VALEO - SACHS (SUCKS!!!)

 Szeretem a kis autót, azon egyszerű oknál fogva, hogy ritkán van meghibásodása. Ellenben ha van neki, akkor az többnyire nem kis meglepetést, s annak javítása nem kis fejtörést okoz. Nos, most sincs ez másként, így 4 napja a C-vágányon pihentetve a vasat...
 A történet eleje ugye a legutóbbi blogban volt olvasható, hogy kuplung problémára gyanakszunk.
Így hát mivel valamivel egyszerűbb a váltó kiszerelése, mint a motor komplett elkötése, majd kiemelése, a váltó kiszedése mellett tettük le a voksot.  Szerencsére már menet közben tapasztaltuk, hogy a gömbcsuklós hardy porvédő gumija vélhetőleg ennyit bírt, s szépen lassan kezd elfáradni a 2007-es beszerelés óta azért megtett pár km-t, s megélt pár szervízt is. Így ennek pótlásáról gondoskodni kell.
 A váltó leszedése után már tisztán látszott, hogy a váltó hol nem tiszta, s nem értettük egy ideig, hogy miért van olyan furcsa lógása a nyelestengelynek... Hamar kiderült az oka ennek. Nem igazán tudom felfogni, hogyan történhetett, a lényeg, hogy a nyelestengely szimmeringjét a házba szorító bronzpersely külön utakat járt be valamilyen oknál fogva. Aki szerelt már váltót, cserélt ilyen szimmeringet, annak van arról fogalma, hogy ezt kb több kalapács ütéssel kell a helyére küldeni. Így nem igazán értem, hogy jött az ki onnan, s hogyan csúszott fel a nyelestengelyen annyira, hogy a differenciálmű szépen elkoptassa azt, nem kis mérétkben. Némi keresgélés után szembesültem azzal, hogy nincs csere alkatrészem, így csörgettem meg Plósz kollégát, hogy segítsen ki ha tud. Megtette ezúttal is, hozott csere darabot, később kiderült, hogy abban pedig el van repedve az előzőekben említett bronz gyűrű... Így elmentünk egy másikért, mert szerencsére volt neki még egy.
 A lényeg, hogy a nyelestengely mivel nem volt megvezetve, így ez verhette szét a szimmeringet, ami által a hajtómű olaj bőségesen bejárta a kuplungtárcsát, így lett csere érett. Be is szereztem elvileg mindent amire szükségem lehet, pontosabban csak azt hittem. Ugyanis hiába volt SACHS kuplung tárcsám, hamar szembesültünk a ténnyel, hogy az nem összehozható a VALEO szerkezettel... De persze ehhez előbb bele kellett szakadnia minmum 3 db 6-os csavarnak a lendkerékbe, hogy elagyaljunk azon, mi is az ami nem jó. Szombat este volt ekkor, amikor elég esélytelen bármit is beszerezni, s már a látással is gondok voltak, ugyanis ránk sötétedett, így az autó maradt az aknán, a váltó meg a földön, a kuplung meg majdnem elrepült a picsába... Vasárnap feltöltöttem olajjal a váltót, kicseréltem még a szimmeringeket a féltengely-porvédő gumikban, valamint a kapcsoló rudazat házában. Szerencsére kiderült az is, hogy az utas oldali féltengely ereszti az olajat, így az az alatti gumi gyűrű is cserés lett. Kisebb bűvész trükkökkel karöltve kicseréltem azt is, mivel már fel volt töltve olajjal a váltó. Sikerült.
 Hétfőn reggel telefon a kézben, hívtam a VDF-ker-t, és rendeltem kuplung tárcsát újra. És olajszrőt. És levegő szűrőt. És porvédő gumiharangokat...
Délutánra megérkezett az alkatrész 2 kivitelben. VALEO tárcsa 17 ropi, GST tárcsa 7 ropi. (?) Elhoztam mindkettőt, majd méricskéltem, hasonlítgattam, s hamar kiderült, hogy az annak idején beszerelt VALEO tárcsa szinte teljse mértékben azonos a GST tárcsával, így ezúttal emelett tettem le a voksot, mivel nem tünt gyengébbnek a minősége a VALEO-tól, s most sem amiatt cseréltem mert tönkrement a ferrodol, vagy a rugók, vagy bármi, hanem mert kb 35000 km után olajos lett a tárcsa. 
 Tegnap estére addig sikerült eljutni, hogy felkerült a lendkerékre a kuplung tárcsa, valamint a kuplung szerkezet, mert ismét besötétedett.
 Ami vicces, hogy találtam egy hibátlan SACHS szerkezetet az alkatrészeim között, de egymás mellé téve a VALEO-val szembesültem azzal, hogy a két szerkezet különbőző vastagsággal rendelkezik, ami gyári autónál nem okoz gondot, ellenben nekünk a válót a szerkezethez kell faragni egy kicsit. S emlékeimben még tisztán él, hogy a SACHS szerkezet bele ért a váltó házba, emiatt nem erőltettem  ennek felszerelését.
 Ha minden jól megy, szerdán folytatom a szervízt, s ha minden jól megy, szerdán szeretném be is fejezni ezt a mókát, remélem már nem jön közbe semmi.

Motorka bent maradt Elrohadni nem fog, van annyi olaj rajta. :( Elrohadni nem fog, van annyi olaj rajta. :( Elrohadni nem fog, van annyi olaj rajta. :( Elrohadni nem fog, van annyi olaj rajta. :( A lendkerék szerencsére száraz A váltó már inkább csak félszáraz... A váltó már inkább csak félszáraz... Hát te meg hogy kerültél oda??? Hát te meg hogy kerültél oda??? Ebben lenne a helye... Ebben lenne a helye... Ebben lenne a helye..., Ebben lenne a helye... Ebben lenne a helye... Ebben lenne a helye... Szemre vételezés... Nem is értem mi volt a baj... Nem is értem mi volt a baj... Nem is értem mi volt a baj... Nem is értem mi volt a baj... Nem is értem mi volt a baj... Nem is értem mi volt a baj... Új SACHS Régi VALEO Új SACHS Régi VALEO Régi VALEO, s még régebbi SACHS - méretbeli különbségek Régi VALEO, s még régebbi SACHS - méretbeli különbségek Új VALEO - Új GST - Régi VALEO Új VALEO Új GST Régi VALEO

Kommentek

KG

Na legalább ezt is megtanultuk, hogy nem feltétlenül passzolnak össze a különböző típusú kuplungalkatrészek.
Nekem Sachs van most is benne, miután az előző Sachs 2000km alatt szétszakadt. :)

KeMa

Uhh, az a kuplungtárcsa kapott kenést bőven...

Marczin Róbert

KG #53808:
Ja... énm is megtanultam egy életre vazze....
Nekem a SACHS meg annak idején beleért a váltóharangba, és nem fordult körbe. Még jó, hogy erre kézi körbeforgatással jöttem rá, és nem indítással, mert szólt volna egy szépet. ;)

Marczin Róbert

KeMa #53809:
A SACHS-hoz meg eleve adnak zsírt...
De azt a nyeles tengelyre kell feltenni, s nem a tárcsára. :D
Amúgy nem kapott sokat csak olyan 8-9 dl körüli mennyiséget, mert kb 2-3 dl maradt a váltóban amikor leengedtem belőle. ;) Nincs is elrozsdálva. ;)

Kopányi Sándor

Meg sem próbáltátok forróvizes sterimobbal lemosni a tárcsát? Fékpofáknál ez egy bevált technika szokott lenni, ha a ferodol engedi. Amúgy szép hiba, de legalábbis nem mindennapi.

Marczin Róbert

Kopányi Sándor #53815:
Nem ereztem kesztetest hogy ebbe belemenjek.
Igazabol a fektisztito sprayt is sajnaltam volna ra, ami mindenre jo mint tudjuk, meg fejfajasra is. ;)

Ata

S ha simán menne lenne sztori???? :)

Buszos Petya

Most mé' baj hogy olajos a kuplung? Úgy legalább nem fog elkopni. :)

baz

Marczin Róbert #53811:
:) Ez ismerős! Annak idején elintéztem nagy gázzal! Néhány km és kikoptatja magának a helyet! :)

Marczin Róbert

Ata #53819:
Ez is igaz. ;)
:)

Marczin Róbert

baz #53823:
Amikor megszivja magat mar a ferodol, akkor hiaba a nagy gaz, mert akkor mar nagy a gaz. ;)

KeMa

Marczin Róbert #53828: Szerintem a nagy gázt a sachs kuplungszerkezetre értette. Hogy utat tör az magának a váltóharangon :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!