2011.10.06. Csütörtök

Teszt üzem!

 Kb olyan voltam mint az óvodás gyerekek a kapott ajándékkal... alig bírtam kivárni, hogy leérjek az esztergályoshoz, majd onnan a garázshoz, hogy kipróbálhassam egyáltalán jót találtam-e ki. :)
 Esztergályos elkészítette ami az agyamban megszületett, ráadásul pont úgy ahogyan szerettem volna. Ugyanis volt egy kis gond a magassággal, az átmérővel egyaránt, de mindkettő orvosolva lett. Volt egy régi Fiat-os elosztóm, aminek az alját hasznosítani szerettem volna, ugyanis a Fiat rendszerű gyújtás "hüvellyel" végződik, a Lada rendszerű pedig pont ennek a fordított pöckével. Imivel való konzultáció során arra jutottunk, hogy a Fiat elosztónak az aljáról, annak bizony le kell jönnie... :) Leütnöm nem sikerült, mert nem volt egyértelmű, hogy rászorítva van-e négy ponton, vagy két db stift van-e benne. Így drasztikus módon lecsaptam a hüvely felett, majd megütöttem szépen a csonkot, s kipattant a hüvelyből a levágott darab. Gors próba, hüvely stimmel, fogszám jó, mehet össze, majd amennyire tudtam rászorítottam Blitz fogóval. Darabjaiból újra összeépítettem a Lada hall-os gyújtást, amit az esztergapad miatt kellett széthúzni, hogy fordulaton ne repüljön darabokra. Miután ez megvolt, szemre ész nélkül összehasonlítottam a régi és az új elosztót, hogy van-e még olyan különbség ami gondot okozhat, első körben nem találtam ilyet, így helyére illesztettem. Trafót kicseréltem, a vezérlőt pedig csak ideiglenesen feldobtam a kalaptartó alá. A motort szépen jelre forgattam, elosztót szépen hozzá állítottam szemre, s mivel lámpázni, szikráztatni nem illdomos, így maradt az indítózás közbeni forgatós megoldás. Elsőre ugyan nem sikerült, így megfordítottam 180 fokkal, másodikra sem, így hosszas nézelődés után vettem észre, hogy a csatlakozó aljából kicsúszott az egyik vezeték... majd mindhárom.... :D Gyors telefon boltba, s a VDF-esekkel leegyeztettük a vezeték sorrendet, köszi ezúton is érte. :)
Majd csatlakoztatás, s indítózás.

[flash=http://www.youtube.com/v/8Nb0ASqPPpM?version=3&hl=hu_HU]

Kissé meglepődtem magam is, ugyanis beindult. :) Persze ez volt a cél, meg minden, de akkor is meglepődtem. :)
Tehát jelentem jár a motor, de a próba körre már nem volt időm sajnos, valamint egyenlőre csak célhuzalozással került be minden, amit holnap igyekszek elrendezni majd szépen, s kipróbálgatni, hogy hol muzsikál a legszebben, legstabilabban a rendszer. Remélem nem lesz vele gond.

Hall-os gyújtás Ladából Fiatba

Kommentek

KeMa

Tudtam én, hogy megoldod :)

Marczin Róbert

KeMa #51838:
koszike, en is igyekeztem bizni magamban. ;)
A teszt kor pedig meg ma lesz, remelem ott is jol muzsikal majd.

Marczin János

Marczin Róbert #51840:
Hááát, nekem azért vannak aggályaim...!






... például hogy mikor iszunk már meg valami áldomást reá! :D
No, ügyi fiú vagy! ;) :D

KG

Atomzsír. :)
Azért Jani Ladájába belepróbáltam volna. :) Akár még a gyújtáselosztót is. :)

Várjuk a tesztkör eredményit. :)

Marczin János #51841:
Pápán? ;) Jöttök?

Marczin Róbert

Marczin János #51841:
Elõre nem lehet inni. ;)
De egyszer majd csak. ;)

Marczin Róbert

KG #51844:
Jaja. :)
Janiéban már van egy gyújtás elosztó, így még egy nem fért volna bele... ;)

Marczin János

KG #51844:
2, Nem. Nem is készültünk, mert az autót kellene csinálgatni mûszakira... de nem nagyon akar összejönni a dolog. :( ;)

Marczin Róbert #51849:
:) :) ;)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!