2011.03.15. Kedd

Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy megszűnt a parkolási lehetőségem az eddigi zárt, őrzött, fedett, megszokott helyen.
Kb ekkor kezdtünk el számolgatni Janival, hogy elvileg ahol elfér 2 autó, ott bizony el kell férnie 3 autónak is, kisebb variálással. ;)
Így amint időnk engedte, és össze tudtunk egyeztetni, neki ugrottunk kicsit pakolászni a garázsban, megválni azoktól a cuccoktól, amire semmi szükség, csak a helyet foglalják, hogy minél több helyet szabadíthassunk fel. Nem kis szívás árán, de sikerült, szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, hideg sem volt, esni sem esett, kedvünk is jó volt. Vártuk már ezt a fajta időjárást, ilyenkor mindenhez jobban van kedve az embernek. ;)
Szerencsére sikerrel jártunk, 3 autó bent van a garázsban, így nem kell a szélsőséges időtől félteni egyiket sem. De az már biztos, hogy kényelmi szempontok miatt, kicsit ki fogjuk rúgni a garázs oldalát, és megnövelni, hogy egyszerűbb legyen a közlekedés.

A szabadon maradt részekre keresünk 1,5-2 Babettát, mert kb az még befér. ;) :) :D : o)
3 3 3 3

Kommentek

Marczin János

Bent vannak ,vagy bent vannak ?!
Gond egy szál sem . :) :) :)
Viszont ha bõvítünk ,akkor azt mihamarabb kellene ...
Mert aztán megint kitáncolunk minden növényzetet . :O

Ilyet gondoltam mögé ,a füves rész felõl - védelemként :
http://www.csodasoveny.hu/?gclid=CKzrtc6U0KcCFQsJ3wod40wYCg
25 tõ elég lenne ,de ezt is csak április elejéig lehet ültetni .
Vagy csak októberben . :O

baz

Csinik igy egyutt! :) :)

Miszory Béla

Ki tervezte a garázst?? Mert az enyémbe csak egy samurai fér be..:( Meg max még 2 simson... :)

baz #50027:
És mennyi szín így együtt....!!! :D :D :D :D :D :D

Marczin Róbert

Marczin János #50022:
Bent vannak. :D ;) :D
De nekem ilyen kalapos csávó ne álljon ott feszt, mert lebaszok neki egyet. :D > ;) :D
Növényeket meg majd becsapjuk, és Július közepén tavasziasan öltözünk a kedvükért. Mire rájönnek, hogy nem tavasz van, hanem nyár közepe, már bokrosodnak is... :D : o) :D

Marczin Róbert

baz #50027:
Jaja. Még azt mondom, hogy beállni sem olyan vészes, egészen addig, míg az Andiéra fel nem kerülnek a lökösök, mert az +9;+9 cm. :D ;)
Tehát ha egy 40-50 cm-t tudunk rajta növelni, az már bõven elég mindenre, és ígérem nem lesz olyan, hogy miután elkészült egy IFA-t veszek... :D ;)

Marczin Róbert

Miszory Béla #50029:
Nem a tervekkel volt itt sem a gond.... :D > ;) :D ;)
A Simson az gagyi, a Babetta 207-es most a menõ itt Keleten. ;) :D
Amúgy én vagyok a lökött, mert ugye eleinte csak egy tetõt szerettem volna, hogy ne verje a jég. Utána lettek falak, tolóajtó, világítás, polcozás, betonozás, szigetelés, stb... mert soha semmi nem elég. :O

Marczin János

Marczin Róbert #50033:
Nem értettem a kalapos csávót ,de nagy nehezen leesett ...
: o) : o) : o)
Amúgy meg csak arra írtam a növényzetet ,hogy így is faszolok eleget ,ne fokozzuk ha nem muszáj ! ;) :)

Marczin János

Marczin Róbert #50035:
Nyilván Te vagy a lökött ! Vitatta ezt valaki ?!
> ;) : o) ;) :)

baz

Marczin Róbert #50034:
Van az 11 is! > ;) > ;) > ;)

Marczin Róbert #50035:
köcsöööög!!!!!!!! > ;) :) :D

Marczin Róbert

baz #50040:
Inkább azt mondd, hogy mikor jössz, és oldod meg a problémát, mert addig nem kapom ki a futómûveket akkor. ;)

baz

Marczin Róbert #50041:
Marcius 25 -tol barmi jo!
Jani Neked?
Ha hetvege akkor Eme is tud jonni, esetleg Turbó?
Az a baj, hogy egyik kutya sem kedvelné!

Marczin János

baz #50045:
Én úgy veszek ki szabit ,ahogy Ti megbeszélitek - már ha tudok róla legalább 3-4 nappal elõtte .
Elsõsorban rajtad múlik ,mi meg majd alkalmazkodunk ...
;) :) :)

baz

Marczin János #50049:
Nekem a leirtak mar jok! Innentol inakbb en alkalmazkodnek ha nem baj! Kevés munkám van, így barmit át tudok szervezni! :)

norberto

Tök jó! :)
Sok a hely. :)

Marczin Róbert

baz #50045:
Emesével egyik kutyámnak sincs semmi baja, nem értem miért írod ezt, de egy kicsit fáj. :(
:D > ;) :D
;)

baz

Marczin Róbert #50059:
Tettszik hogy ratapintottál a lényegre!!! > ;) > ;) > ;) D)D)

Marczin János

baz #50065:
Nem olyan Õ !
Nem szokott másnak a lényegére tapintgatni ... : o) ;)

baz #50050:
A 26-27-i hétvége jó lehet - még idõjárásilag is . ;) :)
Majd megdumáljuk ,mert akkor csak Robin múlik . :)

Marczin Róbert

Marczin János #50066:
baz #50065:
26-27 elvileg jó, mert ha minden igaz ezen a hétvégén dolgozom, a következõ viszont szabad.
Ellenben az azt követõ hétvégén már Eger Rally, amikor tuti nem leszek itthon. ;)

raver

ügyesek vagytok, de szerintem elfér bõven a 2 Babetta is , legfeljebb széjjelszedve :D .

KeMa

A Babetta nem a ti méretetek, inkább Romet Pony, az a garázsban is jobban elfér :) .

raver

KeMa #50090:
Az az igen pici motor?

Marczin János

raver #50116:
http://retronom.hu/files/images/IM001849.preview.JPG
:)

raver

Marczin János #50117:
Erre gondoltam :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!