2009.04.03. Péntek

No!
Először is, megérkeztek a kesztyűim, ahogyan azt vártam is, csütörtökön tudtam elmenni értük. Tetszenek, bár a Sparco után szokatlanok egy kicsit, viszont sokkal-sokkal kényelmesebbek. Már csak amiatt is, mert hogy a hírek ellenére ez bizony egy kívül varrott versenykesztyű, így a varrás sem zavaró vezetés közben. Na meg hát kék is, így eleve csak jó lehet. :D :D :D :D :D
Valamint annak köszönhetően, hogy hosszú hétvégés vagyok a pihenő, tekintetében, úgy gondoltam kicsit ültetek az orrán a gépnek, mivel hátul már beigazodtak a rugók, s picit alacsonyabb volt már hátul, mint elől. Mivel sokat nem kellett lentebb engedni, így annál a megoldásnál maradtam, hogy az első alumínium tartó bakokból (amelyeken a laprugó nyugszik) leszedtem 11 mm-t. Első körben durván letoltam belőle flex-szel olyan 10 mm-t, majd a maradék 1 mm-t szépen reszelővel szedtem síkba, egyenesre hogy csocsi legyen. :) Szerintem az lett. :)
Azonban eléggé megelpődtem, amikor kezdtem visszatenni a laprugót, ugyanis miután feltettem a bakokat, a laprugót, majd felhúztam a két kengyelt, sajnos szem besültem a ténnyel, hogy a két bak közötti szakaszon a laprugó felfekszik a "vonószem" hátsó merevítőire. :( De ekkor még bakon állt a kiskocsi, s úgy voltam vele, megnézem mi lesz ha kerekeire kerül, s terhelve lesz. Szerencsém lett, ugyanis a terhelés hatására már nem feküdt fel a már említett szakaszon, s ha sokat nem is, de rugózik. ;) Viszont még midig magasnak érzem sajnos, így valamit ki kell majd találnom. Sőt egyre jobban hajlom, a dupla-lengőkaros  első felfüggesztés megvalósítására, ráadásul már nem érem be alapkivitellel, ha csinálom, az alsórészét menetelni fogom, hogy már alul állítható legyen a kerekek dőlésszöge, de erről majd később, ha sikerül rászánnom magam végre, hiszen addig ezek csak szavak a levegőben.
Na meg persze mivel elvileg jön a nyár, úgy gondoltam, hogy feldobom a  nyári kerekeket, hiszen csak pofásabbak. ;) Csak így most nincs összehasonlítási alapom a laprugó tekintetében. :( Pedig mindig megfogadom, hogy egyszerre csak egy részt bolygatok, nem többet, hogy észlelhető legyen az esetleges változás.
Végül is észlelhető a változás, mert erős go-kart feelingje volt eddig is, de most még inkább az lett, meg többen megnézték a kisautót, amikor vittem vissza a telepre délután. Holnap ha jobb lábbal kelek fel, akkor Eger Rally. Ha ballal, akkor visszafekszek, s felkelek újra jobb lábbal. :D
Végre a nyári gumik is felkerültek Beavatkozás előtt Beavatkozás után És most együtt. :) És most együtt. :) És most együtt. :) Kesztyűcskék csomikája. :) Sabelt Start Gloves Pont olyan mint a képen... :) Pont olyan mint a képen... :) Sabelt Start Gloves

Kommentek

baz

Nemrég hallottam egy Miskolci kollegától, hogy a duplalengõkar durva módosítás, ha a laprugo jo akkor minden ok!
Persze nem szemrehányás!!!!!!! :) :) :) :) :D :D

Én hiszek a változtatás sikerében. Ezen felül még keresztstabilizátort is szeretnék!
Majd konzultáljunk!
Tovabbi sok sikert!
Udv B

Marczin Róbert

baz #31650:
Rosszul emlékszel. ;) (már megint)
Ezt ugyanis a kormánymûre mondtam, nem a laprugóra, mivel laprugóval soha nem lesz tökéletes dõlésszög, összetartás, utánfutás, mivel szinte mindig változik.
Amúgy épp KG-nak soroltam, hogy láttam olyan 500-ast, ahol mindkét lengõ trapéz a doblemezre volt felküldve. Kicsit meg is lepõdtem, hogy nem volt a laprugótartón semmi, de gondolom bivaly módon meglehetett erõsítve a doblemez. Más esetben öngyilkosság lenne. :)

Plósz Gyula

nekem is van olyan kulcstartóm :D :D :D
amugy nekem is igért egy srác két darab ilyen tartót amit õ szedett le csak nem került fel az autójára.azt hittem hogy nem probálta még ezt senki ezt a fajta ültetési modot.

Törölt felhasználó

pofás lett ;)

Marczin Róbert

Plósz Gyula #31656:
:) :) :)
Én is kicsit aggódva hívtam KG-t, amikor felült a laprugó, hogy ilyenkor mi van? :) Õ nem emlékezett, hogy lett volna ilyen gondja bár tény, hogy eltört a laprugója... Megköszöntem neki, hogy ezt csak akkor közölte, amikor már készen voltam vele.... :D :D :D :D :D :D

Marczin Róbert

milán #31660:
Ohh... köszi, köszi. :)

obrotka gyula

"Baszod! Nekem most esett csak le a két kép közti különbség. :) :) :) "

Marczin Róbert

obrotka gyula #31667:
Örülök, hogy ilyen barátaim vannak... ezek szerint én vonzom ezeket... :D :D :D :D :D

Lajoska

Ma van az Eger rally?
Csesztamentum, ilyenkor nincs autóm...

obrotka gyula

Amúgy szép a bak és örülök, hogy megoldódott a probléma. :) Valahol nekem is van már két ilyen bakom. :)

KG

Kircsike az új bak!
Egerbe azért vigyél tartalék laprugót! :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Laceeee

Ha ilyen gyakran írsz blogot akkor meg kell kérdeznem, hogy kimostad-e a motorteret> ;) > ;) ;) :D :D
Szépen leszedtél belõle, remélem az áluménium port nem adtad oda az erre szakosodott szakembereknek ;)

baz

Marczin Róbert #31655:

Akkor az UGYANOLYAN!!!!!!
bocsika, most hogy mondod vaólban!



Marczin Róbert

Lajoska #31669:
Hát ez az... nekem is többnyire mindig közbe jön valami. :)

obrotka gyula #31674:
Jaja, én is örülök neki, mert eleinte nem sok esélyét láttam ennek. :)

KG #31681:
Nem töltöttem fel képet, mert nem sikerült jól, de linkelek egyet, csak neked, hogy mirõl beszéltem, hogy hol ért hozzá.
http://kepfeltoltes.hu/view/090404/SV300241_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Nem egy minõségi fotó, látható, hogy a merevítõ a laprugó felett van rögzítve.

Laceeee #31691:
Uhhhhh Geccccc!!!!!
Nem mondom hogy elsõre, de leesett a 2 Ft-os. :D :D :D :D :D :D :D :D már többen kérdezték... ;) : o) : o) : o) : o) ;)
Jaja, mondták hogy ésszel szedjek belõle, de mint tudjuk, erre esélyem sem volt. :D :D :D :D :D

baz #31693:
ugyi ugyi? Há mondom én, hogy is-IS! :D :D :D :D

hollo

Te egy úr vagy :)
Apropó, akkor most már ezután tudsz kesztyûben dudálni! Taníts meg engem is :) :) :)

Marczin Róbert

hollo #31705:
Asztapicsa!
:D :D :D :D
Nekem egyik humor sem jutott eszembe, sem a tied, sem a Buszos Petyáé. :) :) :) :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!