Szezon előtti átnézés - Olajcsere

 Kicsit sikerült sajnos túlszaladni ezúttal ismét az elképzelt és tervezett olajcsere perióduson, de ez most sajnos megint így alakult. :(
Készültem már rá egy ideje, de sajnos valahogy mindig úgy jött össze a dolog, hogy ez elhalasztódott egyéb okok és munkák miatt.
Meg volt már minden szükséges hozzávaló az olajcseréhez, viszont Laci barátommal úgy határoztunk, hogy rászánunk egy délutánt a témára, s egyúttal átnézzük a fékeket is az autón, hiszen jön a nyári szezon, a jövés-menés nagyobb ilyenkor, így nem baj az ha tudjuk mire lehet számítani.
 Szombaton így is lett, rászántuk az időt, valamint magunkat is és nekiláttunk. Az olajcsere hamar megvolt, míg az utolsó csepp is lecsepegett, addig kicserélgettük a levegő valamint a pollenszűrőt, majd megkapta az új "nedűt" a motorka. Hosszas tanakodás után ezúttal az ENEOS Premium 10w-40 motorolajra esett a választás, szűrők terén megmaradtam a már megszokottnál.
 Az olajcsere után jött a fékek átnézegetése. Az elejénél kezdtük a dolgot, mert egy ideje fékezésnél megjelent már az úgynevezett "jelző" hang, amit azonban elég korainak éreztem. Hamar szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a legutóbb beszerelt fékpofák rezgő fülei valahogy hosszabbak a megszokottnál, s még félig sem elkopott állapotnál már jeleznek. Bár megvolt ugyan az új szett, valamint tudom hogy a féken sem szokás spórolni, azért valahogy úgy voltam vele, hogy a félig sem elkopott betéteket még nem venném ki s dobnám el ha nem muszáj, inkább polcra teszem az újakat s legközelebbi alkalommal még a műszaki vizsga előtt kicserélem őket egy kalap alatt a tárcsák szabályoztatásával. Így visszapakolgattuk őket, s lekaptuk a hátsó fékdobokat. Ezekkel egy kicsit mindig meggyűlik a bajom, legutóbbi alkalommal pl két csapágycsere is társult a fékpofák cseréjéhez, ugyanis megfelelő célszerszám és időhiányában félig a kocsi alá fekve csak lerugdosni tudtam a kerékkel együtt a fékdobokat miután a tengelycsonkanyákat levettem, aminek következtében a csapágyak sajnos összetörtek. :( Hiába a kocogtatás, kopácsolás, feszegetés, stb. egyszerűen annyira megfeszül a fékpofa a fékdobban még akkor is ha csak pár század milliméternyi a válla a fékdobnak, hogy egyszerűen nem enged. :(
Ezúttal kicsit több türelmet szántunk a dolognak, de főleg Laci, s így nem kellett cserélni a csapágyakat (köszönet érte ;) ), mert én már megoldottam volna ezúttal is :D Viszont a hátsó fékekkel s úgy jártunk, hogy abszolút nem volt indokolt a csere, inkább csak a tisztogatása, valamint egy kicsit a felületek megcsiszolása, és az önbeállítók kis mértékben történő visszaállítása (ez utóbbi csak amiatt, hogy a felszerelés is görsülékenyebben menjen, s ne legyen vele kínlódás. A fékdobok csere érettek lesznek azonban az biztos, mert már határon vannak a falvastagság tekintetében, tehát majd ez lesz az ami szintén egy kisebb beruházást igényel ugyanis darabáron valahol 15-25.000 Ft körül mozognak.

Motorolaj:  ENEOS Premium 10w-40
Olajszűrő:   Armafilt
Levegőszűrő:  Japan Parts
Pollenszűrő:   Japan Parts
Km-óra állása:  237411
Olajcsere szett

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!