2007.07.09. Hétfő

Nagy nap volt a mai!
Valamikor hajnali 1/2 4 körül értünk haza az autó szerelésből, és hajnal 5-re vinnem kellett az autót a vizsgabázisra.
A kisautó átlagon felül teljesített, elismerő pillantásokat és szavakat kapott miközben az aknára álltam be vele. Nagyon jó érzéssel töltött el a dolog, hogy olyan emberek ismerték el az autót, akik azért láttak már egy-két érdekes szerzeményt, átalakítást, egyedi autót stb.
 Hiba nélkül teljesítette a kis autó az elvárásokat. Egyedül a rázópadnál kellett némi leveőt szélnek ereszteni a kerekekből, ugyanis a keményített, ültetett futóműnek köszönhetően a kisautó leugrált a rázópadról. :)
 Eljött ez a nap is, röpke 1,5 év után, hogy van érvényes műszaki vizsgája az átalakított kisautónak. Így ha minden jól megy, akkor ezzel megyünk a Velencei talira.
 De előtte még azért forgalmit kell csináltatnom, mivel az uj forgalmibe vezetik már csak be a változásokat. Még szerencse hogy erre is van ember, ugyanis mint idegennek 1,5 hónappal későbbre adtak csak legkorábban időpontot.

Kommentek

Tibee

Mégegyszer gratula a Kisautóhoz. Nem semmi teljesítmény szerintem. :) Na meg az se semmi, hogy spontán eljártok egymáshoz segíteni Miskolcról Pestre és vissza. Hogy is hívják ezt? Õõõ... barátság? :D :D

Marczin Róbert

Tibee #8360:
Igen... asszem ez a neve nekije. :)
És köszönjük az elismerõ szavakat. ;)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!