2008.01.11. Péntek

 Nos. Ugye a korábbi bejegyzésből már kiderült, hogy baj van a szekérrel sajna. Pontosaban annak lelkével.
 Így, mivel már régen volt szétszedve ( alig 2 hónapja talán... ) ismét szétborítottuk, mert a 2-es, 3-as, 4-es hegerben megszünt létezni a kompresszió mint olyan. Pontosabban a 12-es kompresszióból nem maradt csak közel 9, ami a két hónap leforgása alatt elég durva dolognak számít, mivel 12-ról indult mind a négy henger.
Voltak találgatások, hogy mi miatt csökkenhetett le, de igazából egyiknek sem kellett volna bekövetkeznie ilyen időintervallumban.
 Miután lekerült a hengerfej, hamar napvilágot látott a tény, hogy a tömítés hibátlan, a hengerfej hibátlan, szelepek hibátlanok. Így ezeket a lehetőségeket hamar kizárva haladtunk tovább, és lekerült a karter. Még itt sem volt szembetűnő hibajelenségnek nyoma, pusztán az olajnak volt némi fura szaga.
 Elkezdtük lekötni a hajtókarokat is, valamint egyesével kifűzni a dugattyúkat a hüvelyből, és ekkor jöttek a meglepetések. A kompresszió gyűrűk két-három darabban voltak, igaz legalább a helyükön, és nem az olaj alján. ( Én már ilyen kis dolgoknak is örülök.. ) Szóval darabokban hevertek a Geotze gyűrűk potom 15 ropiért. (a mosolyom nem volt természetes, miközben a hajam még mindíg tartott...) De ekkor még mindíg bíztam abban, hogy egy újabb gyűrűzés megoldhatja a problémát, mindamellett, hogy nem értettük mi történhetett a blokkban, ami hazavágott 3 hengernyi gyűrűt.
 Később alaposabban nézegetve a dugattyúkat hamar észrevettük, hogy valami nem klappol, ugyanis a kompresszió gyűrűk helye, bemarása nem azonos méretű körbe. Így némi szemlélődés, és méregetés után észleltük a szomorú tényt, melyszerint a dugattyúk sajna megrogytak, deformálódtak. Másnéven elveszítették gyári alakjukat, méretüket.
 A dolgok miértje is kezdett derengeni, amikor tovább bontottuk a blokkot, és hiányosnak ítéltük meg az olajpumpát. Ugyanis kellően nagy nyomás hatására kellene nyitnia egy szelepnek, ami elengedné az olajat, hogy ne keletkezzen túlnyomás. Az olajpumpát nézegetve vettük észre, hogy nyomás hatására az ellenfeszítésre használt rugó a gyári helyéről kifelé kacsingat félig meddig, így nem feszít kellően elő a nyomás szabályzó szelepnek.  Ennek következtében fordulhatott elő, hogy vagy hamarabb nyitott, vagy folyton nyitva volt már kis nyomásnál is, és emiatt nem volt kellő olajnyomása, kenése a motornak, így megmelegedett.
Régebben panaszkodtam is az olanyomás nem megfelelő értékeire, de bíztunk benne, hogy múló állapotról van szó, vagy esetleg a mérőóráknál van a hiba. Sajnos nem.
 Így arra a köveketetésre jutottunk, hogy vélhetőleg azért nem ment  tönkre az első dugattyú, mert annak a tövében van baloldalon az olajpmpa, így a kis nyomás hatására ott még fröcskölhetett annyit, ami elég volt neki, valamint másik oldalon található szintén az első hengernél a vízpumpa, így az is kellően hűtötte.
 A tény, hogy a 4 dugattyúból 3 teljesen gatya, azt vonja maga után, hogy mind a négyet ellehet hajintani.
 Tovább bontottuk a motort, és érdekes alkatrészek kerültek elő. Mint pl hajtókar csapágy darabok, amik kiszakadtak a surlódó felületből a hő, és a kellő kenés hiánya miatt.   -    Így erősen valószínű, komolyabb vizsgálat nélkül is, hogy a főtengely is kapott egy kicsit a jóból.
 Arról nem is beszélve, hogy ha a dugattyúk megrogytak, akkor valószínűleg kicsit oda is basztak a hüvelynek itt-ott, ami megint nem túl egészséges dolog.
 Így nagyon hamar arra a következtetésre jutottunk, hogy ez a motor megy a C-vágányra, és előtérbe kerül a másik, amit hobb projektként akartam csinálgatni hogy majd nyáron belekerül, amikor jó idők lesznek.
A motort akkor fel is fúrattam, főtengelyt megköszörültettem, kicsit pofozgattak rajta. Rendeltünk hozzá való hajtókar, és nyugvó csapágyakat. Valamint a hüvely felfúrt méretéhez való új dugattyúkat, és rávaló gyűrűsort.
A mai nap megérkezett hozzá a gyári Marelli olajpumpa is, valamint a Glaser tömítéskészlet, és a vezérműlánc szett.  Így a blokk, pontosabban a hüvely felső vonalág minden megvan ami kell a motor összerakásához, egyedül a vezérmű tengely, valamint a vezértmű tengely siklócsapágyai nem érkeztek meg. Ezeket hétfőre ígérték. Hengerfejből pedig a most kivett motorét tesszük vissza, mivel az frissen lett síkolva, szelepek bemarózva, becsiszolva, szelepek cserélve, szelepszár szimeringeket cserélünk rajta a hőhatás miatt inkább elővigyázatosságból.
 Ha minden jól megy, van rá némi esély, hogy motor lesz belőle a jövőhéten, bár a tapasztalt szakik figyelmeztettek, hogy ne siessük el, ne kapkodjunk vele inkább. Igyekszem. Mármint igyekszem nem elkapkodni, de ha minden megvan hozzá, akkor végülis mehet összefele a dolog.
Ami egy kicsit macerás lesz megint, hogy összekell majd középpontozni ezzel a motorral is a váltót, meg a közdarabot, hogy egy vonalban legyenek. De csak megoldjuk valahogyan.

 A tegnapi napom azzal telt estefelé, hogy némi kismennyiségű Brigéciollal belocsolatm a beépítendő motorblokkot, és hosszas beszlgetés utá leverettem a benzinkúton, ezúton is köszi a kutas cimbiknek, hogy lehetőséget adtak. ;)
Majd szárazra áttöröltem, s hogy ne korrodáljon sehol, főleg ne a hüvelyekben , befújtam vastagon WD40-el, mert motorolaj nem volt kéznél hirtelen.
 A mai napom azzal telt, hogy pucoltam a motor alkatrészeket, a főtengelyt, annak a tartóit, a kartert, a szelepdeklit, egyszóval szépen lassan mindent, ami idővel beépítésre kerül majd ebbe a mociba.
 Na meg persze előkészítettük a motorszám helyét is... :D :D :D :D :D :D :D :D

 Folyt. köv.
Képeket majd tolok fel még holnap is, mvel a fotomasinkát sajna nem hoztam haza.
Szelepdekli alatt semmi extra Főtengelynél semmi extra Kompresszió gyűrű darabokban Méretbeli változás a gyűrű horonyban látható Hajtókar csapágy problémák 1. rész Hajtókar csapágy problémák 2. rész Hajtókar csapágy problémák 3. rész A tökéletlen égés, valamit a felhordott olaj hátránya, és következménye

Kommentek

VadMacs

Nagyon ver a sors téged ezzel a kisautóval... :)

Törölt felhasználó

juj :(

Marczin Róbert

VadMacs #10811:
Nem érzem így. Ráadásul nem jobban mint másokat...

Marczin Róbert

Polski #10813:
Járhattam volna rosszabbul is, ha mondjuk a blokk oldalán jön ki a hajtókar. Ahhoz képest ez lópikula... ;)

VadMacs

Marczin Róbert #10814:
úgy értem volt az a felújításos mizéria, aztán valami õrült miatt megtörték szegényt, most ez... :(

Horváth András

Szomorú, hogy ennyit szivat téged ez a motor.:( De sok kitartás az legyen, mert megéri, te is tudod! :D Ha sokáig tart a felújítás, akkor meg majd hozatunk mûhótot, hogy kipróbálhasd az új motort! :D

Marczin Róbert

Horváth András #10817:
Téged is ki kell hogy javítsalak.
Semmivel sem szívok többet ezzel a motorral, mint bárki más.
Egy dolgot figyelmen kívül hagytok szerintem, amikor reagáltok, mégpedig azt, hogy ez a motor nem egy gyári állapotú motor, hanem bontóból vásárolt X-ezer kilóméteres. Aminek a felújítása sajnos idõ hiányában elmaradt, ez az én hibám. De a fõ cél akkor az volt, hogy el tudjuk vinni idõben mûszaki vizsgára, a felújítást pedig kihagytam, s késõbb csak halogattam. Na valószínûleg itt basztam el. :D :D :D :D :D :D
De ha azt nézem, hogy mit kapott ez a motor az elmúlt fél évben, akkor szerintem ez felér az elõzõ gazdának a 100.000 km-ével. :D :D :D :D :D :D :D

Szóval nem vagyok én annyira elkettyenve, no para. Sõt ez a motorépítõsdi is nagyon tetszik, ellehet ezzel is pöcsölni napokat, heteket, csak nem igazán van idõm sajna. Minden esetre igyekszem megoldani. ;)
:)
No para.

Marczin Róbert

VadMacs #10816:
Ilyen szemszögbõl esetleg.
De ezek kevesek ahhoz, hogy emiatt felkerüljön ez az autó is a hasznaltauto.hu-ra.... ;)

Horváth András

Marczin Róbert #10820:
Akkor nyugodtan alszom az éjjel. :D
Azért kivárhatta volna a drága, míg nyugodtan felújítod meg összerakod a másikat. Viszont ezesetben akkor arra kell figyelned, hogy az újan berakandó motorra legyen elég odafigyelés szánva, nem? Inkább álljon pár nappal tovább, és legyen rendesen felújítva, mint hogy õ is rendetlenkedjen a késõbbiekben.
Mondjuk, ha jól tudom minden nap használod, ezért is nehéz... :O

Gáspáry László

Ez most egy milyen motor is pontosan. Ugyanaz, mint a cinquecento 900nak a gyújtáselosztós-katburátoros változata ?

Marczin Róbert

Hát ez a legrosszabb valóban, hogy napi használatban van. De én így is szántam annak idején, nem pedig garázsban szétrohadósra.
Valóban sok múlik az összerakáson, ez már bebizonyosodott másoknál is, nem csak nálam.
Ráadásul bízom egyenlõre az új alkatrészekben, remélem be is válnak. De pont a hibák elkerülése végett voltam úgy, hogy semmit nem szeretnék átteni lehetõleg egy bontott motorból. Ezért jött az új olajpumpa is. Reméljük jól teljesít majd.

Marczin Róbert

Gáspáry László #10826:
Tudomásom szerint igen. Annyi hogy ez nem innnnyyyektoros ugye. Talán azoknak az egyik elõdje.
Ugyanaz mint a 127-es, meg a Seat Marabella, meg még sok másik. 903 cm3-es ez is.

Marczin Róbert

Gáspáry László #10826:
Marczin Róbert #10828:
Hogy a kérdésedre pontosan is válaszoljak ez egy Fiat Panda 45-ösnek a motorja konkrétan mindkettõ elvileg amirõl szó van.

Gabe

Marczin Róbert #10820:
Tehát akkor magadat szivatod? > ;) (halogatott rendberakás) Amúgy meg ahhoz képest, hogy mit kapott az a motor, ezekszerint kenés nélkül és hogy ezt eddig bírta.... Na az a nem semmi! :)

CsuTee

Na végre akkor kiderült miért szórakozott a moci. Azért én csodálkozok azon hogy törött kompresszió gyûrûvel is képes volt 9 bar nyomást eredményezni :P

Laceeee

Tulajdonképpen én ezért értékelem a gyári polski motort. Ilyen esetben eldobod a hüvelyeket és teszel bele másikat, a blokk megmarad ;)

Gáspáry László

Marczin Róbert #10828:
Marczin Róbert #10830:
Kár... Mert ha az lett volna hátha tudtam volna alkatészt hozzá. KG már így is nagyon nézegette multkor a gyûrû garnitúrát a 903cm3 höz.

Törölt felhasználó

Marczin Róbert #10815:
Hát azért én egy komplett generál után ilyen esteben kissé morcos lennék. :)

baz

Nem semmi!!! :(:(
Ennek a mocinak az olajpumpa lesz a gyengelye.
Engem ketszer szivatott meg :(:(
ha kell alkatresu vagy segitseg , szolj! Tudod van tarcsiba nemi cuccos! :) :) :)

obrotka gyula

Csinoooooooooos. Biztosan azért lett ilyen, mert nem pörgetted eléggé, szerintem ellustult. :) :) :) :) :) :) :)

Gáspáry László

obrotka gyula #10863:
:P :P :P

Pocok

Sajnálatos dolog,de fõ az optimizmus,csak ki ne fusson :D
És amint írtad tényleg a legrosszabb az ilyenben ha nincs idõnk rá,mert akkor nagyobbnak látszik a hiba.

Marczin Róbert

Gabe #10832:
Ja! Kicsit mazohista tipus vagyok... :D
De annak azert orulok, hogy valaki latja a dolgok lenyeget, mely szerint nem volt kello kenes, csak boseges igenybevetel. Igy tenyleg le a kalappal, hogy ennyit kibirt. :)

CsuTee #10838:
En is csodalkozok sok mindennel ezzel kapcsolatban. :) :) :)

Laceeee #10839:
Tulajdonkeppen izlesek es pofonok. ;)

Gáspáry László #10840:
Engem esetleg egy veztengely erdekelne majd.

Polski #10850:
Komplett???? Milyen komplett general? Olyan mint amilyen kijon Buszos Petyanak 30.000-bol?
Ez pusztan csak meg lett gyuruzve, meg a hengerfej kipofozva.
A teljes motorgeneral, az most van folyamatban egy masik blokkon. ;)

Marczin Róbert

baz #10859:
Remelem csak akkor, ha gagyi cucc kerul bele. Most ezert szavaztam a Marelli pumpara, csinosan nez ki mar a csomagolasban is. :)
Minden esetre koszonom a felajanlast.
Egyenlore a karbival lesz nemi szivas, mert nagyon ki van kopva, es nem fogom tudni felujitani, mivel nincsen hozza cucc. Szoval egyenlore a karbinal fogok elakadni elorelathatolag az mar biztos, mert a veztengely siklocsapagyait sikerult megrendelni hozza mar.

obrotka gyula #10863:
Hmm..... most hogy igy mondod, valoban lusta volt az utobbi idoben... ;)
Legkozelebb majd jobban forgatom. :D :D :D :D :D :D :D
Szerintem KG is ez tanacsolna. ;)

Gáspáry László #10864:
Na most mondd meg, hogy milyen emberek vannak... Nem? Hat miket nem felteteleznek rolam.... :D

Gáspáry László

Marczin Róbert #10868:
Igen-igen. A videóidon is tisztán lehet hallani, hogy szinte már lefullad a motor. :P :P

Marczin Róbert

Gáspáry László #10870:
Ugye-ugye??? :D :D :D :D

Lajoska

Marczin Róbert #10820:
Gratulálok a kitartásodhoz, így kell hozzáállni!

KeMa

Vááá, hüje olajpumpa.... Tankolj bele keveréket, oszt jólesz! (oké, oké, beleszaladok az arcommal az öklödbe :P ) :D

Kitartást a másik összeépítéséig ;)

Marczin Róbert

Lajoska #10908:
Köszi, köszi, köszi. ;)
Ma voltam nézni egy Full Extrás Suzuki Alto-t.... :D :D :D :D :D :D :D


KeMa #10986:
Remélem kibírom még egy ideig a kocsi nélkül. Most az asszonyéval járok, tök furi, hogy nem vonz a versengés a lámpánál állva. :) De egy szavam sincs, még mindíg jól megy a kék régi mocija, mert az van most a drappban. Csak kics elszoktam tõle. De most baszottul tetszik a normális közlekedés mint olyan.


A másik motor beszerelését valamikor a jövõhéten már szeretném megoldani, nem tudom hogy sikerül-e, de nagyon remélem, mert lassan minden megvan hozzá, csak az idõnak vagyok híján.

KeMa

Marczin Róbert #10990: idõ hiánya nálam is ismerõs... Decemberi tali óta áll a projekt :(

Marczin Róbert

KeMa #10991:
Én azért igyekszem haladni vele, csak meló is van mellette, meg akad közben ez is az is.
Meg a legtöbb idõ ezzel a motortisztítással, alkatrész tisztítással megy el az egészbõl. Ez egy picit kedvemet szegi néha, hogy lassan halad a dolog.

KeMa

Marczin Róbert #10992: jó munkához idõ kell....

Marczin Róbert

KeMa #11000:
Ez tény....... De a rosszhoz állítólag mégtöbb. :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!