2009.05.13. Szerda

Igaz sokan leírták már, hogy mi zajlott a hétvégén, de mivel mi is ott voltunk, így megírom én is a magam szemszögéből a dolgokat, természetesen röviden. ;)
Az eleje úgy indult, hogy játszottunk a csütörtöki indulás ötletével, ami végül nem valósult meg, így egyeztettünk Hollóval, és Pocokkal, hogy Vecsés felé vesszük pénteken az irányt, s majd együtt autózunk tovább. Természetesen a reggeli indulás sem jött össze, mivel a tervezett 06:00-ás indulásból erősen 08:15-ös indulás lett. Így legalább kitudtam menni a telekre, a Pocoknak odaígért CB-rádióért, s eltudtuk vinni magunkkal, hogy kipróbálhassa.
Autópályán haladtunk Pestig, ahol a kisautó nagyon jól viselkedett, ment ahogyan kellett neki, nem volt vele semmi gond szerencsére. Természetesen kicsit el is tévedtünk ezt követően, mivel a mi GPS-ünkben még nincsen benne az M0-ás elkerülő szakasz, viszont ezen volt érdemes Hollóhoz menni. Lényegében minden stimmelt, csak az irány nem.... De Pocokkal találkoztunk a Fóti úton lévő Mol-nál, s onnan ő vezetett minket, nem a GPS, így eljutottunk Hollóhoz. M0-ás nekem annyira nem jött be, mondhatni nem jött át. ;)
Majd Holló bácsival tovább indultunk immáron 3 autóval Veszprém felé, de már nem az autópályán sajnos, hanem a sima 7-esen. Azért sajnos, mert hogy az út az helyenkén erősen gyenge minőségű sajnos. Valamint a településeken történő áthaladás megköveteli a szigorú 50 km/h-át. Székesfehérváron így is lehet hogy olyanok is lefotóztak, akiknek nem kellett volna, de majd később kiderül. Igazából ez szerintem csak idő kérdése mindenkinél sajnos. Jelen esetben nem esztelen száguldozás volt, hanem forgalommal együtt haladás, viszont vélhetőleg több mint 50-nel, olyan 62 körül lehetett.
Azt elfelejtettem említeni, hogy út közben csatlakozott hozzánk Magnus kolléga is, így Veszprémbe már 4 autóval érkeztünk meg Dömiék sulijához, ahonnan gyorsan indultunk is kajálni. Ami 3-ik nekifutásra jött ugyan csak össze, de a minőség, a hely kárpótolt mindezért. ;)
Innen gyorsan elrongyoltunk a szállásra, Felsőörsre, a Ráski Panzióhoz, ledobáltuk a cuccainkat, szobát foglaltunk gyorsan, majd vissza autóztunk a Veszprémi Tescohoz, ahova a gyülekező volt megbeszélve. Már sokan várakoztak a parkolóban.
Innen közösen vonultunk Veszprém belvárosába az Óváros térre, ahol az autókat leraktuk, majd egy kis séta következett: megnéztük a történelmi belvárost, a Benedek hegyet, s kisétáltunk a Veszprémi vár végébe is. Ezt követően indultunk vissza a szállásra, immáron közösen, több autóval, elkezdődött a már megszokott csoportos beszélgetés hajnalig, némi iszogatással vegyítve.
Szombaton reggel 1/2 9-kor indultunk Balatonfűzfőre, (itt csatlakoztak kicsit megkésve Bazék is már) a Nitrokémiai Zrt. üzemébe, ahol a műszaki igazgató vezetett minket körbe a föld alatti erőmű termeiben, járataiban, majd a felszínen megnéztük az üzem vasút gyűjteményét, s ezt követően búcsút intettünk az üzemnek, s indultunk Tihanyba ebédelni.
Hát.... mit mondjak... tény hogy volt étel, de sokkal inkább a kilátást fizettük meg az ECHO étteremben. Végül is nem volt gond ezzel sem, jó volt ez így, ahogyan, s elmondhatjuk, hogy jártunk itt is. ;)
Kaja után némi ejtőzés, majd irány Nagyvázsony, vár látogatás. Itt többen inkább a füves parton történő ejtőzést választottuk, némi jégkrémmel vegyítve, majd indultunk vissza Felsőörsre. Baz közben jelezte, hogy Ördög kicsit megint vacakol.
Így még aznap volt egy kis szervíz a szálláson, majd másnap reggel is, akkor már átfogóbb. Az este gyorsan eltelt némi beszélgetéssel, kicsi iszogatással, éjjeli (majdnem vadvízi) békavadászattal, egyeseknek bozótharccal, valamint a fizika törvényeinek küzdelmével mely szerint mégis forog a föld, valamint eléggé gömbölyű is.... :D :D :D :D :D :D :D
Mikor nagyon elfáradtam már Gyula után "engem is felvitt KG a szobámba", ezúton köszönöm neki, s örülök, hogy jó kedve volt, valamint, hogy megélte a reggelt. ;)
Vasárnapi ébredést követően először Bazzal futottam össze olyan 1/2 7 körül a folyosón, majd az előtérben Kg-val, ez utóbbin kicsit meg is lepődtem, de sebaj. Lassan ébredezett mindenki, s lassan készülődött mindenki. Egy-két embert megautóztattunk Bazzal hiszen mindkettőnknek kapóra jött neki a szervíz után, hogy jobb-e, nekem gyújtás állítás után, hogy mennyivel rosszabb... Jelentettem ott is, itt is, hogy sokkal rosszabb lett, így maradunk a megszokott szemre-fülre gyújtás állításnál, s nem hiszünk a stroboszkópnak. Minden esetre köszönöm a lehetőséget Kemának.
Ezt követően szétkaptuk Baz karbiját atomjaira, cseréltünk kettes torok fúvókát is, ami az enyém volt, s pont ugyanúgy viselkedik Baznál is, mint nálam anno. Lép is tőle a gép, de fogyaszt is rendesen. :)
Miután eltöltöttünk még pár órát a szálláson, mi is elköszöntünk a házigazdától, s elindultunk strandolni, ha már egyszer egy köpésre vagyunk a Balatontól. Elhatároztuk akármilyen hideg is lesz a víz, bemegyünk megmártózni. Így is tettünk némi hezitálást követően megáztattuk habtestünket. :) Később csatlakoztak azok is, akik reggel hamarabb elindultak a szállásról, s kb 5-6 óra magasságában indultunk csak el a Balatonról Pestre, OGy-ékkal, KG-ékkal, Baz-ékkal, majd Velencén bevártuk Hollót is, s együtt autóztunk tovább kényelmesen, jó pár megállással, mivel mindenki igen csak készen volt már. :) Kb 1/2 10-körül értünk Pestre, így nem sok kedvem volt hazaautózni éjjel, a Bazéknál aludtunk. Köszönjük a szállást nekik már megint. ;) Valamint a szüleinek, hogy zárt helyen állhatott a kis kékség az éjjel.
Hétfőn 9 óra körül indultunk haza, miután arra keltem, hogy az IKEA-s ágyat sikerült oldal-tetőre tennem Baz-knál, s a TV előtt landolnom... Érdekes egy ébredés volt, az tény. :D :D :D :D :D :D :D
Hulla fáradtan indultunk útnak, mert a hétvége sokat kivett belőlünk is, s 3/4 11-körül csekkoltunk be a cégnél, ahol gyors autócserét követően húztunk haza pihenni. :)
Összességében már megint egy nagyon jó autós-találkozós hétvége van a hátunk mögött, valamint a szívünkben! Köszönjük a szervezést, a Valastyán Brothers-nek, főként a kisebbiknek, aki a nagyobb is egyben. :D :D :D :D :D
Köszi mindenkinek aki ott volt, Cincinéknek a cigiket, Zsoltéknak a sonkát, Bazéknak az autózást, szállást, KG-éknak az állandó jó kedvet, Petyának hogy 4 év után újra köztünk volt, Béci Renijének hogy újra bemutatkozott mert sajnos a memóriám nem a régi már, Ricsinek, hogy éjjel majdnem megmártózott a medencében természetesen akaratán kívül, az italosoknak hogy emeltek a medence vízszintjén, egyszóval mindenkinek aki ott volt!
A kisautó nagyon jól viselkedett az egész hétvégén, minden gond nélkül. Magam sem értem minek akartam a gyújtáson variálni, de valószínűleg csak a kíváncsiság vezérelt. ;) Összességében valahol 800-900 km körül csavartunk bele a hétvégén, de megmondom őszintén, hogy nem számoltam.
:):):):) :):):):) Gyula... :):):):)

Kommentek

KeMa

Érdekes ez a strobis dolog. Kíváncsi vagyok, hány fokkal van arrébb a dolog. Durva, hogy jóóóvala jeleknél távolabb.. Egy foggal arrébb van rakva biztos a vezérlés, hogy harapósabb legyen :D :D :D :D

Gondolkodtam még a dolog, hogy lehet rossz gyertyakábelre tettük az érzékelõt. De akkor viszont nem ennyivel kellett volna arrébb lennie, hanem 90 fokkal. Érdekes. Réka kocsján is rosszabb lett a gyujtás, ott is körülbelül 20 fokkal volt arrébb, mint a tiéden. Pocok kocsiján, Balázsén, DJ Huboén, Buszos Petyáén mind-mind jó volt. Biztos a tuning miatt van más helyen. Vagy nemtudom, tényleg. Viszont szúrja az oldalamat.

Marczin Róbert

KeMa #33550:
Azon agyaltam én is, hogy mindkét autón rosszabb lett, nem pedig jobb a gyújtás. :( :)
Vezérlés a helyén van az enyémben is, meg a KG-éban is, szerintem neki sem ez az elsõ motor amit összerakott. :)
Minden esetre érdekes a dolog. ;) De azért köszike.

VIKY-01

Jó kis buli lehetett... :D
A képek nagyon jókra sikerültek, a Balcsis külön pontot érdemel!!! :P

Laceeee

Azért látom nem voltál képbe a hétvégén mert azt sem tudod, hogy a Gyula, hogy berúgott :D :D
KG mit evett, hogy ilyen korán felkelt? Szerintem kérek tõle szakmai tanácsot :)
Egyébként tegyél ki egy matricát hátra,hogy mindenki tartson nagyobb követési távolságot az esetlegesen felrepülõ kavicsok miatt :D

Marczin Róbert

VIKY-01 #33560:
Tény, hogy rendesen odab@szott, ahogyan mindegyik szokott. ;)
A Balcsis képek magukért beszélnek valóban. :D :D :D :D

Marczin Róbert

Laceeee #33561:
Ez a találkozón történt? Nem is hallottam, hogy Gyula így bebaszcsiszott. :D :D :D :D :D

KeMa

Marczin Róbert #33554: Viccbõl írtam. a gyári pók úgy be se indulna. Mindenesetre érdekes. Akkor lehet egyedül ilyen jelenség, ha jól végiggondolom, hogyha a röpsúlyrugók már elhagyták magukat, és alapjáraton is kinyitnak. Mert a röpsúly pont olyan irányba húzza a gyujtást. Nomeg, tegyük hozzá, hogy mexhézagot meg se néztük. Tehát volt pár dolog, ami nem úgy zajlott, ahogy elõ vala írva.

Marczin Róbert #33567: Gyula tényleg berúgott? :D :D :D :D :D

KG

Ez volt a legjobb leírás eddig a taliról. :) :) :) :) :) :)
Legközelebb remélem vigyázol Magadra, és nem kell majd felvigyelek az emeletre. :D :D :D :D :D :D

KeMa #33571:
Röpsúlyrigó esélyes, hogy szar Rékáéban, mert az nem volt új. Át kéne pakolni egy másik elosztót próbából legközelebb....

Laceeee

KG #33574:
1/ aztapicsa :D :D

KeMa

KG #33574: Ha kellene a strobi, szólj, odaadom szívesen kölcsönbe!

Difit néztétek már?

Egér

Petya kávét kapott, Ti cigit, nekem meg maradt az alkohol :)

Marczin Róbert

KG #33574:
;) : o) : o) : o) ;)

Egér #33584:
Te is ilyen önfeláldozó típus vagy???? :D :D :D :D :D

Tibee

Ehhez a gyújtás dologhoz nekem is van egy észrevételem a 850-esen. Ha a gyári értékre lõttem (asszem 11 fok), akkor valami rettenetesen gyenge volt, semmit nem ment, viszont a múltkor fülre állítottam rajta, hogy hátha ki lehet belõle csikarni egy kis pluszt. Hát nem keveset változott. Érezhetõen jobban megy, jobban indul. Ahogy néztem, kb. 5 fok körül van. Neked a 900-ason hol lehet vajon? Kipróbálnám a 850-esen, hogy mit szól hozzá. :)

Marczin Róbert

Tibee #33605:
Hát... olyan 15-17 fok körül, de már Velencén anno mikor Imi lõtte be, akkor is ezen a környéken muzsikált szépen, és egyenletesen. Érdekes. :)

KeMa

Marczin Róbert #33611: Vót az 20 is :D . Különben a favorit is hasonlókat produkált.

Marczin Róbert

KeMa #33614:
Óóóóóóó he. Nyócvan is vót he. :D :D :D :D :D

KeMa

Marczin Róbert #33616: szerintem te a minusz 380-ra gondolsz :D

Tibee

Marczin Róbert #33611:
Eh! :) Érdekesek ezek a szerzetek. :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!