2008.11.20. Csütörtök

UWAGA, meg POZOR! De leginkabb UPDATE + VIDEO!
   Nagyon szomorú bejegyzés következik sajnos...
Legyetek erősek, én is azon voltam minden erőmmel, hogy ne kezdjek el zokogni az út szélén azonnal.
Ugyanis nehéz volt ezt nekem is feldolgozni.
Valahol persze számítottam rá a lelkelm mélyén, de abban reménykedtem, hogy nem jön el ilyen hamar ez a keserű időszak az életemben. Méghozzá az autós, egész pontosan a kispolkis életemben. Valahol mindíg abban bíztam, hogy velem ez nem fog megtörténni, s ez csak is másokkal eshet meg.
De sajnos nem... Velem is megtörtént az, ami másokkal is megesett már. :(
A mai nappal sajnos meg kellett hogy váljak..... Szóval meg kellett hogy váljak a kis kékségem.... a kis kékségem hűtősapkájától. Attól a hűtősapkától, amit kínkeservesen sikerült lopnom (igen jól olvasod) lopnom az egyik bontóból, ugyanis amikor az átépítés során megérkezett a megrendelt Fiat Panda hűtő, akkor derült csak ki hogy az új hűtőhöz nem jár hűtősapka. Anélkül meg persze elég körülményes járni, így el kellett indulni keresni egyet. Boltban nehezen ment volna, mert a hűtő már a helyén volt, így nem tudtam a hónom alá csapni, így maradt az a felállás, hogy elmentem mezgerélni a bontóba. Ahol közölték, hogy ilyenük biztosan nincs. Azonban találtam, de mivel szerintük biztosan nincs, így gondoltam ez csak az enyém lehet ha az övéké nem. :D (Ennyit a beszerzés körülményeiről) ;)
 Szóval sok mindenen keresztül mentünk együtt ezzel a kis hűtősapkával, túléltünk két autóbalesetet, ahol már az első után azt hittem meg kell váljak tőle. De nem! Őt keményebb fából faragták, s bár lebontotta egy Astra orrát kőkeményen, ő mégis a helyén maradt.
Ezzel a hűtősapkával mentünk életünk első szigorított KPM-es műszaki vizsgájára.
Ezzel a hűtősapkával tettük meg együtt az első métereket, kilómétereket, na meg persze KG-val.
Ez a hűtősapka ott volt az átépítést követően 2007-ben Gárdonyban az országos találkozón, nem sokkal később a Keleti találkozón, majd a Pécsi talin, Pesten több ízben, Pesten a közgyűlésen, 2007.Dec.31-én vele indultunk útnak Pécsre szilveszterezni, amikor az autópályán csak 40-el lehetett közlekedni, s nem előzött meg senki, olyan hóviszonyok voltak délután 4-5 óra körül. 2008-ban ott volt a Téli talin a Mátrában, majd Velencén, majd ismét a Keletin, és a Nagykanizsai talin. Szóval fájó szívvel búcsúzom tőle, még sem kerül süllyesztőbe. Sokkal inkább polcon lesz neki helye a serlegek mellett, hiszen neki is köszönhetem ezeket a serlegeket.
 Az lett neki a baja sajnos, hogy nyomás alatt már nem tartja meg kellően a vízoszlopot a hűtőben, s nem csak a levegőt ereszti el a túlnyomás elkerülése végett, hanem a vizet is. Ennek pedig a fele sem tréfa, így jobb ötlet hiányában mentem és rendeltem egy hűtősapkát a VDF-KER-ben, ahol szinte bármit be tudok szerezni, ha hirtelen kell, vagy ha máshol nem tudnak segíteni. 1/2 12-körül adtam le a rendelést, 1/2 4-kor már  kezemben volt a hűséges hűtősapkám utódja. Színe egyezik, formája másabb, alakja másabb, de remélem legalább olyan jó lesz hozzánk, mint az őse volt. Az ára 1590.- volt, és reméljük hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket. ;)
 Ennyi történt a mai napon a kisautóval kapcsolatban. Remélem ezentúl nem kell majd naponta 5-6 dl hűtőfolyadékot pótolnom. ;)

 A vegere pedig jojjon az iras elejen feltuntetett update, ugyanisnem akartam csak emiatt egy uj bejegyzest irni. A sors fintora, hogy az utolag most hozzairt resz, valojaban hamarabb tortent, mint az eleje, de a lenyegen nem valtoztat.
 Egy regi adossagom kerult torlesztesre az altal, hogy P. Gyula Miskolci lakost, valamint baratjat Imret megautoztattam. Na meg persze a parkolo fiu K. Gabor Pesti lakos is meg-meg kinalta a vasat, azonban o sajat kezuleg nem pedig utaskent. (kicsit furcsa is volt latni, milyen az, amikor az elso felni pereme le akar erni az aszfalthoz, meg amikor a kanyar belso iven talalhato hatso kerek nem er le a foldre... eddig nem igazan fogtam fel mirol is beszelt O. Gyula szinten Pesti lakos, mikor egyszer osszefutottunk az egyik Multi parkolojaban, es sikerult igy bekanyarodnom... :D )

[flash=http://www.youtube.com/v/9Wawacda8c4&hl=en&fs=1]
:(:(:(:( :(:(:(:( :(:(:(:( :(:(:(:( Az utód... Az utód...

Kommentek

KeMa

Jaj :D Ez jó bejegyzés volt :)

Horváth András

Ez a post megadta a szintet. :) :) :) Az új sapesznak meg magyarázd el, milyen örökséget visel a hátán! Bütke lehet rá. :)

Marczin Róbert

KeMa #25843:
Komolyan tetszett? Vagy csak szánalomból írtad, amit? :( :) ?

Horváth András #25848:
Aszondod? :) Simán elmagyaráztam neki hogyan kell jól viselkedni, vagy letépem a fejét nekije. :D

Lajoska

Ezt... ezt alig hiszem el.
Ennyi?
Vége?
Mi lesz a nagy álmokkal?
Hová tûnik a sokéves, kemény munka, amit belefektettél?
Nem lesz több Mátrai hûtõsapi-találkozó?

Marczin Róbert

Lajoska #25851:
Az a gáz, hogy én tényleg nehezen csavartam le utoljóra ezt a hûtõsapkát... :(
:)
Ha nem a Mátra, akkor majd Aggtelek. Vagy esetleg valami más... ;)

Törölt felhasználó

Jajj!! Mikor annál a résznél jártam mikor ezt írtad, hogy "A mai nappal sajnos meg kellett hogy váljak..... Szóval meg kellett hogy váljak a kis kékségem.... a kis kékségem hûtõsapkájától." Ekkor azt hittem, hogy eladod a pókodat! A szív bajt hoztad rám! :D

Taky-G.

:D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D
és no comment... :c)

KeMa

Marczin Róbert #25850: Neeeeeeem, frankón komolyan mondtam! A fõoldalon csak annyi látzott, hogy szomorú hír, és hogy mennyire nem szeretted volna, hogy eljöjjön ez is... hát, mire betöltötte az oldalt, addig lefolyt rólam hideg-meleg, minden :D

THONY

Elképeztõ, már megijedtem :D
Mért keményfából van a sapkád? :D
Kérünk olyan képeket ami alatt: "itt már nem én ülök benne", "és tényleg elment" van felírva! Megdobja a hangulatot, síros lesz :D

raver

szerintem, az ilyen kezdésü üziket be kéne tiltani :D , kicsit rossz passzban vagyok , meg egy ilyen kezdetû bejegyzést olvasni..basszus... még a hugy is megállt bennem....
nyugtass meg hogy direkt csináltad h kerülgessen minket némi szivinfrakcio :D

Marczin Róbert

Kis Ákos #25854:
Garantalom neked, hogy NINCS AZ AZ ISTEN! ;)

Taky-G. #25857:
Mosmiva??? He? :D

KeMa #25859:
Asztapicsa! Hasonlo eredmenyeket vartam bevallom oszinten. ;)
EZUTON KEREK ELNEZEST MINDENKITOL AKI AZ OLVASMANY SORAN MEGBOTRANKOZOTT. ES KOSZONOM. ;)

THONY #25860:
Olyan kepek vannak hogy nem en ulok benne, asszem az elozo bejegyzesek valamelyikeben, ahol is a parkolo-fiu kezeli a vasat, mindannyiunk oromere. (KG-Nagykanizsan)

Marczin Róbert

raver #25867:
Bavallom. ;)
Nagyon lapos volt a hangulat mar napok ota. Meg kapora is jott ez az erzelmi kotodes a hutosapkahoz. ;)
De igazatok van, be kellene tiltani az ilyet. ;)

CsuTee

Én asszem elmegyek gyászolni, ez felháborító :P :P :P
Szegény hûtõsapi, kész is vagyok teljesen, hogy lehetsz ilyen hogy felrakod a polcra :P :P :P

kissefa

Hülye :D

Laceeee

Ez nagyon szomorú történet:(
De ha most veszel egy porszívót és beszervezel másik négy embert akiknek hasonló körülmények között kellett megválnia a hûtõsapitól akkor 2-3 év alatt havonta több millió forint is lehet a passzív jövedelmed :)

Marczin Róbert

CsuTee #25871:
Szerintem te most gunyolodsz velem... :D :D :D :D

kissefa #25872:
Mosmijeeeeee??? :D :D :D :D

Laceeee #25874:
Vegre valaki, aki aterzi ennek a dolognak a sulyat. :)

Plósz Gyula

Nem is tudom hogyan fogalmazzam meg amit gondolok :D :D :D :D

Imi kurvára le volt fagyva amugy :D :D
képek hogy tetszettek??

Marczin Róbert

Plósz Gyula #25879:
Minél egyszerûbben fogalmazz, mert én nem érteni minendt jól, ez már derülni ki többször... :D :D :D :D
Örülök ha tetszett Iminek, meg ha tetszett neked is. Ha jobbra fordul a téli idõjárás, akkor még egyszer összefuthatunk majd megnézni, hogyan is mennek a fekete gumik a fehér talajon... ;)
Igyekeztem megnézegetni mindet, mindegyik tetszett, jó képek lettek. Lehet azért, mert én ilyen kurvára jó képû vagyok vazze! (?) :D :D :D :D

Plósz Gyula

Marczin Róbert #25884:
1:Lefagytam a bejegyzésen elõször, mert hirtelen nem tudtam hogy mi a fasz történt, mikor tegnap nem mondtad volna hogy van valami gáz. :D
2:Jaja király volt, alig várom már a telet én is ha már most hideg van akkor essen is bazdmeg ;) :D :D
3: :D :D :D :D

Csacsa

:) :) :) :) Nagyon jó volt..... :) :) :) :) :)

Marczin Róbert

Plósz Gyula #25885:
1. :D :D :D :D Tegnap direkt nem mondtam, hogy született egy bejegyzés. ;) > ;) :D
2. Reméljük lesz hó. :)
3. ;)

Kondráth Csaba #25891:
Örülök, ha örömöt okoztam vele neked is. ;) :)

Buszos Petya

Biztos passzolni fog az új hûtõsapi? Csak azért kérdezem, mer' a képeken a régi az ilyen kis fekete, körszimmetrikus mûanyag cucc, az új meg nagy téglalap alakú kartondoboz.Jó-e lesz-e az így? :c) :D :D :D

CsuTee

Marczin Róbert #25878:
Dehogy is teljesen együttérzek veled, sõt most lemegyek és én is leveszem a hûtõsapimat a BIS rõl és 1 perces néma megemlékezést csinálok :D

Marczin Róbert

Buszos Petya #25895:
Asztapicsa!!! Erre nem is gondoltam. :D :D :D :D :D

CsuTee #25904:
Csak indulás elõtt el ne feledd visszatenni rá. ;) : o) :D :D :D :D

CsuTee

Marczin Róbert #25908:
Most esik az esõ, majd nyitvahagyom a hátulját, csak esik bele egy kevés : o) : o)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!