2008.01.27. Vasárnap

Tegnap eljött a nagy nap végre!
A sors iróniája is lehet egyben, hogy a motor 01.26-ra állt össze teljesen, és került be a heléyre. Az eredeti terv úgy szólt, hogy 1/2 3-ra el is felejtjük már az egész motor szerelősdit, és tudok menni a 0 km-es motorral a 126-os napra. Sajnos nem így alakult, ráadásul nagyon nem. :(:(:(:(:( Mivel nem szívtunk még eleget a motorösszeszereléssel, ezért magával a motorberakással is legóztunk egy keveset, nehogy túl egyszerű legyen az élet, utána a karbival, majd a vízzel, majd az olaj hőfokkal, és az olajnyomással.
Mindezeket félretéve amúgy meglepően kellemes csalódás ért, amikor meghallottam az első indítás utána a motor hangját. Eszméletlenül tetszik, hallani hogy van benne erő, kompresszió, tartalék, meg sok nyers alkatrész, aminek még kopnia kell vagy 2000 km-en. Meglepően furcsa az is, hogy miután elveszem a gyújtást a motor azonnal megáll, mint egy verseny gépben, és nincsenek rázkódások a kaszniban. Hihetetlen!
Nagyon örülök neki, hogy eljutottunk végre erre a pontra, és eszméletlen büszke is vagyok rá, hogy összetudtuk hozni a 0-ról az egészet. Most igyekszem majd kímélően járni vele, nem padlózni, nem forgatni 3000-es fordulat fölé. (Nehéz lesz már érzem, de igyekszem megbírkózni a feladattal. :) ) Megint csak a sors fintora, hogy hazafelé haladva megint összefutottam a Hondás sráccal, akivel ezelőtt 2-3 héttel is nyálkás időben, aszfalton, lámpától-lámpáig, beteg motorral versenyeztünk és lenyomtam. Amikor mellém állt, letekert ablak mellett (tiszta vörös lett a fülem mire hazaértam a város másik végéből, de hallanai akartam a motor hangját végig!!!) átszóltam, hogy egy ideig sajna hanyagolni fogom a gyorsulgatást, mivel 0 km-es a motor és kímélni akarom. Intett, és elindultunk. Vagy elhitte, vagy kifogásként fogta fel, minden esetre nem rúgta neki tovább csak szépen ahaldtunk egymás mellett....
De én inkább lemaradtam, mert a Hondának a hangaj nem tetszett, a sajátomat akartam hallgatni. :D :D :D :D :D
Közben kaptam Gergőtől is segítséget, mivel összeszereléskor kicsit meglepődve tapasztaltuk, hogy 6 Bar-os olajnyomásunk van. miután kipróbáltunk 3 olajgombát, meg 3 műszert, köztük egy mechanikusat is, akkor valamelyest megnyugodtunk, csak érteni nem értjük továbbra sem, hogy mitől 6 Bar a gyári 2-4 Bar helyett.
Na mindegy, reméljük a vantól nem kell félni annyira, mint a nincstől. ;)
3 db óra meg csak nem hazudik vélhetőleg ráadásul ugyanazt... ?

[flash=http://www.youtube.com/v/BPKNPHN7l_w&rel=1]
Csak indítózás hatására megjelent a himbasor felső tetején is az olaj, tehát van nyomás. Lassan összeáll a dolog teljesen. Lassan összeáll a dolog teljesen. Lassan összeáll a dolog teljesen és indíthatjuk. :)

Kommentek

Törölt felhasználó

Szépen halad a szerkezet! Grat! Sajnálom, hogy nem tudtam menni, de én meg lebetegedtem. :(

Marczin Róbert

Polski #12298:
Halad???????
Már össze is állt, és tegnap megtette az elsõ 20 km-ét is . :) :) :) :) :)

Gáspáry László

Elismerésem. Örülök, hogy végülis csak összeállt a gépállat :P

obrotka gyula

Ügyi vagy. :) :) :)
Mikor lesz visszavágója a pécsi gyorsulási/ lassulási versenynek??? :)

Grosso

Gratula! Rád fért már, hogy jó legyen, kicsit sok volt vele a szívás mostanság!!! Na sok sikert hozzá!

CsuTee

Hóó de jóó képek :) Aztán csak finoman ;)

Törölt felhasználó

Gratula!!! Végre valami jó is történik Veled!!! :)
Mit történhet, ha nagyobb az olajnyomás?
Mármint az csak jó lehet, vagy nem?

Marczin Róbert

Gáspáry László #12301:
Koszonom, annak mar en is orulok. :)

obrotka gyula #12303:
Az melyik is volt? Nem ugrik be.
Viszont ma egy Subarus bacsi dicseroen integetett a szelso savbol a kocsi hangjat illetoleg. Asszem elertem amit akartam. :) Es most Getszire buszke vagyok. :)

Norberto Grosso #12305:
Sajna az auto, illetve motor epitosdi az ilyen. ;)

CsuTee #12310:
Bezony bezony, csak finoman. Meg egy ideig nem lesz megkinalgatva sem az egyenesekben, sem a kanyarokban. Csak igy tokre szokatlan kanyarodni vele. :) :) :) :) :)

csajos #12312:
Tortent velem tobb jo is, csak az erotikus elmenyeimet nem ezen az oldalon irom le, meg teszem a netre, hogy az Andi meg ne tudhasssssssa. ;) :) :D :D :D :D :D :D
Viccet felre teve, mar en is orulok neki, hogy ketyeg a motor, raadasul a helyen, csak ez a bejaratos 2000 km kicsit soknak tunik a mai 200 km utan. Amolyan sose akar elfogyni a tavolsag feeling, mivel nem engedjuk a mocit 3000-es fordulat fole szokni.
Az olajnyomas kerdest igazabol mar nem ertem. Minden uj benne, elvileg 2-4 bar kozott kellene produkalnia. Nyomas biztosan van, mert a himbakra feljott az olaj, mar oninditozasra is, nem kellett a motornak jarnia hozza. Csak azt nem ertjuk, hogy miert ilyen sok, ilyen magas. Hetfon megprobalok szakiknal utana kerdezni, hatha lattak mar ilyet, vagy hallottak, vagy lattak olyat aki mar hallott ilyet, esetleh hallottak olyanrol aki mar latott ilyet, vagy .......

:D :D :D :D :D :D

Törölt felhasználó

csajos #12312:
Már megiedtem, hogy a mi sztorinkat fogod leírni... :)

Hát, ártani nem árthat, de persze, az a legjobb a megkérdezed a szakikat, hogy esetleg láttak -e már ilyet, vagy hallottak -e már ilyet, vagy esetleg láttak -e már ilyet.... :)

Marczin Róbert

csajos #12961:
:D :D :D :D
Látom jó formában vagy. :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!