Ignác-omnak neve napja

Ha már úgy is névnapja van, gondoltam meglepem magunkat egy kis csekélységgel.
Időszerű lett ugyanis a téli gumik cseréje, mivel idén töltötték be a 6-ik életévüket.
Az igazat megvallva, már tavaly sem voltak sajnos 100%-osak a tapadás tekintetében, s ez a mostani idényre sem lett jobb, így jobbnak láttam inkább gumikra beruházni, mint esetleg új lökhárítóra, fényezésre, stb. Tehát ha ezzel tudom csökkenteni a kockázatot, akkor ezzel csökkentem.
Megmutattam a gumis cimborának, elpanaszoltam a tapasztalataimat, ő megnézte, és közölte, hogy nem a futófelülettel van baj, pontosabban nem az a baj, hogy nincs már fuga rajta, hanem az hogy kikeményedett már a gumi, s nem kapaszkodik kellően, valamint a havat sem dobja ki, hanem magában tartja. Ez az oka annak hogy nem stabil, megcsúszik, felúszik.
Megnéztük hát gyorsan mit lehetne újítani ilyen téren, s hallgattam a javaslatára, ugyanis amik eddig fent voltak NOKIAN W típusú 165/70 R14-esek voltak, és meg voltam elégedve velük maximálisan (kb 70-72.000 km-nél kerülhettek fel), de ő ettől jobbat  javasolt. Egy másik fejlesztést, mivel ebben a méretben nem hoznak ki újat jó ideje, viszont váltóméretben szerepel, így a választás a NOKIAN WR D3-ra esett. Megrendeltük, megérkezett, felszerelték, fizettem, távoztam, s azóta ezzel használom (174215 km-nél kerültek fel).
Tapasztalataim: - Még halkabb lett az autó a gumiknak köszönhetően
                              - Ott indulok el, és állok meg vele havas úton, ahol én szeretnék
                              - Nem kell elvenni kanyarok előtt a tempót, mert nem szitál be
                              - Szépen dobja a havat menet közben
                              - Ahol a másik már felúszott a vizen, ez még stabil
 Valamint sűrű dolgom felől ma szétkaptam a csomagtartót, ugyanis alul van méretezve az Ignis az ajtónyitások számának tekintetében. Mert hogy eltörött a vezeték a csomagtér ajtó átvezetésnél, így valamikor meg kellene oldani a cseréjét, ahogyan az ablakmosó csőnek is, s ha már szét lesz kapva (mert most már tudom, hogy mi merre) lehet eszközölni fogok egy két kényelmi újítást is, de ez majd kiderül. Minden esetre ha már szétkaptam, akkor kiatakarítottam ott is, ahol eddig nem nagyon volt alkalmam.

Kommentek

Zsó

százezret futott a gumi? :-o Vagy volt közte azért nyári is?

Marczin Róbert

Zsó #55256:
Volt. Nyáron nyári gumi. Télen téli gumi.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!