ha majd eladod, jelezned kell a vevőnek, ne ő tudja meg, amikor koccan, hogy egy lejárt lottószelvény árát nem fizeti a biztosító mivel egyszer már GTK-ra vették fel. Ettől még javítható, használható, csak a biztosító nyilvántartásba bekerül a káresemény, amit a cégek egymás közt is megosztanak.
Hiába nem te vagy a hibás, a biztosító addig törődik veled, amíg a díjat követeli, utána már csak egy akadály a tisztelt ügyfél. Tavaly volt nekem is koccanásom, nekem jött egy részeg, két hónapig tartott mire kivertem a pénzt a tisztelt biztosítótól, hogy fizessenek végre. Fizettek rendesen és nem volt GTK de ha én nem járok utána, nem telefonálok, nem b@szogatom folyamatosan őket, akkor még mindig várhatnám a pénzt. Nevetséges indokokkal várattak: nem vette fel a telefont a károkozó fél, nem tudják elérni, egy héten csak egyszer kereshetik telefonon, most nem kaptak meg egy papírt.
Mivel a károkozótól minden adatok felírtam, egyszerűen megkerestem: megírattam vele minden papírt, aláírattam vele mindent, aztán bevittem a biztosítóhoz majd emelt hangnemben közöltem, hogy itt van minden amit telefonon kértek, elintéztem helyettük, a számlaszámot tudják. Azon a héten megvolt a pénz, amire vártunk addig több, mint másfél hónapot, következő héten megvolt a javítás. De két hónapig a törött autóval jártunk (oldalát végighúzta) és még nyaralni is úgy mentünk. Sok jót ne várj a biztosítóktól. Ha kevesled a pénzt, nyugodtan támadd meg a határozatot, méresd fel a kasznisoddal, mennyibe fog kerülni a javítás, a minimum, hogy azt a pénzt megkapod.

Marczin Róbert

szembenaforgalommal #55725:
Köszi a tippet.
Egyébként egészen addig fel sem merült a vásárlás, de másnap délelőttre már be volt szerezve. Valóban ötletes és hasznos dolog, csak ajánlani tudom mindenkinek.
A GTK-s dologban nem vagyok biztos, illetve remélem hogy nem így van/lesz. De egyszer majd csak kiderül.
Eddig azt vallottam, hogy ha valakivel koccan is az ember, akkor legalább ne KÖBÉ-s vagy POSTA-s legyen. De külföldi esetében sem jobb a helyzet. Lassan egy hónap telt el, és az okozó biztosítójának képviselete még mindig igazolást vár az okozó biztosítójától, hogy valóban történt baleset.... Asszem ekkor kezdtem már nem higgadtan beszélgetni, s itt fogalmazódott meg bennem hogy kellene egy ZIL és azzal rendet tenni a biztosító parkolójában, majd jelezni nekik, hogy majd visszajelzek hogy valóban itt jártam e egy ZILLEL...

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!