2010.01.28. Csütörtök

 Lezárult, véget ért egy korszak sajnos a kisautó, s az én életemben is a kis országunkban végbe ment szigorítások miatt.
 Közel 8 év elteltével lekerültek a mai nappal az egyedi rozsdamentes lökhárítók, mások által csak gallytörőnek nevezettek. Ez az út szélén "majd én megmondom, hogy a te autód nem felel meg műszakilag, és bevonom az engedélyét" dolog annyira nem jön be, így változtatnom kell.  Főleg annak függvényében, hogy múlthét hétfőn előhoztam a garázsból, azzal mentem éjjel dolgozni, (hát persze hogy megcsúszott egy pár helyen, de biztosan csak amiatt, mert el vagyok szokva a hátsókerekes autótól... :D ) kicsit megjárattam, kicsit élvezkődtem, kicsit meg-meg kínáltam, kicsit alázgattunk, meg láttam egy kemény arcot az egyik kereszteződésben ahol egymással szemben álltunk, először csak az tünt fel, hogy két bazi nagy kagyló van a kocsiban ami majdnem összeér, s csak később vettem észre, hogy amiben a kagylók voltak, nem volt más mint egy Moskvich. :) Kő kemény volt az összhatás, és csak vigyorogtunk egymásnak, meg integettünk, mikor elindultunk, elhaladtunk egymás mellett. :)
A lényeg hogy hazafelé elég árgus szemű pillantásoknak voltunk kitéve a kisautóval, a rendőrök által egyszer csak ártatlan mellettük elhaladás közben, másodszor meg mikor a Hideg-soron terelgettem felfelé, az utolsó kanyarnál éreztem, hogy nem kellene elrúgni teljesen a taknyos aszfalton, s így jártam jól, mert a kanyar kijárati ívén már jöttek szemből a rend éber őrei, s erőteljes lassításba kezdtek, amit végig követtem a visszapillantóból, amíg el nem tűntek a bukkanó miatt. Akkor jött a vissza2, és üveg hangon a házak közé lavírozás.
Régóta törtem már a fejem ezen a cserén, csak nagyon a szívemhez nőttek ezek az egyedi lökhárítók. Ugyanakkor azzal is szembesülnöm kell, hogy ez az ami a szemét kiszúrja minden embernek, és rendőrnek, az össze többi viszont be van jegyezve a forgalmiba így abba nem tudnak belekötni. Ezek a rácsok viszont sarkallatos pontjai sajnos a dolognak, mivel nem gyáriak. S bár nem szélesebbek a gyáriaktól, sőt a rögzítési pontjuk is megegyezik szándékosan nem az alvázra lettek rögzítve, mint a gallytörők, mégis sebezhető a dolog annak ellenére, hogy 8 éven át így ment vizsgára még az NKH-hoz is. Nem akartam támadási felületet hagyni számukra, ha már egyszer minden rendben van vele.
Fáj a szívem, nem kicsit, de sajnos ez van. :(:(:(:(
Ugyanakkor nem tudok választani sem, hogy melyik lenne az, ami jól mutatna a kocsin. A króm, a kis műanyag, vagy a Bis lökhárító.
:(
Ebben kérnék egy kis segítséget tőletek, amolyan hsz-beli szavazással, betű megjelöléssel ha megoldható, hogy melyik az ami jól mutat rajta.
[flash=http://www.youtube.com/v/PjUxyIdBbLw&hl=en_US&fs=1&]
Ezer köszönet Janyboynak, Plósz kollégának, és Imi barátjának, akik nagy segítségemre voltak az installációk során.
;)
Melyiket a sok közül? :( Króm első lökhárítóval Króm hátsó lökhárító Kis műanyag első lökhárító Kis műanyag hátsó lökhárító Bis első lökhárító Bis hátsó lökhárító

Kommentek

Tibee

Szerintem a BIS az nem az igazi, viszont a króm és a kis mûanyag azok nem rosszak. De a kettõ közül meg inkább a króm.
A "gallytörõket" pedig sajnálom. :(:( Innentõl szobadíszként fognak üzemelni? :)

Marczin Róbert

Tibee #41066:
Nem fûzök még kommentárt hozzá, hogy ne befolyásoljam mások véleményét (ha lesz), de mondjuk 5 nap múlva, vagy privátban megírom.

Marczin János

Részemrõl B - egyértelmûen !
Megmutattam Marcinak is ,hogy vajon õ mit reagál ?!
Vacilált az A és B közt ,ugyanúgy mint én amikor még csak beszélgettünk a dologról . Aztán a B-nél maradt .
Úgyhogy a családom férfitagjai a B jelû lököst választották .

Ata

:(
Télen nagy fekete, nyáron fényes. :D
.
.
.
Na most megnéztem a képeket is... inkább csak króm, esetleg néha nagy fekete. :D

Marczin Róbert

Ata #41070:
Látom dolgozol.... :D :D :D :D :D :D

Marczin János #41069:
:)

THONY

De mért pont most döntöttél úgy hogy leszeded, ha ilyen régóta van rajta akkor maradjon csak a régi! Attól a te autód, és attól felejthetetlen hogy azok rajta vannak, úgy egyedi úgy szép:( Nem lehet valami engedélyt vagy akármit csinálni ami a rend éber õreinél kimagyarázható? Nekem csak a régi az igazi! Gondold meg, hiányozni fog!!

Marczin Róbert

THONY #41072:
Nekem is, de egyenlõre sajnos nem tudok rá hivatalos elfogadható megoldást. :(

Marczin János

Tovább megyek !
Családom hölgytagjai is a B-re szavaznak ,beleértve az öreglányt is . :D
Azért magunk közt szólva az befolyásolható tényezõ lehet ,hogy melyik lökösbõl - milyet lehetne kihozni ill. kialakítani ... Ha innen közelítem a dolgokat ,akkor esetleg lehet a C.
De így ahogy most a képeken látszanak mi egyhangúan a B-re voksolunk ! ;)

Marczin Róbert

Marczin János #41074:
Te! Az utcáról nem hívtál még be embereket, hogy mi a véleményük??? :D :D :D :D :D ;)
De persze köszi nekik is , meg mindenkinek aki véleményt alkot, mivel ezek alapján fog eldõlni a kérdés.

obrotka gyula

Régen nem is volt NKH. :)

Marczin Róbert

obrotka gyula #41076:
Hallod.... annyira örülök, hogy tt is, meg Skype-on is beszélhetek veled, de komolyan. Akkora segítség vagy számomra, hogy csak na... :D > ;) :D : o)

obrotka gyula

obrotka gyula #41076:
Jóvanna.
Akkor B és A.
A sorrend is számít.

Plósz Gyula

Bis lökös!!!
szerintem,de átmegyek a cigánytelepre és megkérdezek egy pár srácot,ha már lehet utcáról hivni be embereket.
króm az szar rajta nagyon,pedig kezdettõl azt mondtam hogy az lesz az igaz, a kicsi meg nem adja és kész.
ha esetleg mégis az lesz rajta akkor bosszut állok ,mert nem azért fagyoskodtunk :D :D :D

Marczin Róbert

Plósz Gyula #41079:
:D :D :D :D Te állat. :D :D :D :D

Plósz Gyula

jah és két nagy baszott kör ködlámpával ami ki van merevitve ;) :D

Marczin Róbert

Plósz Gyula #41081:
De az nem megy a cápauszony antennámhoz majd. :O
:D > ;) :D

Dave07

A "C" valamiért nem tetszik rajta, de a "B" igen, számomra érthetetlen módon, pedig én is most dobtam le õket az autóról... :D De a tieden szépen mutatnak.

Marczin János

Marczin Róbert #41075:
Az utcáról nem ,de mindjárt indítok egy klubot az iWiW-en . > ;) :D :D : o) ;)

Horváth András

A negyedik képen szereplõ fehér kutyát tenném elõre, a feketét meg hátra. : o) :D : o) :D : o)

Amúgy a tiéd az egyetlen nem gyári lökhárító, ami minden feltétel nélkül tetszik nekem! Nagyon sajnálni fogom, ha nem lesz az autódon. Igazi Robi unikum.:(

"C" kizárva!
"B" megoldás akkor tetszene nekem teljesen, ha tolató és ködlámpa nélkül láthatnám az autódon. (Kisrendszámmal meg abszolút gyõztes. ;) :) )
"A" is simán jó, polírozott aluméniumokhoz passzolna.

Szóval alapból "B - átalakítással", aztán "B", aztán "A". :)

De ha lehet, tartsd meg a "gyári Robi" lökhárítókat. :) :) :)

Csacsa

A....de inkább a régi :)

obrotka gyula

Szerintem meg kurva csúnya ez a kocsi mindenhogyan. :) :) :) :) :) :)

Marczin Róbert

Horváth András #41087:
Robi Unikum, ez jóóóóóóóó. ;)
Én is így érzem a dolgot sajnos. 8 év, az 8 év. :O :(

Marczin Róbert

obrotka gyula #41091:
Köszi. nincs egy Ladád esetleg? Mert az eszed neked is meg van már hozzá és itt nem Janyra gondolok... ;) :) :D :c) : o) > ;)

Soma22

jobb képet kaptunk volna ha a nyári papucsokkal fotózod le õket, de:
elöl szerintem állat lesz a króm, hátra meg bis-t tennék. és ez most nem vicc volt :)

Marczin Róbert

Soma22 #41096:
Hát ilyet biztosan nem fogok csinálni, tehát egységes lesz elõl hátul.

bexxter

A - króm, az hasonlít a legjobban a régi dizájnra.

Marczin Róbert

bexxter #41098:
ez is egy érv, ellenben elõl annyira nem adja (bár azt írtam, hogy nem fogok állást foglalni közben de ez most kikívánkozott.)
:( :)
Minden esetre köszi neked is.

Karki

Az elsõ rendszám hogy lesz elõre fogatva az egyes lökösöknél? Mert szerintem az összképet nagyban befolyásolhatja.

Meg a totál szembõl fotózás sem biztos, hogy kiadja az autó teljes összképét...

Jelen pillanatban nálam a kismûanyag lökös a befutó, de egy-két átlóban ellõtt fotó lehet, hogy a króm malmára hajtaná a vizet.

KeMa

Nekem a B a nagyon begyere a kocsidon. Bár a mászóka mutat a legjobban vele, de a kérdés ugye most nem ez volt :)

THONY

Marczin Róbert #41073:
De eddig sem volt vele baj és megoldottad most mért íly hirtelen a váltás?:( Én nem tudom máshogy elképzelni:(

Grosso

Sajnálatos dolog a csere, de ésszerû.
Véleményem szerint króm, tehát az A, nekem úgy bejön, hát még nyári papucs alá meg csüccs, oszt jó is ;)

Buszos Petya

Króm, oszt kész. Bár lehet, hogy színre fújva a BIS se mutatna rosszul. Annyit azért mindenképp javasolnék, hogy ha esetleg a BIS löksi nyerne a szavazáson, hogy inkább gyári tartókkal tedd fel az elsõt is. Ha ez a két sukár fiatalember tarja, az oké, hogy egyedi, de nagyobb sebességnél nem praktikus. :D :D :D

Bazs

Szerintem az A. illik mind két oldalon. aztán a B szép feketén.a C nem illik rá szerintem

Egér

A Lovag és a Lovagina ( nem ló vagina ) :D is a B-re szavazódik.

CsuTee

Én nagyon BIS párti vagyok, de ebben az esetben én a Krómra szavazok. Ez adja vissza leg inkább azt a kinézetet amilyen volt, és szerintem úgy volt a legszebb ahogy volt ;)
Sajnálom hogy lekerülnek a gallytörõk:(

baz

Szia Robicicca!
Reszemrol a komicicca! asszem AAAAAAAAAA!!!!!!!
udv B

A vegen szazalekosan kihozod a vegeredmenyt!
szamold ki melyik hanyat kapott! :) :)

Marczin János

Karki #41101:
Rendszám kérdésben egyetértünk . :) Az még sokat befolyásol ...

Laceeee

Én a D-re és a 69re szavazok! Puszi mindenkinek!
:D :D :D :D :D :D :D

Egyébként A ;)

Marczin János

Laceeee #41118:
te nem számítasz ,mert ha tehetnéd még a homlokodon is króm lökös lenne . > ;) :D :D ;)

Laceeee

Marczin János #41119:
Viszont mióta a kukimat beledugtam a krómozó kádba valami nem mûködik:( :D :D

Marczin Róbert

Laceeee #41121:
Konkrétan? Elbasztad, vagy szétbasztad a kádat??? :D > ;) :D ;)

CsuTee

Marczin Róbert #41122:
Egyszerûen csak csapágy golyókat készített ;) :c) > ;)

obrotka gyula

A két kutyát nézte már valaki?

Marczin Róbert

obrotka gyula #41126:
Hát a Raszta:


Horváth András @ 2010.01.28. 19:44:43

Válasz erre
A negyedik képen szereplõ fehér kutyát tenném elõre, a feketét meg hátra. : o) :D : o) :D : o)

:D

KG

Nem gondoltam volna, hogy ennyire elválaszthatatlan a kocsidtól az a gallytörõ, valóban az a legjobb hozzá. :)
De néha stílust kell váltani, úgyhogy én is letettem a kockákat. :)
A krómlökös jön be a legjobban, de valóban sok függ a kiegészítõktõl. Megpróbálnék a helyedben a rendszámmal, meg ködlámpákkal úgy játszani, hogy aztán jól kiadja.
Aztán ha még mindig hiányzik a gallytörõ, akkor: http://www.chromedesign.hu/
Fel kell fényezni a homlokfalra. :)

Kis lökös nekem gyári színû kocsikon tetszik inkább, Dömién sem jött be régen. BIS lökös furcsán mutat, érdekes. Nem rossz, de azzal valahogy elveszik az erõt sugalló külseje. Aztán legalább az autó nézzen ki úgy, hamár a gazdája ilyen nyíkhaj. :D :D :D :D
Viszont ha BIS lököst rakol föl, akkor egy ilyet is be kéne szerezni hozzá: http://www.motopol.hu/product_info.php?products_id=5463&osCsid=c53f4473f22766806dee8c6f9e366902

Marczin Róbert #41094:
Szegény Koppányi Sanyi. :( :( :( :(

Marczin Róbert

KG #41135:
Asztakettéutánamegtelibebaszottkurvaegetgeci! Ez ütött!!!
:D > ;) :D

KG

Amúgy nincs esély rá, hogy engedélyeztetnéd a gallytörõt?
Egy próbát megérne. Hivatkozni meg lehetne a hûtõ nyílására, hátul meg a hátfal átalakításra.
Sõt alapból mondhatnád a rendõrnek, hogy emiatt kellett új lökhárítót készíteni, és benne volt a tervekben, engedélyezték azt is.

Törölt felhasználó

Króm vagy kis mûanyag. :)

Marczin Róbert

KG #41137:
Rá szeretnék majd kérdezni mindenképp, de szerintem minimum TÜV kellene hozzá a mostani szarakodásokat elnézve. :O :(

Plósz Gyula

kapjátok be akkor is Bis legyen rajta,még ha képen nem adja ki rendesen de akkor is az áll jol rajta :D

Bálint Károly

gallytörõ szép. ha nem maradhat, akkor króm, esetleg felesbe fújt BIS.

Marczin Róbert

Éreztem, hogy nem lesz egyértelmû, és egybehangzó vélemény. :(
Nem egyszerû a helyzet, múlt éjjel is a videót nézegettem kb fél óránként kétszer.
:O

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!