2008.01.25. Péntek

Na megint haladtunk valamicskét, ami talán megér egy bejegyzést.
Szóval szépen lassan csak összeáll a gép remélhetőleg.
Voltam bontózni, mert sajna a karbim elég kehes, a 40-es Dellorto talpból meg nem tudom mikor sikerül csinálni valamit, így azzal most egyenlőre inkább nem tervezek motorindítást.
Némiképp szerencsém volt a bontóban, mert találtam egy Fiat motor, amin egy kéttorkú Weber 32 DATR 10/100-as volt, így frnakón felmegy az én blokkomra is. De vélhetőleg a fúvókázással lesznek majd játékok hosszú ideig a motorindítást követően. Minden esetre az induló ára 8 ropi volt a karbinak, de nem hagyhattam hogy csalódjanak bennem au ismerősök, így mellé csaptam egy  vákum nélküli gyújtáselosztót, meg a  légszűr házat, és az egészet elhoztam 5,5 ropiban. :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D    Tudom, ginyaság, de hát mindenki pénzből él, mindenki a sajátjából, tehát mások se éljenek az enyémből. :)
A motorra felkerült a karter a tömítésekkel , valamint a közdarab, a lendkerék, és a kuplung. Kicsit meg is lepődtem, mert most nem kellett szívni a központosítással, amit nem igazán értek. Felraktuk a motorra és egyenes volt a nyelestengely, amikor ráemeltük a váltót. Azért a biztonság kedvéért tettem bele illesztőcsapokat.
Ja meg kapott egy kis színt a karter, meg a szelepdekli, mert untam már ezt a rozsdafeelinget, amilyen előtte volt. Így legalább nem fog tovább korrodálni remélhetőleg.  Közben felújítottuk a generátort, és az önindítót is, hogy azzal se legyenek problémák.
És szétborítottuk a frissen bontózott karbicseket, a dupla torkuvicsku Weberevicskut. :D
 Közben szoktattam a motort, a rendellenes állásához, ha mégis sikerülne ne adj isten tetőre baszni a szekeret...... :D :D :D :D :D :D :D
Akkor is így áll, amikor tetőre rakjuk... :D Weber 32 DATR 10/100-as kéttorkú karbi Szelepdekli filopszéra nélkül már... Szobai csaptelep is lehetne akár. :D:D:D:D

Kommentek

Ata

Ilyesm karbi volt azon a cuccon is amirõl filmeztem neked egy kis környezettanulmányt.

KG

Csinosak a deklik, meg a karbi. :D
A mocinak utánanéztem, A112B1 -> 965ccm, 48 lóerõ.
Ugyanezt a karbit hozzák a katalógusok még a 4x4-es pandáknál is, azokban szintén ilyen erõs, ennyi köbcentis motor volt. (http://www.gaznik.pl/gazniki_weber.html)
Itt van hozzá felújító készlet: http://cgi.ebay.fr/POCHETTE-CARBURATEUR-NEUVE-FIAT-PANDA-4X4-UNO-RITMO_W0QQitemZ220157073348QQihZ012QQcategoryZ73627QQcmdZViewItem
Az alkuhoz meg gratula, nem csalódtunk Benned. :D

nyuszy

Ez teszkós krómspré? :D

Marczin Róbert

Ata #12128:
Akkor vedd meg a karnit róla mondjuk 2500-ért. :D ;)

KG #12132:
Tegnap én is rákerestem nekem is a 4*4-es Pandát dobta ki ezzel a cm3-el együtt. 3-4 Le-ért nem veszek meg egy ilyen mocit viszont.
De tudok egy 1,7-es Alfa boxert ha érdekel. :D :D :D :D :D És ez komoly. :D
Felújító készlet amúgy lehet hogy jó lenne.

nyuszy #12137:
Teszkós????? Bolond vagy? Az dárga! Sanyi bácsinak volt még otthon kályhaezüstje azzal toltam le..... ;) : o) : o) : o) : o) :D

Ata

Marczin Róbert #12148:
/1 Nem mennék bele, mert biztos van valami turpisság a technikába azok után amiket mondtál.

KG

Marczin Róbert #12148:

1,7-es alfát megveszem a zsigába. :D :D :D :D

Marczin Róbert

Ata #12150:
Minden esetre koszonom szepen, hogy emlekeztel ra, hogy engem erdekelhet a dolog.

KG #12157:
Ooooo... megneznem mit szolna azzal a Zsigulid. :) De komolyan. :D :D :D :D

Ata

Marczin Róbert #12240:
/1 Ahogy elnéztem a brigádot az mostanra már az örök benzingõz mentes világban van... :D Meg különben is mostanra több karbid van mint motorod, s ha nem mindig a belséjét akarnád nézegetni brúghatnál is.. :D

KG

Marczin Róbert #12240:
Hétvégén tegyük be egy próbára! :)

Marczin Róbert

KG #12722:
Oké! Bakot alá, oszt Húzzuk szét. :D :D :D :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!