2010.03.04. Csütörtök

Először is köszönet Szőrnek, és Gyulának!

Gyulának az információért, Szőrnek a hatékonyságáért, s mert értem baszott el értékes perceket az életéből. ;)
Igazából ez nem egy napjaink béli dolog, mert először akkor merült fel, amikor szóba került a lökhárító csere, s amikor a króm mellett kezdtem dönteni. Ugyanis tartót nem egyszerű keríteni hozzá, az összes környékbeli bontót, ismerőst feltelefonáltam, senkinek sem volt. S mert ráadásul még sürgős is volt, az még inkább megnehezítette a dolgot.
Ekkor láttam, hogy egy Pécsi boltban tartanak még olyan dolgokat, amik jól jöhetnek, így csörgettem Gyulát, hogy neki mi a véleménye, életképes-e szerinte az ötlet, elképzelés, hogy onnan szerezzek be lökhárító tartó vasakat, s hogy mennyiben különbözhet az 500-as tartója, a 650-estől. Ekkor tudtam meg, hogy neki is ilyenje van már, és szerinte szebb, mert nem tart el annyira a kasznitól, mint a gyári.
Az ő tanácsára csörgettem meg Szőrt, hogy nézzen már nekem ilyet lehetőség szerint, és ha megoldható, akkor vásárlást követően postázza már el nekem, én meg azonnal utalok részére. A boltban azonban kiderült, hogy valami minimális, 1500.- Ft-os összegért utánvéttel tudják postázni az üzletből, így nem kell Szőrnek fáradnia ezzel.
A vicces az volt, hogy ez Február 11-e volt, csütörtök, amikor is már ezerrel a péntekre készültünk, a Téli találkozós indulásra, és lökhárító még nem volt az autón. Így Plósz kollégától kölcsönkértem a krómlökhárító tartó vasait, mert 2 db-ja volt neki, így előre meg lett oldva, már csak a hátsóval voltunk gondban, mivel senkinek sem volt ilyenje. Ekkor jött az isteni ötlet, hogy tartó is, meg krómos is, meg legyen is, nincs más mint a porszívó cső!!! :D És az a vicces, hogy miután le lett vágva, fel lett szerelve, rá kellett jönnöm, hogy kajakra jobban néz ki, mint a gyári szögletes kivitel. :) Ezt többen meg is jegyezték a találkozós hétvége alkalmával is. :)
A lényeg, amin meg is lepődtem, miután késő estig barkácsoltam a kis kékséget hogy másnap autózhassunk vele, az az volt hogy pénteken reggel 3/4 8-ra itt volt a csomag a Pécsi autósbolttól benne a megrendelt cuccokkal.
Le a kalappal előttük, hogy ennyire ügyesek, gyorsak, hatékonyak, megbízhatóak. Kevés ilyen céget tudok manapság. Gondosan be volt minden csomagolva a csomagban, hogy még véletlenül se sérüljenek az alkatrészek, egyszerűen tökéletesek voltak. De pénteken reggel 8-kor már nem akartam nekiállni megint szerelni, így egyenlőre jegeltem a dolgot.
Köszönöm még egyszer mindenkinek a közreműködést;
  • Janyboynak a szervizt
  • Somának a szervizt
  • Plósz Gyuszinak az alkatrész lehetőséget
  • Gyulának az információt
  • Szőrnek a közreműködést
  • Bodáéknak a gyors postázást
  • Jó anyámnak hogy a világra hozott
;)
Jöjjenek a képek a rendelt alkatrészekről.
Krómlökhárítós befutó Krómlökhárítós befutó Krómlökhárítós befutó Krómlökhárítós harcsabajszos... :) A csomag tartalma A csomag tartalma A csomag tartalma A csomag tartalma A csomag tartalma Lökhárító tartó Lökhárító tartó Lökhárító tartó Lökhárító tartó Lökhárító tartó alá gumi Jelenlegi hátsó lökös tartók Jelenlegi hátsó lökös tartók Jelenlegi hátsó lökös tartók Jelenlegi hátsó lökös tartók Számla Gyuszikának

Kommentek

viandr

Na, gratula, kurva jól néz így ki! D:
Tudtam én, hogy a króm lesz a nyerõ, nem a mûanyag lökös :D
Arról van képed, hogy nézett ki a porszívó csõbõl hempeszkált lökhárító tartóvas? :P :D

Marczin Róbert

viandr #42033:
Köszönöm. ;)
Még nincsen, de majd délután megpróbálok készíteni róla, vagy megkérem a bátyókámat, hogy csináljon róla, mert lecserélve még nem lett a tartó vas.
Majd megy még rá egy pár ködlámpa, de a 4 szerintem már sok lenne rá, elveszítené a jellegét, nem mellesleg letépné a lökhárítót, ha akkora menne rá, amekkorát én szeretnék. :D > ;) :D

Laceeee

Én is 500-ashoz való tartókat vettem a Bodáéknál, sokkal jobban is néz ki és szebben áll vele a lökhárító mint a gyári polski tartókkal.
Egyébként nekem így króm lökössel is ugyanúgy tetszik az autó mint a rozsdamentes mászókával :)

Marczin János

Marczin Róbert #42034:
viandr #42033:
Most jöttem haza ,máris kattintok képet ... :)

Marczin János

No, ehun vannak ... :D
http://picasaweb.google.hu/Janyboy72/Lokostarto?feat=directlink

Marczin Róbert

Laceeee #42041:
Jaja, kb ezen a véleményen vagyok én is bár még nem volt alkalmam felszerelni õket.

Marczin János #42042:
Marczin János #42043:
Köszike! letöltöm, és feltolom õket ide. ;)

Marczin János

Marczin Róbert #42044:
Megfelelnek ? ;)

Marczin Róbert

Marczin János #42045:
Nekem igen, de Viandr volt rá kíváncsi fõként. :D :D :D :D :D ;)

viandr

Marczin Róbert #42034:
Ködlámpa:
Továbbra is azt mondom, hogy ezzel nézne ki überbrutálul, + fehér indexbúrák :D :D :D
http://garageblog.net/image.php?image=34299&width=580

Marczin János #42042:
Marczin János #42043:
Marczin Róbert #42046:
Köszi a képeket, megfelelnek :D
Hát, öregem, nem vagy semmi :D
Szerintem üt, mint a csirkeszar ezekkel a króm porszívó tartóvasakkal :D Jó áramvonalas, gyorsuláskor jól jön :D :D

Plósz Gyula

és összesen mennyit fizetél?
kajak rendelek én is ilyet .

Marczin Róbert

viandr #42047:
Nekem is valami ilyen 4-es befutó volt a tervem, de ezekbõl ha mind 180-as, hogy mutasson is, az nem fér el a homloklemeztõl, csak ha elõrébb teszem õket, mint a lökhárító van, ráadásul a 4 db együtt már erõsen súlyos, és erõsen csavarná is a két ponton rögzített lökhárítót. Szóval nem tudom. :(

Plósz Gyula #42048:
Összesen vagy 50.000.-et azon a hétvégén. De miért fontos ez? :D Tudod akkor volt a találkozó is. ;) Valami 9.000.-et összesen. De ha rendelsz, akkor majd szólj már elõtte, mert:
1. akkor én veszek mást inkább :D :D :D :D :D :D :D
2. volt amit elfelejtettem, és esetleg jól jönne a csomagodban. ;) Mindjárt töltök fel képet a számláról.

viandr

Marczin Róbert #42049:
Jogos... Pedig dizájnra odabaszna ;)

Marczin Róbert

viandr #42051:
Jaja, szerintem is odabaszna, azzal nem is lenne gond, csak a súlytól, meg a sérülékenységétõl is félek, mert akkor már olyan lámpákat tennék fel, amiknek van is értelmük. ;) De vagy 30.000-40.000.- et nem szívesen biggyesztek ki a lökhárító elé 10 cm-rel. :D :D :D :D
Majd lesz valami egyszer, addig alszom rá sokat. ;)

obrotka gyula

Vaterán néha vannak kurva szép állapotú Hella ködlámpák. Jó nagyok és kerekek is. 10 körül mennek párban.

Marczin Róbert

obrotka gyula #42060:
Dobnál nekem linket?
Az említett kategóriát keresném, bár inkább új párti vagyok, de majd leírom privátban a típust, hátha azt nem lopják el innen. ;)

KG

És a csavarokat meg sem említed? :) :) :) :) :) :) :) :) :) :) :)

Marczin Róbert

KG #42084:
Aztapicsa!!!!!
Igazad van, errõl sajnos megfeledkeztem, hogy kaptam tõled csavarokat is. :D :D :D :D :D Igaz nem kimondottan lökhárítóhoz valók, de asszem így lett az állás 1:1, miután én anno utaltam a kérésedre egy 20-ast a közdarabért... :D :D :D :D :D :D :D
Akkor azért megnéztem volna az arcod. ;)

KeMa

Marczin Róbert #42102: nem mondod, hogy 20Ft-ot képes voltál utalni? :D :D :D

Plósz Gyula

KeMa #42104:
szerintem 100% ;) :D

Marczin Róbert

KeMa #42104:
A történet kb az volt, hogy csörrent a telefonom, KG szólt, hogy készül a közdarab, konkrét árat nem tudnak egyenlõre, de utaljak egy 20-ast, abból tuti ki fog jönni. ;) Ekkor jött az isteni szikra, lementünk a postára, és közöltem a hölggyel az ablak mögött, hogy erre a címre szeretnék utalni 20Ft-ot. Erre közölte, hogy az utalás 100Ft ellenében történik. Mondtam neki, hogy nem gond, és betettem 120Ft-ot az ablakon. még vagy kb 10-szer elmondták hogy ez nekem nem fogja megérni, meg bla-bla, mondtam neki, hogy ne azzal foglalkozzon, itt az összeg, itt az utalási díja is, akkor lesz szíves nem kínlódni velem, hanem utalni. :)
Persze közben pesti ismerõssel le volt fixálva, hogy majd visz KG-nak 20.000.-et.
Majd csörög a telefon, és kicsit makogva közli KG, hogy valami gebasz lehet, mert a postás hozott ugyan pénzt, de csak egy 20-ast. Mondtam neki okés, akkor ezek szerint megkaptad a kért összeget. (Síri csend, nem érti mi van...) Picit rá kellett vezetni, hogy egy 20-ast kért, na ekkor elkezdett röhögni, hogy hogy a picsába lehetek ennyire idióta, mert csóri faterja meg tartotta a markát a postásnak, hogy leszurkolja a pénzt, s nem kapott csak 20Ft-ot. :D :D :D :D Jobb lett volna, hogy ha személyesen õ kapja meg, de így sem volt rossz. Sõt a postás arcát is megnéztem volna szívesen, mikor 20Ft-ért kellett besétálnia, meg felsétálnia házhoz. :D :D :D :D :D :D :D :D :D
Szóval jó kis sztori volt, de volt még egy pár oda-vissza. ;) :)

Plósz Gyula #42105:
Te sem ismerted a sztorit? ;) :)

KeMa

Marczin Róbert #42112: Aztaq.... :D :D :D Ti sem vagytok normálisak... de ezt eddig is tudtam :D :D :D

Marczin János

Marczin Róbert #42112:
Könyv kiadásán nem gondolkoztál még ? Ami összefoglalná a hülyeségeiteket ... :D :D

Marczin Róbert

KeMa #42113:
Ez annyira adta magát, hogy kár lett volna kihagyni. ;)

Marczin János #42118:
De, de... csak ez egy vége láthatatlan sorozat lenne attól tartok. :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Plósz Gyula

Marczin Róbert #42112:
ettõl szebben nem is lehetett volna ;) :D

Marczin Róbert

Plósz Gyula #42126:
Kecskék???
:D :D :D :D :D :D :D

Plósz Gyula

Marczin Róbert #42127:
csinálok már videot én is vezetés közbe mint te ;) :D

Kopányi Sándor

Plósz Gyula #42133:
Nem is lenne hülyeség enkem konkrétam nagyon érdekelne is a dolog!!!! Mivel jársz? Villanyozol?

Marczin Róbert

Plósz Gyula #42133:
Úgy is van egy ismerõsöm, aki sex-shopban dolgozik, szerintem tudná fél áron nyomni az általad készített videókat. :D :D :D :D :D :D :D :D

Marczin Róbert

Plósz Gyula #42133:
Kell kamera?

Plósz Gyula

Kopányi Sándor #42135:
inkább dizel,de néha villany is.
Marczin Róbert #42137:
komoly?

Plósz Gyula

Marczin Róbert #42136:
mondjuk ez is elgondolkodtató,ha jo pénz van benne :D :D :D

Kopányi Sándor

Plósz Gyula #42140:
Típus?

Marczin Róbert

Plósz Gyula #42140:
Egy kicsi, ütésállót oda tudok neked adni, ha szeretnéd megörökíteni egy utadat. Sokat ne várj tõle, olyan mint ami a youtube-on van fent, azt a minõséget tudja produkálni egy 2 Gigás kártyára kb 1 órát, két ceruza elem-akksival.
Ha érdekel, szólsz, de két szemed rá. ;)

Plósz Gyula #42141:
Ehhez viszont, egy jobb minõségû Panasonic-ot ajánlanék egy 3ccd-s rendszerrel mindenképp, lehetõség szerint már 16:9-es szabvánnyal 1280*720-as felbontással minimum. ;) :)

Plósz Gyula

Kopányi Sándor #42142:
M41-2100,M41-2300,M62-100,M62-300, M47,BZ, V43,V63,V46,ezekre van tipusvizsgám :)
Marczin Róbert #42143:
elég az ,majd csörgök,hogy mikor kéne,és köszi,vigyázok rá.
felrakom az ütközõre és kész :D :D

Marczin Róbert

Plósz Gyula #42145:
Ahogy érzed tesó. ;) Bátraké a szerencse. ;) :)

Kopányi Sándor

pécs-bp felejtõs? ezen a vonalon lakom :D

Plósz Gyula

Kopányi Sándor #42161:
pestre se járok igazán,inkább csak itt a megyébe mászkálok.

Marczin Róbert

Plósz Gyula #42163:
Miután eltévedtél, örülj hogy oda is engednek... :D > ;) ;)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!