2009.10.12. Hétfő

A rossz időre, valamint a teendőkre való tekintettel ma sem ültem itthon egész nap, mert az túl egyszerű lenne.
Közeleg a következő, az Őszi Találkozó, amely ezúttal Kaposváron, Szennán lesz, így ideje egy picit ráncba szedni a kisautót, mivel mostanság inkább csak autózgatás miatt vettük elő.
Az szembe tünt, hogy a nyári gumik, már nem a legmegfelelőbbek sajnos, mivel szárazon is durván ellehet rakni keresztbe az aszfalton. Ez jó eséllyel annak tudható be, hogy a Yokohama A539 175/50 R13-as gumik most koptak el annyira, hogy a jól tapadó réteg megszűnt létezni már rajtuk. Futófelület még van rajtuk, sőt megkockáztatom, hogy vizsgára is jók még, csak egyszerűen veszélyesek, mivel nem úgy tapadnak már, ahogyan azt megszoktam, elvárnám.
Végül is csodát nem várhatok, mivel közel 3 éve lett vásárolva, s több mint 2,5 évet futottak, ami km-ben kb valahol 50.000 km körül lehet. Bejártuk vele az ország 2007-2008-2009-es polskis találkozóit, + 2007-ben állandó napi használatban volt, 2008-első félévében is állandó napi használatban volt, mivel nyáron vettük a hétköznapi autót, s éves szinten ezt megelőzően is 30.000 km körül autóztunk vele, tehát lehet hogy az 50.000 megtett km inkább 60.000 km körül van.
Minden esetre elégedett vagyok a gumikkal, nagyon jól teljesítettek, nagyon jól tapadtak, és látványban sem utolsóak, így jó eséllyel tavasszal is ezeket fogom majd vásárolni. Addig azonban amíg nem kellenek a téli gumik a hőfok miatt, feltettük a másik 13-as garnitúrát, amit anno magam políroztam, s gumikat jó áron szereztünk rá, amik szinte újak, de minimum 97%-osak, hiszen még a futófelületükön is rajta vannak a gumitüskék. A gumik Good Year Eagle Touring 165/55 R13-asok, s a próbakörön nagyon jól teljesítettek még annak ellenére is, hogy szakadt az eső, nem volt panasz a tapadásra. Sőt már már azt hiányoltam, hogy mikor kell ellenkormányozni a kanyarokban, hegynek felfelé Lillafüredre mint a Yokohama-kal, de nem volt rá szükség. Nagyon jól tapadnak, s meglepően sok felületi hibát, úthibát, egyenetlenséget elnyelnek egy 175/50-es gumihoz képest.
Azonban ehhez a gumimérethez, valamint a később felkerülő téli kerekek miatt szükséges volt visszaemelni az autót egy picit, mivel elől sajnos máshogyan nem fér el a gumi, így pikk-pakk ki lett kapva alóla a laprugó, s bekerültek a gyári, (kb 12 mm-el magasabb laprugótartó bakok). Hát.... elég érdekes lett tőle az autó, mivel fent hordja az orrát egy picit, de majd megszokjuk. ;)
Meg persze arra való tekintettel, hogy idővel jön a tél, a hűtővizet is felfokoltuk -30-35°C-ig, aminek elégnek kell lennie, ha csak nem együnk idén Szibériába.... :) De nem tervezek ilyet. Akkor már inkább valami Svéd, vagy Finn havas tájra. ;)

Good Year Eagle Touring 165/55 R13 - OZ 5,5 * 13-as 4*100-as felniken Good Year Eagle Touring 165/55 R13 - OZ 5,5 * 13-as 4*100-as felniken Good Year Eagle Touring 165/55 R13 - OZ 5,5 * 13-as 4*100-as felniken Good Year Eagle Touring 165/55 R13 - OZ 5,5 * 13-as 4*100-as felniken Yokohama A539 175/50 R13 - 5,5*13-as, 4*100-as Zone Spoke felniken

Kommentek

Lajoska

Épp most akartam kérdezni a 126-on, hogy mi ez az új design.

Marczin Róbert

Lajoska #38858:
???
Mármint?
A felnire szólt a kérdés? Ez az oka. :)

Tibee

Még szokni kell a látványt, de nekem bejövõs így, ezekkel a kerekekkel. ;) :) Még annyit csinálnék a kerekekkel, hogy a küllõk között lefújnám feketére.

Marczin Róbert

Tibee #38862:
Ez tervben is volt, de késõbb letettem róla. Igazából nem tudom még, de lehet hogy így hagyom. Egyenlõre arra vagyok kíváncsi én is, hogy milyen ha hozzászoktam a látványhoz.

Dömi

HA mész Finnországba, szólj, tudom honnan indul a komp Helsinkibe, gondolod megmutatom :)

KeMa

A felni nekem nem tetszik, viszont szerintem Izlandi póktalálkozó lenne a menõ :)

Marczin Róbert

Dömi #38870:
De remélem nincs messze, mert messzire nem járunk a polskival... :D :D :D :D

KeMa #38883:
Egy ideje csak a heterok véleménye érdekel... :D :D :D :D
;)
De azért koszi. ;)

baz

Valoban szebb a masik garnitura!
Ezt mar el is felejtettem!
Lenyeg a tapadas! :) :) Szombaton talizunk Szennaban!
Olyan mintha Olaszorszagba mennemk! Nektek az csak egy kis hetvegi kiruccanas lenne! Mint altalaban! :) :) :)

KG

Sokáig nézegettem a képeket ám, mert ismerõs volt a felni. :)
Így polírozva tök jól néznek ki, de én is azt mondom, hogy az eredeti felnicák az igaziak a vasra.

Az Eagle Touringot én is szerettem, nem volt vele gondom, viszont hóban nagyon durván szar. :) Bár azt csak 1x próbáltam ki. :)

Elhasznált Yokomamák nem eladóak? Érdekelne. :)

obrotka gyula

Csatlakozom a melegek táborához. :) :)

Marczin Róbert

baz #38890:
Viszont a célnak megfelel.
Olaszországból már tuti nem lesz az éven semmi. De jövõre remélem összejön a túra, mert szeretném. ;)

KG #38891:
Nahát... és honnan? :D
Szerintem csak szokni kell, mint mindent. Én is így voltam vele. Ma már tetszett is, meg ma már csúszott is.... :D Csak sokkal nehezebb elrakni még így is, hogy vizes volt az aszfalt.
Yokohama sorsa nem tudom még mi lesz, lehet felmegy valami passat felnire, amolyan ökörködõsnek.

obrotka gyula #38907:
Õõõ... szerintem elrontottad, mert ez nem az az oldal... :D
Ez az amit te keresel: http://gyula.homo.com/index_hu.php

obrotka gyula

Marczin Róbert #38910:
Köszike, régóta keresem ezt a honlapot. :) :) :) :)

Marczin Róbert

obrotka gyula #38927:
Nincs mit. :D
Kérdezz bátran. :D Bár én is a csevegõbõl másoltam ki. :)

baz

Marczin Róbert #38910:
Reszunkrol sem, ugy nez ki!
elso negyed ev is jo, mert kezd melegedni az ido, es szep a taj ilyenkor! :) :) :)

Marczin Róbert

baz #38947:
Még meglátjuk, mit hoz a jövõ. ;)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!