2008.06.07. Szombat

Kisebb kihagyás után újabb bejegyzés.
A káreseményt követően úgylátszik lassacskán rendeződni látszik a dolog, legalább is ami a biztosítós részt illeti. Kisebb-nagyobb levelezés után behívtak egy kis beszélgetős, konzultációs egyezkedős ez meg azra, ahol is sikerült megállapodnunk 130.000 Ft számlanélküli javításban. Nem mondom, hogy tökéletes, de ettől többet nem tudtam kihozni a dologból, ahhoz képest viszont első osztályú a dolog, hogy az első kárösszeg a biztosító részéről valami 60.000 Ft lett volna számlás javításra. Tehát ehhez viszonyítva egészen jól állunk, ami a dolgokat illeti.
 Motortér ajtó vásárlásban Gyuláék segítettek, hátfal gerendát pedig sikerült jó állapotút keríteni megint csak. Sárvédő egyenlőre úgy néz ki, hogy marad, majd amikor a festő lepucolja, akkor meglátjuk, mennyit lehet még visszanyomni rajta. Húzató padra ugyanis nem volt szívem feltenni az autómat, inkább hidraulikus nyomatóval, illetve emelővel nyomattuk a sárvédőt belülről, így is sokat igazodott. Sajna jobb ötlet nem volt.
 A bejegyzés azonban sokkal inkább más miatt van.
Amolyan örömhír a 900-asoknak, mely szerint lehet kapni fincsi alkatrészeket, mégha nem is tartják őket polcon sehol akkor is. Sikerült ugyanis tömítés garnitúrát vásárolnom, ami nagyon ráfért már a karburátoromra, mivel az utóbbi egy hónapban gyakran került leszedésre a karbi, némi átfúvókázás miatt. Ugyanis sejthető volt, hogy van még tartalék ebben a motorban, ami az erőt illeti. És valóban! Sikerült olyan kellemesen összehozni mostanra, hogy gyönyörű szépen húz 6500-7000-ig szinte egyenletesen, nem torpan a második torok nyitása során sem. Cserébe persze volt olyan időszek ezalatt az egy hónap alatt, hogy ment mint "állat", de 11,8-ra jött ki a
fogyasztása. Ettől nem voltam túl boldog, így kísérleteztünk tovább. :)
 Szóval a lényeg, hogy ha tudod a karbi azonosítóját, akkor rendelhető hozzá tömítés garnitúra akkor is, ha az nem egy felkapott Solex, Dellorto, vagy esetleg Weber.
Az enyém az egy Weber 32 DATR 10/100-as finomság. ;)
A másik nagy örömöm, az egy mechanikus AC-pumpa, a gyárija ugyanis megejtette azt a tréfát, hogy 1983-tól mostanra annyira elkopott a bilentyűje, hogy nemes egyszerűséggel leszakadt az egyik füle amire csak véletlenül jöttem rá, amikor is ki akartam cserélni alatta a tömítést, mert épp ráértem... Így az nem is került már vissza, csak egy elektromos testvére, ami sajna úgylátszik valami miatt nem tudja kiszolgálni ezt a duplatorkú Webert, ugyanis 6000-es fordulatnál el-eljátszotta, hogy leürült. :( De szerencsémre sikerült olyan AC-t rendelni, ami el is fér némi ügyeskedéssel. Tudni illik a motortartó zártszelvény minden AC-nak útban van, ami nem gyári. Az összes többi, vagy jobban dől, vagy rossz irányban vannak a csatlakozásai.
 Amit azonban vásároltam, egy nagyon jó konstrukció abból a szempontból, hogy nem sajtolt, hanem csavaros, ráadásul nem csak a membrán miatt jó ez, mint a kispolski AC-nál, (mert ugye az is tetszőlegesen elforgatható a csavar furatok körül ha szükséges) hanem a tetejét ezenfelül külön lehet tetszőleges irányba fordítani. Ilyet kerestem szinte mindenhol már az elején is, de akkor nem találtunk sehol, most is csak annak köszönhetem hogy egy boltos cimborának volt kedve nézelődni velem katalógust. Így sem a szívó ág, sem a nyomó ág nem áll a kipufogó csonk irányába, nem ütközik a motortartó zártszelvénybe, minden elfér frankón.
 De beszéljenek inkább a képek. ;)

Karbi a helyén Karbi tömítés a helyén Karbi tömítés a helyén Karburátor tömítés készlet Karburátor tömítés készlet azonosító AC pumpa 1/1 AC pumpa 1/2 AC pumpa 1/3 AC pumpa 2/1 AC pumpa 2/2 AC pumpa 2/3

Kommentek

CsuTee

Jó pofa karbi :)

Marczin Róbert

CsuTee #19328:
Köszi.
De miért? Vagy mi miatt? Vagy mi van? :)

Buszos Petya

Marczin Róbert #19329: Is-is, de fõleg mi van. :D :D

Érdekes, hogy pont egy emektoros AC nem tudja kiszolgálni a karbit. Milyen típus vót?

Marczin Róbert

Buszos Petya #19330:
Valóban érdekes, de láttunk már csodát. Ráadásul ez egy alacsony nyomású elektromos AC, tehát annyira mégsem meglepõ. Annak idején az egytorkú karbimmal ez volt fent, ahhoz elég is volt, itt már sajna keveset szállít. :(
Típust nem tudok neked mondani, írni, de ha nem felejtem el, holnap lefotózom. Minden esetre nem kell Bosch-ra meg ilyesmikre gondolni, mivel annak idején ezt is próbaképpen vásároltam, egy elektromos, de nem motoros, hanem lökõs.

Buszos Petya

Marczin Róbert #19331:
Értem. Ez valamilyen típusban gyárilag levõs, vagy ilyen aftermarket cucc volt amúgy?

CsuTee

Marczin Róbert #19329:
Egyszerûen csak tetszik :D

Marczin Róbert

Buszos Petya #19340:
Amolyan aftermarket.
Emlékeim szerint egy magyar vállalkozás építette át ezeket, gyárilag talán Wartburg AC, de nem biztos. Csak valami miatt ez rémlik. De csak elfelejtettem lefotózni. :D
Igyekszem pótolni ígérem. De mint kiderült állítólag Imi szívott már ezzel, csak neki az elektronikája halt meg.
Papírja szerint azonban 2 Literes motorig ki kellene szolgálnia az autót. :( Lehet hogy valami haldoklik benne. :(

CsuTee #19347:
Ja... az más. :D

Buszos Petya

Marczin Róbert #19351:
Lehet, hogy a 2 literes alatt a fogyasztást értették. :D :D :D

KG

Örülök, hogy végre jó a karbid, ezt ki kéne próbálni egy Miskolc-Biala-Miskolc távon!!!! :D :D :D :D

Velencei talira menet én is be szeretnék ugrani egy karbishoz, mondta, hogy van az enyémhez tömítéskészlete, meg tud gyári fúvókaméreteket mondani.

A Te készletedben fújókák is voltak?

Marczin Róbert

KG #19367:
Benne lennék hidd el, de sajna pont olyan hétvégére idõzítettétek, hogy abszolút ne is tudjak menni. :(
Én a helyedben nem ugranék be sehova... kisilabizálnám magamnak, hogy mi a legmegfelelõbb.
Ha leírnád a karbi azonosítóját, meg lefotóznád felülrõl a karbit a teteje nélkül, akkor szívesen megkérdezem neked hogy tudnak-e rendelni hozzá. Fúvóka sajnos nincsen a készletben, azt nekem is lopnom kellett kemény munka árán, amikor a bontóban állítólag tanksapkát kerestünk.... :) :D : o) ;) > ;)
Az a baja ezeknek a karbiknak, hogy hiába Weberek, csak a Fiatokra rakott Weberek fúvókái jók belea, a Ladáé sajna nem, pedig ahoz lenne minden, polcról szinte. :(

Buszos Petya

KG #19367: Weber 30 DCF-hez is lehetnek cuccai a karbis jóembernek?

Marczin Róbert

Buszos Petya #19402:
Ha megírja KG is az azonosítóját a karbinak, akkor megnézzem neked is, hogy van-e hozzá tömítés garnitúra? Fúvókákat nem ígérek neked sem, mert nem tudom hogy van-e olyan szett, amiben azok is benn vannak.

nyuszy

Buszos Petya #19402:
Neked DGF van, és az sem mindegy, hogy DGF hány. Amúgy felújítókészletet én már vettem Panda karbihoz, fúvókakészletet viszont nem találtam anno.

Marczin Róbert

nyuszy #19413:
Sajna a fúvókák mindíg nehezebb feladatot adnak. :(
Az meg valóban elõny, ha tudod a pontos azonosítóját a karbinak, mert akkor van rá esély, hogy megfelelõ készletet küldenek hozzá. :)

Buszos Petya

Marczin Róbert #19412:
Oksa, köszi.

nyuszy #19413:
Jogos a két pont, tényleg DGF. A DCF az valami másnak volt a gyári porlasztója.

Marczin Róbert

Buszos Petya #19430:
Akkor majd pontos azonosítót írj, betûkkel, meg számokkal. ;)

Buszos Petya

Marczin Róbert #19432:
Okés, akkor elõhalászom a karbit a kupacból. :D :D :D

Marczin Róbert

Buszos Petya #19356:
http://duen.hu/hirdetes.php?o=hir_resz&hirkod=9db2c821318daa9f15dd79759737a531&s=3551
Fényképet ugyan még mindíg nem csináltam, de találtam a Duen-en olyat, mint amilyenrõl beszéltem.

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!