Archívum: 201710 (3)

Tevékenységtérkép

Úgy látszik hogy ez az én keresztem...

250.000 km után megszólalt ez is...
Azonban egy szavam sem lehet, hiszen a márka társak 50-80.000 km futásteljesítményt követően értek el ugyanerre a szintre évekkel ezelőtt. Már akkoriban utánajártam a dolgoknak, mely szerint az 1.3-as Suzukik váltója sajnos valóban alul van méretezve csapágyilag erősen, és egy idő után beállnak szépen lassan. Valószínűnek tartom, hogy sokat nyerthettünk azzal, hogy igyekeztem mindig időben cserélni a hajtómű olajat ebben az autóban is.
Kb 2 hete szólt Edit, hogy 3-ban valami furcsa hangot kezd hallatni az autó, amit pár nappal később én is megtapasztalhattam, így nem volt kérdéses, hogy hamarosan szervíz. Elkezdtem hát utána járni a dolgoknak, hogy hogyan és miként lehetne orvosolni a felmerült problémát.
Autóbontóban nehezen ugyan de beszerezhető az említett váltó ~50.000 Ft körül indul.
Az interneten bogarászva pedig lehet találni valóban sok olyan hirdetést, ahol "álítólag" "felújított" váltókat adnak ~60-80.000 Ft-ért, azonban a cseredarabot kérik. Ez volt az a része a dolognak, ami nem nagyon tetszett nekem, mert szerettem volna a jól bevált sajátot megtartani mindenképpen, amiben 250.000 megtett km alatt nem nagyon volt recsegős, fogazós, félrekapcsolás...
Találtam olyan Pest környéki szervízt is, akik a délelőtt 9-kor leadott autót még aznap délután visszaadják a tulajdonosnak menetkészen ~80-95.000 Ft-ért. Az persze csak az alapos átolvasás után tünik csak fel az olvasónak, hogy valóban szépen leírják a váltó szakszerű le-szét-össze-felszerelését, de valójában itt is csak egy csereváltót kap a tulajdonos, és nem a sajátját.
Még Gyula sem nagyon értette a "vergődésemet" miután beszélgettünk a dologról, hogy miért nem veszek egy cseredarabot....
Utánajártam a hirhedt alkatrészeknek hát, hiszen egyre inkább az látszott körvonalazódni, hogy ennek a javítása bizony nem szakszervízben fog történni.
A csapágyboltban csak elkezdtem mondani, hogy milyen problémám lenne, mikor már félig össze volt készítve a pulton a szükséges csapágyak csoportja. Még a robbantott szerelési rajzra és a gyár által megadott csapágy számokra sem volt szükség a legnagyobb meglepetésemre, ami két dolgora enged következtetni: nem én tértem be először hozzájuk ezzel a problémával, illetve nagyon jó memóriával és rátermettséggel rendelkeznek. Le a kalappal előttük!
A csapágyszett egyébként 6db KOYO (Japán) csapágyból állt, valamint 3db szimmeringből és az egész értéke nem érte el a 20.000 Ft-ot. Ha jól hallottam a gyári, "minőségi", Indiai csapágy értéke is ezen a környéken van, így nem variáltam sokat a dolgon, fogtam és megvásároltam. Bízva a márkában, a minőségben, s hogy legalább ugyanennyi km-t sikerül majd megtenni vele probléma mentesen.
Ahogy közeledett a kitűzött szervíz napja, kb úgy érlelődött bennem egyre jobban a "semmikedvemhozzá" életérzés... :\(
Szombaton, miután végeztem a  munkáimmal, a garázs  felé vettem az irányt, igaz nem túl lelkesen, mert a földön fekve nem a legpraktikusabb még mindig a váltó leszerelése. Azonban a lehetőségek hiányában, mondhatni ez van.
Itt jött az első igazi húzó erő, hiszen kipakolászás közben egyszer csak megjelent az egyik kollégám, barátom, megmentőm: Béci egy pár kesztyűvel a hóna alatt, aki csak ennyit mondott kb miután kiszállt az autóból: "van egy szabad 1,5-2órám, kapjuk ki a váltót..." Az a durva, hogy ezt komlyan is gondolta, mindenféle előzmény nélkül.
Ezúton is hatalmas köszönet érte!
Nem is tétlenkedtünk tovább, bakra tettük a szekeret és nekiláttunk kiszerelni azt a tömérdek mennyiségű csavart. Nem volt nehéz így, hogy Béci jött, hiszen több ilyet látott már mint én, ráadásul "szerelő" beosztásból hamar visszaminősültem "segédmunkásnak" Béci mellett, de cseppet sem bántam hogy Ő ennyire magabiztosan ugrik bele a dolgokba. Nagyon nagy húzóerő volt számomra.
Hamar lekerült a váltó ahhoz képest, hogy mennyire tartottam ettől az egésztől. Ráadásul közben ismét bebizonyosodott, hogy kicsi ez a Világ, hiszen Laci barátom egy barátja is ráfülelt anno a hangra, aki kb 10m megtétele után borítékolta, hogy mi lesz a baja váltónak, és felajánlotta, hogy segít benne ha úgy alakul. S mikor a nevét említettem, kiderült hogy Béci számára sem idegen a név. És amikor két barátod azt állítja, hogy nagyon jó véleménnyel van róla, az úgy gondolom hogy igen meggyőző érv egy ember mellett! ;)
Szombaton este levittem hát a Suzuki váltót a Polskival ami szintén kalandos volt kissé, de megoldottam természetesen, és nekiláttunk Adámmal. Késő estére ugyan de szét is lett borítva a váltó, és a füle sem csalt mert az a csapágyvolt a ludas amit bemondott napok előtte. Abban maradtunk vele is, mint gyakorlatilag mindenivel, hogy az ésszerűséget szem előtt tartva, ha már darabokban van a váltó, akkor cserélünk minden csapágyat, hogy ne kelljen ezt a manővert esetleg fél év múlva megismételni majd. Ráadásul mindenképp atomjaira kellett szedni a váltót a csapágytörmelékek miatt is, a mosás miatt is.
Vasárnap egy kis kommunikációs malőr következtében sajnos kicsit csúszva, de már az összeszerelés következett a tiszta váltóházba, az új csapágyakkal, az új szimmeringekkel és estére össze is állt a váltó a legnagyobb meglepetésemre.
Le is próbáltuk, szépen vesz minden fokozatot, és hang nélkül még annak ellenére is, hogy gyakorlatilag "száraz" a váltó hiszen a féltengelyek hiánya miatt nem tölthető fel olajjal, így csak annyi olaj került bele, hogy a csapágyak még véletlenül se álljanak és fussanak majd szárazon.

Hétfőn délután pedig az időnket összehangolva a kollégáimmal, barátaimmal felpattintottuk a váltót vissza a helyére a munka végeztével. Kapott 2,2 L  75W-90-es GL4/GL5 LS MANNOL hajtómű olajat, valamint egy XADO 1 STAGE váltóolaj revitalizáló adalékot, melyek természetesen ezúttal is a VDF-KER kft-nél kerültek megvásárlásra. ;)
Az azóta megtett 200-250 km után lassan kijelenthetem, hogy jó munkát végeztünk, ugyanis a váltó kb olyan mint új korában. Igaz eddig sem panaszkodhattam a váltóra, hiszen igyekeztünk mindig finoman kezelni, aminek köszönhetően eddig is nagyon pontos volt s lógás nélküli, de most egyenesen "full"-os lett! ;) Ezer köszönet érte a segítő kezeknek, barátoknak!

Kipufogó csere

Volt már javítgatva sajnos korából fakadólag, valószínűleg nem is egyszer, hiszen már amióta nálunk van is kapott rá egy-egy foltot.
Sajnos megint úgy alakult, hogy egyik napról a másikra egy kicsit sportosabb hangja lett. Talán már túl sporots is, hiszen gyakorlatilag fojtás nélküli lett...
Bejelentkeztem hát Balázshoz, akinél az SOS kipufogó renoválásokat valamint az egyedi kipufogó megoldásokat szoktuk eszközölni, hogy nézzen már rá az autóra. Szerencsére gyakorlatilag azonnal tudott fogadni ami nem volt hátrány. ;)
A csáposon felemelve az autót nem kellett sokat vizslatni, hogy mi okozza a sportos hangzást, hiszen gyakorlatilag elrepedt körben a középső dob előtt a cső és megnyílt erőteljesen ugyanis az első felfüggesztése mint kiderült nem volt meg. Így utólag belegondolva már érthető, hogy miért ért le oly sokszor a flexibilis csőnél ha egyenetlen úton haladtunk vele, hiszen gyakorlatilag mindig is lógott az eleje.
A javítás gyors volt és ideiglenes, Balázs gyorsan körbevarrta, én meg már néztem is közben hogy hol lehetne gyorsan és jó áron lerendelni a kipufogót, mert túl sok jóval már nem kecsegtetett a rajta lévő gyárija. 
Hála a kapcsolatoknak úgy alakult, hogy gyakorlatilag pár órán belül már kezemben volt a majdnem komplett rendszer, egészen pontosan a katalizátor mögötti rész, a középső valamint a hátsó dob egyben. Lacival gyorsan leegyeztettük a dolgot, és leszerveztük a délutánunkat, hogy gyorsban ki is tudjuk cserélni aknán a kipufogót az autó alatt ha már megvan. S ha már csere, akkor kicseréltük a tartóbakokat is valamint a tömítéseket, tűzkarikát is.
A szervízzel hamar sikerült végezni még úgy is, hogy a flexet is be kellett üzemelni... :)
A próbakörön pedig boldogan vettem észre, hogy gyakorlatilag semmiféle hangja sincs az autónak, olyan mint egy totál gyári autó. Nem hörög, nem puffog, nem fúj ki sehol sem mint eddig. :)
Jelentem jó munkát végeztünk. ;)
Köszönöm Laci, és Balázs ;)

Olajcsere

 Egy ideje foglalkoztat a dolog, hogy megpróbálom megszüntetni az olajfolyást. Nem vészes ugyan (sőt sokak állítása szerint ez Fiatoknál normális), de arra pont elegendő, hogy összekenje a motort és annak környékét egy kicsit.
És mivel az olajcsere is esedékes volt már, így megpróbáltam összekötni a kellemetlent a haszontalannal... mivel nem voltak egyszerűek a dolgok már az elején sem.
Az olajat leengedni ugye nem művészet, itt még nem is volt gond. Azonban ahhoz hogy a vezérlés környékén tudjak tömítéseket cserélni, már el kell távolítani ugye a műanyag takaró burkolatot, sőt  a jobb első kereket, valamint a műanyag dobbetétet, majd magát a vezérmű szíjat is... itt már erősen elgondolkodtam azon, hogy vajon valóban akarom-e én ezt. Minden esetre lebontogattam ezeket szépen sorban, valamint elkezdtem lebontani az olajteknőt is a motortömb aljáról. Ettől tartottam a legjobban és kicsit be is iagzolódott, ugyanis a rendelt tömítéskészletben nem szerepel karter tömítés, ha pedig külön keres rá az ember, akkor sem tömítést kap, hanem csak egy ragasztó masszát. Ezek pedig vagy szivárognak a nem kellően körültekintő szerelés következtében, vagy úgy feltapadnak, hogy atomvillanás esetén sem mozulnak meg. Esetünkben persze az összetett volt természetesen... Úgy fel volt cuppantva a blokkra, hogy meg sem moccant, így szó szerint le kellett róla vágni pengével, ugyanakkor egy kicsit eresztett is a lendkerék felőli oldalon.
Miután ezek mind lekerültek végre jobban szemügyre lehetett venni a cserére váró dolgokat. Így lekerült a főtengely végéről a bordás kerék is, mert ez alól látszódott némi jelentősebb olajfolyás nyom. Majd lekerült az olajpumpa is tokkal-vonóval a blokk oldaláról, mert itt is voltak szivárgásra utaló nyomok. Ami nem csoda, hiszen aki előzőleg megbontotta ezen a részen a motort, az csak tömítés maradványokat használt, amit inkább ne is rakott volna alá, akkor talán kevésbé verte volna az olajat. Kicseréltem hát az említett papírtömítést, miután megtisztítottam és zsírtalanítottam a felületeket Würth-féktisztítóval, vékonyan megkentem K2-szerelőpasztával, majd vártam vele pár percet hogy bőrösödjön egy kicsit és visszaszereltem a fedelet a helyére. Kitakarítottam az olajteknőt, majd ezt is lepucoltam, és erre is a már említett szerelőpasztát tettem, majd bőrösödés után felszereltem a helyére ezt is. Nekem úgy tanították anno, hogy érdemes megvárni ezekkel egy kicsit ezt a már említett bőrösödést, mert akkor kisebb az esélye annak, hogy a felszerelés következtében rögtön kinyomódik az illesztési felület alól, valamint arra is tanítottak hogy első ütemben csak kapassam fel és kicsit húzzam meg a csavarokat, majd vagy fél órával később húzzam le a kellő mértékben így van esélye valóban tömítenie is a masszának. ;)
Szépen visszaszereltem mindent a helyére, majd felöntöttem motorolajjal a blokkot, ezúttal Valvoline 10W-40 Maxlife került bele, tekintettel arra hogy 209000 km-nél tart a motor, valamint mert kíváncsi típus vagyok és ilyen még nem volt benne, valamint mert nálunk ez is beszerezhető a sok más olaj mellett a VDF-KER-ben. Olajszűrűvel sem voltam gondban, hiszen mint sok más típushoz, ehhez is polcon tartjuk az olajszűrőket SP940 és persze a levegőszűrőket MD9268 is.
Km óra állása: 209000
Motorolaj: Valvoline Maxlife 10W-40
Olajszűrő: ALCO Filters SP-940
Levegőszűrő: ALCO Filters MD-9268


Ja és persze megleptem magam egy kulcskészlettel, mert jó áron volt, ráadásul mindig jól jön egy jó szerszám-, kulcskészlet