2010.01.13. Szerda

Eljött az idő, hogy féket javítsunk egy kicsit Ignácon.
Tekintettel arra, hogy lassan 6 éves lesz, így időszerű volt a fékrendszer újbóli vizsgálata. Főként amiatt, mert kezdett hangot adni fékezéskor. Utólag nem is meglepő, hiszen mikor legelőször leszedtük, már akkor látható volt, hogy van egy nem túl szép pereme a fékdoboknak, ami sokkal inkább korrodáció, mint sem kopásból eredő. Lényeg, hogy birkózni kellett vele, mire letekertük, lecsavartuk a fékdobokat, ugyanis a peremek akadtak a pofák szélein.
 Ennek az előzőleg már észlelt hibának mostanra amiatt lett hangja, mert a pofák elkezdték a peremet koptatni az asszimetrikus kopásuk miatt. Igazából a pofák kopása még abszolút nem volt vészes, hiszen az újonnan vásárolthoz képest talán 0.5 mm-rel voltak elmaradva, ami abszolút nem számottevő, azonban nem egyenletes kopás volt ez, hanem jóformán félköríves. :O
 Így tegnap gyorsan utánajártunk, hogy tudunk-e fékpofát rendelni, és hol, és mennyiért, valamint hogy a fékdobokat lehet-e szabályozni. Ma reggelre megérkezett a csomag a VDF-KER-be, ahol a fékpofákért, valamint egy olajszűrőért családi kedvezménnyel persze 6500.- Ft körüli összeget fizettem, ugyanis a legutóbbi olajcserénél felrakott olajszűrő elkezdett haloványan gyöngyözni. :( Így inkább csere, mint olajpótlás, bár minimális volt a veszteség.
A dobokat is felszabályozták szerencsére a leszereléstől számított 1,5 órán belül már megint a kezünkben volt, s 1500.- Ft-ot kértek a munkáért, ami szerintem abszolút nem vészes. Főleg egy ABS jeladós dobnál, ami egyben van az aggyal, és a bolti ára 15.000.-től indul, de tudtak volna hozni 22.000-ért is. :) Szerencsére nem volt rá szükség, így ezt meghagyom későbbre talán. :)
 Összességében kb 12.000.- Ft-ban fájt a mai kis móka, de úgy voltam vele, hogy napi használatos autón, legyen rendben a fék, ráadásul 4-ik hónapban megy műszakizni is, legalább addigra bekopik remélhetőleg.
 Érdekes egy rendszere van a hátsó féknek, bár leginkább a Polskiéhoz tudok viszonyítani, mégsem látom a 20 év kapcsán jelentős fejlődést, leginkább az előre haladást nem. :) ;) Vicces a pofák rögzítése, valamint az önállító rendszere is. Engem legalább is megmosolyogtatott.
Számomra furi rendszer A pofán látható az 5-6 mm-es belső oldali aránytalan kopás Elkopva még nincs a vastagsága tekintetében Sajnos csak ennyi felületen dolgozik a pofa a perem miatt Sajnos csak ennyi felületen dolgozik a pofa a perem miatt Sajnos csak ennyi felületen dolgozik a pofa a perem miatt Nem egy Brembo, de talán megfelel majd. ;) Ugyanaz a termék család, mint az előző Perem eltüntetve, nem üt, méreten belül van Perem eltüntetve, nem üt, méreten belül van Régi pofák, és a feszítő rugó Jópofa új pofák. :) Pofátlan... Pofás... A japók tuti rágyúrtak a háborúra anno, mivel harckocsi színűre van gyárilag fényezve a csavar.

Kommentek

Andrei

hmm
erre a fékdobra suzuki szalonban azt mondták volna, hogy csere :D 50 ezer

Marczin Róbert

Andrei #40640:
Hmm.... eszem ágában sincs szervízbe vinni. Ahhoz túl sok szervízben dolgozó, szerelõ ismerõsöm van, akik nem a bérükbõl élnek. ;)

obrotka gyula

Mi szemünknek szokatlan az elrendezés, de amúgy teljesen átlagos.

Enyémben rengeteg csavar van olívra horganyozva. :) Bontóból szerzett Suzuki csavarokat külön gyûjtöm, hogy egyben legyen ugyanilyenre megcsinálva. :)

Marczin Róbert

obrotka gyula #40661:
Az lehet, de a szereléséhez minimum 3 kéz kell, nem úgy mint az általam említett típusoknál. :)

Tehát tankot építesz? :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!