2007.12.28. Péntek

Ma volt a napja, hogy ideje volt kivizsgálni, mitől önállósodik néha a kiskocsi, miközben egyenes úton haladunk tempoval.
Így csápra tettük, megemeltük, és örömmel vettük észre, hogy mind a négy keréken húzni kellett a csapágyakon. Nem zúgtak, nem búgtak, csak lazultak, pontosabban bekoptak vélhetőleg.
Csere érett lett a segédirányító kar is, mert a gumi szilentek elfosták magukat. Ez a sok kicsi apró hiba meg összeadódva elég soknak bizonyult.
Miközben a kerékcsapágyakat húzgáltuk, akkor vettem észre, hogy van egy kis bibi a lemezfelnimmel. :)
Történetesen az, hogy vannak rajta nem kis repedések a kerékcsavarok körül, ráadásul minden repedés kettős repedés. Kérdeztem a szerelő cimborát, hogy ez vajon mitől lehet, mikor vigyázok rá, nem csaptam oda sehol, stb. Kikerekedett szemekkel mondta, hogy ő ilyet Ladánál látott már, de kispolskinál még soha az életben. Ugyanis a jelenség annak tudható be, hogy nem bírják a lemezfelnik sem az oldal irányú közlekedést, oldal irányú terhelést.
Így nem volt mit tenni, hívtam a gumis cimborát, hogy meg kellene oldani ezt a problémát, mert így nem szívesen mennék vele sokat, mire ő közölte, hogy ha valóban olyan, mint ahogyan elmondtam, akkor nem is nagyon kellene. Elmentünk hozzá, levette, kicseréltük egy másikra, és büszke vagyok nagyon, mert ő is megdícsért, hogy nagyon ügyes vagyok, mert kispolskinál még ő sem látott ilyet soha. :D :D :D :D :D :D :D :D :D De azért hozzátette, hogy van olyan is, amikor ezt menetközben már lehet hallani, hogy recseg a lemezfelni, s azután következik az, hogy kiszakad a felni közepe, és megelőzi az autót.....
Szerencsére ezt nem vártuk meg, és időben kicseréltük.
Tanultam a dologból, mely szerint a csapatás erősen kihat a felnik élettartamára, és ünnepélyesen megfogadtam, hogy gyakrabban fogom nézegetni a felniket a kocsin, de csapatni akkor is fogok! :D :D :D :D
 Sajos telefonnal készült a kép, de hamarosan lesz rendes felvétel is róla, mert a felnit eltettem emlékbe, csak most Atánál van Tokajban, mert a hétvégén váltó szervíz is volt, de erről egy másik bejegyzésben majd.... :)
Szép finom repedések..... Szép finom repedések..... Szép finom repedések.....

Kommentek

baz

Ez nem egyszeru!!

Sokmindnet produkal a kisauto :) :) :)

obrotka gyula

:) :) :) :)

tunyi1986

Jéééé,ez baj???
csak mert nekem a régi felnifestésen minden keréknék legalább 4 ilyen kis repedés volt,vagy kicsit nagyobb.
Mondjuk az új festés még nem repedt ki,de az is ki fog vajon???

Marczin Róbert

tunyi1986 #10229:
Az kevésbé gond, ha a festék megreped, az már sokkal nagyobb, hogy amikor fény felé tartottuk, akkor átjött a fény a repedések közepénél... :(
:D :D :D :D :D

obrotka gyula #10228:
Asszem kellene vennem egy pár BSTEC-es felnit legalább hátra... :D :D :D :D :D :D

obrotka gyula

Marczin Róbert #10230:
/2. meg valami motrot is. :)

KG

Ilyenkor büszke vagyok ám Rád. :D :D :D :D

Marczin Róbert

obrotka gyula #10232:
Motorral nincs gond, csak Pest Miskolc szakaszon hazafelé jövet erõsen félrepofázott valamelyik henger, és akarva akaratlanul lángcsóvákat hajingált 4500-ös fordulaton a gép, ami elég mókás volt, de nem álltam meg, mert eszméletlen kemény vagyok.... :D :D :D :D :D :D

KG #10234:
Igazából csak ezért csináltam, semmi másért. :D :D :D :D :D :D
Remélem te is mutatsz valami hasonlót majd. ;) Persze csak ésszel.

KG

Marczin Róbert #10238:
Remélem én ugyanilyet mutatok majd, csak a lendkerékkel. :D :D :D :D :D :D

Marczin Róbert

KG #10303:
Én meg remélem hogy inkább nem.

Ata

Épp a minap futottam össze a felniddel, s rájöttem, hogy elkövettem azt a hibát, hogy hátulról nem fotóztam le neked a felnit, mert ott jobban mutat, ahogy kiáll a kirepedt lemezanyag...
... de ígérem küldöm.

Marczin Róbert

Ata #12021:
igazán nem akartam emiatt szemrehányást tenni neked, da csak ráéreztél. :D :D :D :D :D

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!